Átadták a DPD 5 milliárd forintból felépült új elosztó központját. Az avató rendezvényen a DPD Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a beruházást a vállalatcsoport európai központja teljes egészében saját forrásból finanszírozta. Czifrik Szabolcs hozzátette, hogy a központot a ma elérhető legkorszerűbb technológiával szerelték fel. A beruházás fontos szempontja volt a fenntarthatóság, ezért az új létesítmény más központokhoz képest nagyobb zöldfelülettel épült meg. Az európai kiscsomag-logisztikai piacon a DPD az egyetlen szolgáltató, amely teljes mértékben ellensúlyozza szén-dioxid-kibocsátását – hangsúlyozta a cégvezető. Yves Delmas, a DPD csoport európai operációs igazgatója online…
Részletek>Címke: gazdaság
A vasúti és az intermodális fuvarozás lehet a pandémia nagy nyertese
Trendváltás jöhet a világjárvány hatására az árufuvarozásban, amelynek nagy nyertese a vasúti és az intermodális fuvarozás lehet – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A közleményben kifejtették, hogy miközben a hazai közúti – főként a nemzetközi viszonylatú – fuvarozás 2020 első felében jelentős mértékben visszaesett, addig az árutonna-kilométert tekintve a vasúti fuvarozás 7,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A közúti árufuvarozás nemzetközi árutonna-kilométer teljesítménye 33,3 százalékkal, volumene 28,1 százalékkal volt kevesebb 2020 első felében az előző év azonos időszakához képest – tették hozzá. A tisztán…
Részletek>A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat
A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat, ami éves összevetésben a koronavírus-járvány negatív hatása ellenére is csupán három-öt százalékos csökkenést jelent, az árbevétel várható alakulásában az is szerepet játszik, hogy a BMW gyár beruházása 2021-re tolódott – mondta a vállalat vezérigazgatója. Scheer Sándor (képünkön) hozzátette, a vállalatot egészséges állapotban találta a vírus, ez annak is köszönhető, hogy a Marketnél vannak hosszabb átfutási idejű projektek (például Mol Campus, OTP Irodaház), amelyek kivitelezése a járványhelyzetben is folyamatos. Az építőipar egészéről elmondta, hogy az ágazat a járvány alatt is…
Részletek>Átadták az Alba-Zöchling új raktárcsarnokát
Átadták a logisztikai ágazatban tevékenykedő Alba-Zöchling Kft. új, 6600 négyzetméteres raktárcsarnokát Székesfehérváron. Az átadóünnepségen Pap László cégvezető elmondta, a több mint harmincéves fennállásuk eddigi legnagyobb beruházása a Sóstó Ipari Parkban lévő új raktárépület, amelyet több mint egymilliárd forintból építettek fel jelentős részben önerőből, kisebb részben banki támogatásból. (Bankok nem szoktak üzleti vállalkozásokat „támogatni”: valószínűleg valamilyen állami támogatásra gondolt a cégvezető, amelyet egy bankon keresztül kaptak. A -szerk.- megj.) A kevesebb, mint négy hónap alatt felépült létesítmény nyolcezer raklap befogadására alkalmas, fűthető résszel is rendelkezik, és várhatóan a raktár teljes kapacitását…
Részletek>Villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson
Új üzemcsarnokot adtak át a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél. A Csatári Plast árbevétele 2011 óta több mint hétszeresére nőtt, sikerének kulcsa az, hogy ennek jelentős részét fejlesztésre fordította. A villamosfogyasztás-mérő szekrényeket, kötődobozokat és kábelelosztó szekrényeket gyártó cég új csarnoka mintegy 3 ezer négyzetméteres, a beruházás révén kilenc új munkahely jött létre. A cég a rendszerváltást megelőzően, kis műhelyként kezdte meg működését, mára nemzetközileg ismert középvállalkozássá fejlődött. Mint mondta, a 2008-as válságból a cég megerősödve került ki. A környezettudatosságban is sikereket könyvelhet el a vállalkozás, erre példa a Budapesti Műszaki…
