A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől tíz százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál – jelentette be Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi És Iparkamara (BKIK) közlekedési osztályának elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a főváros 2013-ban 280 forintban határozta meg a kilométerenkénti taxitarifát, és az elmúlt négy évben ezen a hatósági áron nem változtatott. Dudás elmondta, hogy javaslatukról az egyeztetés megkezdődött a fővárosi önkormányzattal, a határidő szűkös, a tarifáról végül a fővárosi közgyűlés dönt. Javaslatuk elfogadása esetén a tíz százalékos tarifaemelkedés alapján 280…
Részletek>Címke: gazdaság
Lear Hungary móri üzem: már csak karbantartók és raktárosok dolgoznak
Befejezte a termelést csütörtökön az autó üléshuzatokat gyártó Lear Corporation Hungary Kft. móri üzeme – közölte a vállalat helyi szakszervezetének elnöke. Kiss Beáta elmondta, hogy a március végén bejelentett gyárbezárást követően szeptemberben kezdődött el a csoportos létszámleépítés, péntektől már csak karbantartók és raktárosok dolgoznak az üzemben, akik feltehetően a gépek leszerelését, a csarnok kiürítését végzik. Hozzátette: a bejelentéskor 830 ember dolgozott a gyárban, és tudomása szerint legtöbbjüknek már van munkája. Megjegyezte, hogy a Lear mindvégig nagyon segítőkész volt: több állásbörzét szervezett a gyárba az OFA Nonprofit Kft. segítségével, ahol sok…
Részletek>Korszerűsített iparterületeket adtak át Kaposváron
Átadták a megújult Raktár utcai iparterületet és a Videoton Ipari Parkot Kaposváron, korszerűsítésükre mintegy 600 millió forintot költöttek a somogyi megyeszékhelyen. A város fejlesztését 2020-ig meghatározó, Kaposvár egykori polgármesteréről elnevezett Németh István program 171 milliárd forintos keretéből finanszírozott beruházás utak, járdák építését, a közvilágítás megújítását, buszmegállók kialakítását és egyebek mellett csapadékvíz-elvezetés biztosítását foglalta magában. A közlemény idézi Szita Károly polgármestert, aki szerint fontos, hogy a település élni tudjon a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es út gyorsforgalmi úttá bővítésével nyíló lehetőségekkel, rendezett iparterületeket tudjon ajánlani a befektetőknek. Kaposváron a programban…
Részletek>Új gyáregységet nyitott az indiai, autóipari Samvardhana Motherson cégcsoport Kecskeméten
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) harmincmilliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés ötszáz új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá. Vivek Chaand Sehgal, a Samvardhana Motherson Group elnöke a csütörtöki megnyitón elmondta: 2009-ben globális autógyártó céggé válva a legnagyobb gyárakat tudták megnyitni. Mint mondta, európai jelenlétüket Magyarországnak köszönhetik, és a lehetőségért a mai napig hálásak. A kormány a lökhárító elemekre és alkatrészekre specializálódott kecskeméti SMP gyár létrehozásához jelentős támogatással…
Részletek>A 2017-2019-es időszakban az építőipar teljesítménye ötven százalékkal nőhet egy előrejelzés szerint
A 2017-2019-es időszak a gazdasági növekedés és az építési piac bővülése szempontjából is kivételesen jó időszak lesz, ugyanis ebben a három évben a magyar GDP 10 százalékkal, az építőipar volumene pedig akár 50 százalékkal is nőhet, az építőipari teljesítmények értéke 2019-ben a 2016. évinek a másfélszerese lehet – derül ki az Építési Piaci Prognózis 2018 című kutatásból, amit Varga Dénes közgazdász készített a Build-Communication Kft. megbízásából. A magyar gazdaság a fejlett európai országoknál gyorsabban bővül, és ennek a növekedésnek az építőipar egyszerre haszonélvezője, és serkentője is – tették hozzá. A…
Részletek>Rekord közeli feldolgozóipari BMI alakult ki novemberben az euróövezetben
A várakozásokat meghaladó mértékben rekord közeli szintre emelkedett novemberben az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének a növekedési ütemét jelző BMI mutató a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésében. Novemberben 60,1 pontra, 2000 áprilisa óta a legmagasabb értékre emelkedett az euróövezet feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI). Az októberi 58,5 pont után a piacok 60,0 pontot vártak novemberre. A feldolgozóipari BMI rekordot döntött, vagy rekord közeli értéket ért el novemberben Németországban (62,5), Hollandiában (62,4), Ausztriában (61,9), Olaszországban (58,3) és Írországban (58,1). A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont…
Részletek>Jóváhagyták a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását
A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte a román szaktárca. A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 milliárd lejre becsülik, aminek nagy részét megtéríti Brüsszel az uniós kohéziós alapokból. A közlemény szerint az autópálya megépítése 62 percről 36 percre csökkenti a menetidőt Marosvásárhely és Aranyosgyéres között. A beruházást ugyan 2014-ben kezdték el, de…
Részletek>Budapesten jelentősen nőtt a Kínából érkező konténeráruk forgalma
A Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság területén található három nagy konténerterminálnál jelentősen nőtt a Kínából érkező import konténeráruk forgalma, ugyanis idén az első tíz hónapban 2164 vonatszerelvényen majdnem 55 ezer nem uniós terméket tartalmazó konténer érkezett, míg az előző év azonos időszakában több mint 42 ezer konténert szállított 1803 vonat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A forgalom növekedése a vámbevételeken is érzékelhető, a Dél-Budapesti Adó- és Vámigazgatóságnál – ahol a legtöbb Kínából érkező import konténerárut vámkezelik – 2016 októberéig majdnem tízmilliárd forint vámbevétel keletkezett, 2017-ben ez a szám…
Részletek>Újabb üzemcsarnokkal bővül a bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft.
Újabb, 1200 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővül a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft. üzeme, a létesítmény alapkövét a napokban helyezték el a bonyhádi ipari parkban. Frei István, a német tulajdonú cég ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a jelenleg 350 embert foglalkoztató kft. a bővítés után 50 fővel növeli létszámát. Az új csarnokban jövő év második felétől az Audi-Volkswagen csoporthoz tartozó Lamborghini városi terepjárói számára készítenek bőrbevonatú ajtókárpitokat. A szekszárdi PSN Építőipari Kft. kivitelezésében épülő üzemcsarnok 2018 első negyedévében készül el, az új termék gyártása az év második felében kezdődik. A…
Részletek>Kötelező csődbiztosítást vezetnének be a légitársaságokra
A légitársaságokra kötelező csődbiztosítás bevezetését szorgalmazza az európai utazási irodai szövetségek brüsszeli székhelyű szervezete, a hátrahagyott utasok elszállításához és kártalanításához. Michel de Blust, az European Travel Agents’ and Tour Operators’ Association (ECTAA) főtitkára a szervezet budapesti közgyűlését követő háttérbeszélgetésén pénteken azt mondta: az elmúlt időszakban számos légitársaság ment csődbe, ami ráirányította a figyelmet az egységes szabályozás hiányosságaira. Akkor ugyanis, ha egy utazási iroda megy csődbe, van kötelezően előírt biztosítás az utasok kártalanítására, míg ha egy légitársasággal történik ugyanez, nincs biztosíték. Ezen a területen szükségesnek látják egy új, mindenkire érvényes szabályozás…
Részletek>