Milliárdokat költ az Accor Hotels a budapesti szállodái megújítására

Hotel

Az Accor Hotels 35 millió eurót (~11,2 Mrd forint) fordít fővárosi szállodáinak megújítására, a tavaly megkezdett munkálatokkal három szállodában eddig 261 szobát építettek át – közölte a szállodalánc. A cégcsoport Magyarországon 18 szállodát üzemeltet, különböző kategóriákban. A tájékoztatás szerint a Mercure Budapest Buda teljes felújítása jövő év elejére készül el, amikor négyszáz új szobával várja vendégeit a hotel. A Mercure Budapest Korona teljes körű átalakítási munkálatai 2020 elején fejeződnek be, míg a harmadik fővárosi szállodájuk, a Mercure City Center hamarosan elnyeri végleges formáját. A közlemény idézi Sabina Bartyzelt, a magyarországi Novotel…

Részletek>

A Logisztikai szövetség a logisztikai pályázatok feltételeinek módosítását szorgalmazza

raktár

A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az iparág versenyképességének megőrzése érdekében – közölte a szövetség. A szövetség javaslata szerint a pályázat pénzügyi értékelési szempontjait szükséges lenne összehangolni a logisztikai iparág finanszírozási, gazdálkodási sajátosságaival, mert a cégek jelentős része nem tud megfelelni bírálat feltételeinek. Emellett nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a pályázaton belül a korszerű, jövőbemutató, hatékonyságot jelentősen növelő digitális, 4.0-s logisztikai technológiák gyorsabb térnyerésére, így erősítve az Ipar 4.0-s folyamatokat. Úgy vélik, hogy rövidíteni kell a pályázat elbírálásának folyamatát a jelenlegi egy…

Részletek>

Új autóipari üzemcsarnokot avatott a Flex Zalaegerszegen

Új autóipari üzemcsarnokot épített a Flex Zalaegerszegen, a beruházást 2,5 millió euróval támogatta a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség. A százfős létszámbővítést lehetővé tévő, 2600 négyzetméteres csarnok csütörtöki avatásán elhangzott: a technológiai változás gyorsulni fog, a mesterséges intelligencia, a robotok és a digitalizáción alapuló negyedik ipari forradalom fogja meghatározni az életet. Harjinder Bajwa, a Flex globális irányításért felelős alelnöke kifejtette: az autóipari szektor a cégen belül 3,5 milliárd dolláros árbevétel hoz, ami háromszorosa a 2010-11-es időszak bevételének. Magyarországon Zalaegerszeg mellett Sárváron, továbbá Mexikóban és Kínában van jelen a cég az autóipar…

Részletek>

Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten

Elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszer indul a nyáron Budapesten, a robogómegosztó (helyesebben robogó kölcsönző) szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy magyar startup vállalattal közös együttműködésben – közölte az E.ON. A közlemény idézi a szolgáltatást üzemeltető Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatóját, aki közölte, első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést. Varsányi Tamás hangsúlyozta, hogy tavaly Lengyelországban indult blinkee.city szolgáltatás, amelyhez az idén több ország is csatlakozik. A szolgáltatás informatikai hátterét fejlesztő lengyel márkatulajdonoshoz franchaise-szerződéssel csatlakoztak, a robogómegosztás (illetve a robogó kölcsönzés) bevezetéséhez és népszerűsítéséhez kapnak segítséget…

Részletek>

MLBKT: májusban tovább emelkedett a beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított májusi értéke 55,4 pont volt, magasabb az áprilisi 53,3-as értéknél, az ütem némileg felgyorsult, és továbbra is bővülést jelez – közölte pénteken az MTI-vel a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A korábbi májusokkal összevetve az idei érték meghaladja az 52,8 pontos hosszú távú májusi átlagot, de elmarad az elmúlt három év 56,1 pontos átlagától. A felmérésben vizsgált részindexek nagyobb része nőtt áprilishoz képest, a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A termelési mennyiség indexe növekedett áprilisi értékéhez képest, és…

Részletek>

Az online rendelt termékek kiszállításának drágulását jósolja egy felmérés

Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott és az év hátralévő részében is folytatódik, amelyet az online vásárlók is megéreznek majd – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második tanulmányából. A magyar vásárlók tavaly mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, ezek 70 százalékát külső logisztikai cég juttatta célba gyakran ingyen, de a marketingcélú ingyenes szállítás arra késztette a kereskedőket, hogy a termék árába épített szállítási díj a lehető legalacsonyabb legyen, így…

Részletek>

Átadták a pátyi ipari parkban az Euronics raktárbázisát

Euronics raktár

Rövid időn belül a második épületet adták át a pátyi ipari parkban, amely az Euronics műszakicikk-kereskedelmi lánc egyedi igényei szerint épült meg. A csaknem 12 ezer négyzetméteres csarnokot mintegy 2,5 milliárd forintból fejlesztette a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. A közlemény szerint a pátyi ipari parkban rendezi be új logisztikai központját a magyar tulajdonú Vöröskő Kft., az Euronics kizárólagos belföldi képviselője, onnan szolgálják ki a csaknem hetven üzletből álló országos hálózatot. Az új raktárból elégítik ki a megnövekedett webáruházi keresletet is, ami jelentős termékválaszték-bővítést tesz lehetővé. A…

Részletek>

Kétszer is címlapra került a napokban Magnus Aircraft

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen. Másnap HA-XEF lastromjelű eFusion lezuhant, két ember halálát okozva. Az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy kétezer négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet és irodaépületet alakítanak ki. A cég korábbi közlése szerint a létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente minimum kétszáz repülőgépet fog gyártani. Tarány Gábor, a vállalat elnöke kiemelte, hogy az összeszerelő üzem elkészültét követően, a második ütemben egy 5000 négyzetméteres…

Részletek>

150 milliós veszteség a budapesti iparkamara tavalyi egyenlege

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a jövőben erősíti szolgáltató jellegét, a kamarai tagdíjakat és regisztrációs díjakat egyre nagyobb mértékben fogja a budapesti vállalkozásokra fordítani – mondta Csoltó Gábor, a június 1-jén hivatalba lépő BKIK-elnök a köztestület éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: a demokratikus elveken működő kamarában még további lehetőségek vannak a vállalkozók érdekeit szolgálni, köztestületként pedig nemcsak a kamarai tagoknak, hanem a regisztrációs díjat fizetőknek is szolgáltatnak. Csoltó Gábor hangsúlyozta, arra törekednek, hogy jelentősen növeljék az önkéntes kamarai taglétszámukat. A sajtótájékoztatón Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke gratulált a pénteken…

Részletek>

Újabb modellt fog gyártani az amerikai Ford dél-romániai üzemében

Ford

Az Ecosport mellett újabb járműmodellt fog gyártani az amerikai Ford dél-romániai, craiovai üzemében egy 200 millió eurós beruházás révén – jelentette be az amerikai gyártó. Közölték, hogy további 1500 dolgozót vesznek fel, így az alkalmazottak száma 4400-ról mintegy 5900-ra fog emelkedni, és elindítják a harmadik műszakot is. Nem közölték, hogy melyik lesz az új modell, és azt sem, hogy mikor kezdik el a gyártását. A Ford jelenleg az Ecosport kisméretű hobbiterepjárót és az 1.0 literes EcoBoost motort gyártja a craiovai üzemben. Steven Armstrong, a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika elnök-vezérigazgatója…

Részletek>