Részletek>Megkezdődött a légi teherszállítás Sencsen és Budapest között
A napokban megérkezett a Cargolux első teherszállító repülőgépe a kínai Sencsen repülőteréről Budapestre, és mostantól minden héten egyszer közlekedik a két város között – közölte a Budapest Airport. A gépet a januárjában átadott Cargo City légiáru-kezelő központnál fogadták. A közlemény az új légi összeköttetés jelentőségét azzal magyarázta, hogy a Kínából származó e-kereskedelmi termékek jelentős része a gép indulási helyéről érkezik Kelet-Közép-Európába. Sencsen Dél-Kína legfontosabb pénzügyi és logisztikai központja, az elektronikus és információs technológiai szektor egyik legkiemelkedőbb szereplője, nagyvállalatok székhelye – írták. A város kedvező adottságai miatt a Budapest Airport arra számít,…
Részletek>A Spar 1,56 milliárd forintból modernizálta három áruházát
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. modernizálta a Budakeszin, Nyergesújfalun, valamint Komáromban található üzletét, a három szupermarket átalakítására 1,56 milliárd forintot fordítottak – közölte a vállalat. A Budakeszin található üzlet új homlokzatot kapott és a belső terei is megújultak, a munkálatokra 462 millió forintot fordított a cég. A húsz embert foglalkoztató szupermarketet az átalakítást követően szeptember 10-én vehették birtokba a vásárlók. Nagyobb eladótérrel, SPAR to Go pulttal, megújult arculattal és energiatakarékos gépészeti megoldásokkal nyitott meg szeptember 17-én a Komáromban található szupermarket. A csaknem 582 millió forintból felújított áruházban 25 kereskedelmi szakembert…
Részletek>Szállodaszövetség: Budapesten nagyon nagy lesz a bevételkiesés idén
A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint. Az elemzésben kiemelték: az elérhető üzemi eredményszintre vonatkozóan is hasonlóak a különbségek a fővárosi és a vidéki szállodák között. A szállodavezetők arra a kérdésre, hogy mikor lesz újra a 2019-hez hasonló üzemi nyereségszint a szállodában, a többség Budapesten 2023-2024-et jelölte meg, míg vidéken ez inkább 2021-2022-re várható. A választ adó hotelek tíz százaléka még szeptemberben is zárva tartott, ezek…
Részletek>IATA: olcsó gyorsteszttel újraindítható a légiközlekedés
Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírus-teszttel, ez különösen fontos a légiközlekedés újraindítása érdekében – mondta Alexandre de Juniac (képünkön), a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója. A kétszáz légitársaságot tömörítő, montreali székhelyű kereskedelmi szervezet vezetője szerint már októberben elérhetővé válhatnak ezek a tesztek, amelyek antitesteket mutatnak ki, áruk pedig 10 amerikai dollár alatt van. Az IATA szerint ezen teszteket az induló repülőtéren kellene használni, így minden utast gyorsan tudnának szűrni, az érkező országban pedig el kellene fogadni ennek eredményét. Erről már tárgyalnak a kormányokkal, mert a…
Részletek>Homolya Róbert MÁV elnök-vezérigazgatót megválasztották a CER alelnökének
Alelnöknek választotta Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) a szervezet szeptember 21-i online közgyűlésén, mandátuma 2021 végéig szól – közölte a MÁV Zrt. Kiemelték, a MÁV elnök-vezérigazgatójának ez a pozíciója emeli a vállalatcsoport nemzetközi presztízsét, erősíti a társasági és a magyar vasúti érdekek képviseletét. A közlemény szerint a CER tevékenysége az elkövetkezendő években stratégiai témákra fókuszál, mint például az európai zöld megállapodás megvalósítása, amelynek fontos eleme lehet a környezetbarát vasút súlyának növelése az EU-ban. Homolya szerint a vasutak számára rendkívüli fontosságú időszakban kapta meg…
Részletek>