GTB: negatív a hangulat

A DHL Global Trade Barometer (Globális kereskedelmi barométer, GTB) romló globális kereskedelmi tendenciákat mutat a magánszektorban uralkodó negatív hangulat miatt A 2018 januári bevezetése óta a DHL Global Trade Barometer most először a világkereskedelem enyhe csökkenését jelzi az elkövetkező három hónapra. Ez a visszaesés a világkereskedelmi kilátások -8 pontos általános csökkenéséhez vezetett, így az új index értéke 48 pont. Más szavakkal, a világkereskedelem – a közvetítő termékek és a gyártás korai ciklusában használt árucikkek kereskedelmi forgalmának előrejelzése alapján – a következő három hónapban várhatóan csökkenni fog, bár csak kis mértékben.…

Részletek>

Új szakaszokkal bővült Vas megye kerékpárút-hálózata

kerékpárút

A Széchenyi 2020 program keretében Tanakajd, Vasszécseny és Csempeszkopács településeket összekötő kerékpárút épült 300 millió forint európai uniós támogatással Vas megyében – közölte a megyei önkormányzati hivatal. A turisztikai szempontból is jelentős projekt keretében összesen csaknem öt kilométer hosszú szakaszon épült új bicikliút – közölték. Tanakajdon a hiányzó szakaszokat építették ki, a 87-es főút mellett kétirányú, önálló kerékpárutat alakítottak ki, Vasszécseny és Csempeszkopács között pedig az egykori rumi vasúti töltésen épült új bicikliút. A Csempeszkopács és Rum közötti rossz állapotban lévő bicikliutat felújították és korszerűsítettek. A júliusban záruló projekt keretében…

Részletek>

Csúcsot dönthet a lakáspiaci forgalom idén

lakás

Az ingatlan.com előrejelzése szerint akár 175 ezer adásvételre is sor kerülhet a lakáspiacon ebben az évben, amire több mint tíz éve nem volt példa. A portál közleménye szerint legutóbb 2007-ben cserélt gazdát ennél több lakás, akkor 190 ezer felett volt az adásvételek száma. Annyi változás várható az idén, hogy a lakáspiaci forgalom emelkedésében a vidéki városok egyre nagyobb szerepet kapnak, Budapest súlya pedig csökken. Az árak az élénkülő kereslet miatt tovább emelkedtek. Az ingatlan.com adatai szerint az idei első negyedévben a budapesti lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 636 ezer forintot tett…

Részletek>

Bővíti győri központját az Audi, 6,4 milliárddal támogatjuk

Forint

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét. A kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. A Kormány várakozása szerint az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat, az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első öt hónapban. Az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette, hogy a vállalat e-transzformációs projektje a gyártásra és a fejlesztésre egyaránt kiterjed. Jelentős mértékben bővül az elektromos hajtásrendszerek előállítása a győri üzemben,…

Részletek>

Vizsgálatot indít a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair újabb botránya miatt

Ryanair

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt – közölte a Miniszterelnökség. A vizsgálatot a július 27-iki, 5096-os (Ammán-Budapest) járata miatt indították, a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének – írták. Az egyik nyilatkozó utas azt mondta, a viharos időjárás miatt a gép Budapest helyett Pozsonyban szállt le, az utasoknak azt mondták, busszal szállítják át őket Budapestre, de ez végül nem történt meg, az…

Részletek>

Albérletszezon: a panellakások a sor

lakótelep

Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei. Elemzésében a cég a legolcsóbbnak számító negyven négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban július közepi állapotot tükröző adatai alapján. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kiemelte, az országos albérletkínálatban 1150 panellakás és majdnem 2500 garzonlakás található, bár ezek között van átfedés, minden tizedik garzon panellakás a kínálatban. A fővároson és az országon belül is vannak különbségek, de az szinte mindenhol igaz, hogy kisebb alapterületű lakások és a…

Részletek>

Bukarest majdnem utolérte Budapestet

Henri Coanda, Bukarest

Az első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtérnek, ami 7,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – adta hírül a Ziarul Financiar. A román gazdasági-pénzügyi újság összeállítása szerint a bukaresti légi kikötő az idei első öt hónapban tartotta a tavalyi növekedési ütemet, hiszen 2018-ban 13,8 millió utast szolgált ki, ami szintén nyolc százalékos növekedésnek felelt meg az előző évhez mérten. Az első öt hónapban a bukaresti repülőtér utasforgalma az országos átlag fölötti növekedést mutatott, hiszen a romániai repülőtereket igénybe vevő utasok…

Részletek>

Energiahivatal: már 470 elektromos töltőállomást helyeztek üzembe Magyarországon

Folyamatosan bővül az elektromos töltőállomások száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016. január 1-je óta 844 darab állomás létesítésére adott ki engedélyt, ezek közül az idén áprilisig 470-et helyeztek üzembe – közölte a hivatal. A közlemény szerint folyamatosan nő a töltések száma, valamint a töltésre fordított energia mennyisége is. Míg 2017 negyedik negyedévében 13 585 töltést hajtottak végre, 2019 első negyedévében ez a szám már meghaladta a 97 ezret. A töltésre fordított energia mennyisége a kezdeti 46 570 kilowattóráról (kWh) 326 348 kWh-ra emelkedett. Idén az első…

Részletek>

Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében

Ferihegy

Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében 2019 második negyedévében – közölte a repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport tájékoztatása szerint az 5-ös skálán mért általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 2019 második negyedévének végére 3,83 pontra emelkedett. Az utasok visszajelzése alapján jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága és a repülőtér általános atmoszférája, ugyanakkor a parkolással kapcsolatos szolgáltatásokat nem tartják megfelelőnek. A felmérést világszerte több mint hétszáz repülőtér bevonásával, nemzetközi szabványok szerint, negyedévente készítik. Az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri…

Részletek>

Az EU több mint 173 millió eurót fordít a Kassa környéki autópályák építésére

Mintegy 173 millió eurót (56,5 milliárd forintot) fordít az Európai Unió a Kassa környéki közlekedés fejlesztésére, azon belül is a felvidéki Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közötti, valamint a Kassaolcsvár (Kosicke Oµsany) és Rás (Hrasovík) közötti autópálya-szakaszok építésére. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint ez a projekt javítani fogja az úthálózatot Kassa környékén, így a város 240 ezer lakosa gyorsabban és biztonságosabban közlekedhet majd a jövőben, illetve jobb lesz az összeköttetés Szlovákia és a környező országok között. „A kassai térség lakosai lesznek az első haszonélvezői a fejlesztésnek. Végső soron azonban minden…

Részletek>