A HungaroControl adatai szerint kétszer akkora volt júliusban az átrepülő légiforgalom Magyarország fölött, mint az előre jelzett. A magyar légiforgalmi szakszolgálat közleménye szerint az előző év azonos időszakához képest az átrepülő forgalom növekedése meghaladta a 10,5 százalékot, és új rekord született: először lépte át a 110 ezer gépet a forgalom. Ez kétszerese az előrejelzettnek és háromszorosa az európai átlagnak. A budapesti repülőtér forgalma hosszú idő után először haladta meg a 11 ezer gépmozgást (fel- és leszállást), és a legfrissebb előrejelzések is azt mutatják, hogy 2018 őszéig minden hónapban kétszámjegyű növekedés…
Részletek>Címke: gazdaság
Boeing: kétszer több pilótára lesz szükség 2037-ig
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva. A gyártó közleménye szerint ez a szám duplája a most szolgálatban lévő pilótáknak. Emellett a Boeing számításai szerint 622 ezer műszaki szakemberre, illetve 858 ezer új légiutas-kísérőre is szüksége lesz az iparágnak. Karbantartóból tavaly még az ideinél nagyobb, 648 ezres igényt mértek, a csökkenés oka, hogy az újabb repülőgépeknek nagyobb a karbantartási ciklusuk, tehát több időt tölthetnek a levegőben nagyobb ellenőrzés…
Részletek>Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítő irodák szerepe az ingatlaneladásokban
Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítői irodák szerepe az ingatlaneladásokban, arányuk öt éven belül tíz százalék alá eshet egy friss elemzés szerint: míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya hatvan százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018 első félében 35 százalék alatti. Az elemzés szerint öt éven belül ez az arány tíz százalék alá eshet, ha az irodák nem növelik a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát. A statisztikák szerint a magyar piacon 2014-ben 114 ezer ingatlant adtak el és az értékesített használt lakások átlagára 10,3 millió forint volt. Tavaly több…
Részletek>Rekordforgalom a debreceni repülőtéren
Rekordforgalom volt júliusban a debreceni repülőtéren, a több mint 45 ezres utaslétszám történelmi rekordnak számít, egy hónap alatt még soha nem fordultak meg ennyiden a légikikötőben – közölte a repülőtér fejlesztési igazgatója. Tamás László tájékoztatása szerint a júliusi utasforgalom 22 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit. Az év eleje óta már csaknem 250 ezer utas fordult meg a debreceni repülőtéren, ami több mint a város teljes lakossága – tette hozzá az igazgató. Elmondta azt is, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air Londonba már heti tíz, Eindhovenbe pedig…
Részletek>Bónusz Brigád: az idén eléri a 13 milliárd forintot az online kuponos piac forgalma
A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz – olvasható a Bónusz Brigád közleményében. A Skoopy Kft. tulajdonában álló kuponos oldal, amely az indulása utáni első teljes évben, 2011-ben egymilliárd forint forgalmat ért el, 2014-ben 2,7 milliárd forintot, míg idén várhatóan több mint négymilliárd forint lesz a forgalma. A Bónusz Brigád nyolc év alatt már több mint harminc milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak, ennyivel kevesebbet kellett…
Részletek>A légiutasok Európában közel egymilliárd euró kártérítést nem igényeltek vissza
Európai utasok mintegy egymilliárd euró jogos kártérítést nem igényeltek vissza a légitársaságoktól, részben azért, mert nem ismerik a jogaikat – mondta Bolyó Anikó (képünkön). A légi utasok érdekérvényesítésével foglalkozó Flight Refund ügyvezetője elmondta, a légitársaság-függő a kártérítések, kárenyhítések kifizetése, önként nagyon kevés cég fizet. Felidézte, hogy a légiutasjogokat európai uniós rendelet szabályozza, légitársaság hibájából történt járattörlés, három órán túli késés, járattúlfoglalás miatt visszautasított beszállás esetén 250 eurótól 600 euróig jár kártérítés. Ugyanakkor vis maiornak számít a kedvezőtlen időjárási viszony, a politikai ok, a sztrájk, ilyen esetekben nem jár kártérítés. Hozzáfűzte,…
Részletek>Rekordévet zárt a Trans-Sped Csoport
A debreceni székhelyű, országos szállítmányozási irodahálózattal, több mint 230 közúti gépjárművel és 180 ezer m²-es raktárkapacitással rendelkező Trans-Sped Csoport rekordévet zárt – közölte a vállalatcsoport. Az elmúlt évben a Trans-Sped Csoport nettó árbevétele 11,5 százalékkal, üzemi eredménye pedig 5,5 százalékkal növekedett. A tisztán hazai tulajdonú, komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalatok között piacvezető pozíciót betöltő cégcsoport fejlődése továbbra is töretlen. A 2017-es évben a Trans-Sped Csoport konszolidált árbevétele 19 milliárd forint volt, üzemi eredménye pedig meghaladta az egymilliárd forintot. A Trans-Sped Csoporthoz tartozó nyolc szállítmányozási iroda csaknem százezer fuvarfeladatot teljesített a…
Részletek>Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal – közölte a Miniszterelnökség. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár közös közleményben azt írta, elfogadhatatlannak tartják a magyar hátterű légitársaság „utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő gyakorlatát”, és különösen felháborítónak azt, ahogy a légitársaság a saját hibájából előállt helyzetet kezeli, a tájékoztatás minimumát sem biztosítva az általa megkárosított utasoknak. A Miniszterelnökség szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat,…
Részletek>Kolozsvár környékén az ötödik ipari park épül
Társulási szerződést írt alá hétfőn a romániai Kolozs megyei önkormányzat Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Aranyoslóna (Luna) önkormányzataival egy újabb ipari park megépítéséről, amely immár az ötödik lenne a belső-erdélyi város vonzáskörzetében. Az ipari park 115 hektáros területen épülne meg a tervek szerint két év alatt, ötmillió euró beruházás nyomán. Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke közölte, hogy az ipari park teljes területének bérbeadására már jelentkeztek különböző vállalatok, jelezve, hogy van érdeklődés a beruházás iránt. Az önkormányzati vezető szerint főleg azon vállalatok számára vonzó a hely, amelyek az észak-erdélyi autópálya…
Részletek>Bővíti budapesti kapacitásait a Qatar Airways
Bővíti budapesti kapacitásait a Qatar Airways, az öböl menti légitársaság augusztustól 14-ről 18-ra emeli a heti járatok számát Budapest és Doha között, miközben az egyik napi járat immár Airbus 330-as, szélestörzsű géptípussal fog üzemelni – jelentette be Grisha Jenkov, a légitársaság regionális igazgatója. Kiemelte: a légitársaság ezzel már átlagosan napi 450 férőhellyel repül a magyar és a katari főváros között. Az Airbus 330-as géptípus bevezetésével majdnem megduplázódik a jelenlegi kapacitás, hiszen a korábbi Airbus 320-as 144 ülése helyett 272 férőhelyet kínálnak – tette hozzá. A nyári időszakban a magyar fővárosba…
Részletek>