A kereskedelmi légijáratok száma továbbra is elmarad a 2019-es szinttől

repülő

Az Európai Unióban közlekedő kereskedelmi légijáratok számainak nyári adatai továbbra sem érik el a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es szintet – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A jelentés szerint idén szeptemberben 605 806 kereskedelmi légijárat közlekedett az Európai Unióban, ami 7,9 százalékos növekedés a tavaly szeptemberi járatszám-adatokhoz képest, azonban 8,9 százalékkal elmarad 2019 azonos hónapjának számaitól. Ugyanez a tendencia volt tapasztalható a nyári hónapokban is júniustól augusztusig. Ezekben a hónapokban jelentős növekedést regisztráltak az előző év azonos hónapjainak adataihoz képest – júniusban +6,9 százalék, júliusban +7,4 százalék és augusztusban…

Részletek>

Magyarországon alacsony a bizalom a használtautó-értékesítők iránt egy felmérés szerint

autókereskedés

Magyarországon az egyik legalacsonyabb a bizalom a használtautó-értékesítők iránt – derül ki a carVertical 17 országban, 4500 ember megkérdezésével készített felméréséből. A járműadat-szolgáltató csütörtöki közleménye szerint Bulgáriában, majd Magyarországon, Litvániában és Észtországban bíznak legkevésbé a vásárlók a használt autók eladóiban. Ezekben az országokban hosszú múltra tekintenek vissza az autókkal kapcsolatos csalások. Számos jármű futásteljesítménye hamisított, illetve szenvedett súlyos balesetet korábban, sok járművezető esett már áldozatául a tisztességtelen eladóknak – írták. Leginkább az Egyesült Királyságban, Finnországban, Szlovéniában, Németországban, Szlovákiában és Csehországban bíznak meg az emberek az eladókban. A közepes bizalmi pontszámmal rendelkező…

Részletek>

Letették a mohácsi országos közforgalmú kikötő alapkövét

Mohácsi kikötő alapkőletétel

Csaknem nyolcmilliárd forintból létesül új országos közforgalmú kikötő Mohácson. A létesítmény alapkövét ünnepélyes keretek között tették le. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen azt mondta, „a lendületes és eredményes közlekedésfejlesztés a sikeres gazdaságélénkítés alapja”, egyben „a helyi életminőségét is jelentős részben meghatározó tényező”. Szavai szerint a 7,8 milliárd forint összértékű beruházással megépülő, három közlekedési módot összekapcsoló áruforgalmi csomópont megerősíti Mohács regionális szerepét, hiszen a korszerű kikötői infrastruktúra vonzó, versenyképes logisztikai szolgáltatást nyújt majd a térség vállalkozásai számára. Az államtitkár hozzátette: a beruházás klímavédelmi…

Részletek>

Horvátországban 43 százalékkal kevesebb új autót adtak el

Horvát rendszám

Horvátországban januártól október végéig 31 350 új személygépkocsit adtak el, 43,4 százalékkal kevesebbet, mint 2019 ugyanezen időszakában – közölte pénteken a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva. Októberben 3093 új autót értékesítettek, 24,6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly októberben. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 16,1 százalékos részesedésével, ebből 5046-ot adtak el az első tíz hónapban. Ezt követi a Skoda 13,8 és a Renault 8,6 százalékkal. Az előbbi márkából 4312-öt, utóbbiból 2706-ot értékesítettek. Az eladott gépjárművek 56 százaléka benzines, 35 százaléka dízel, míg az elektromos…

Részletek>

Horvátországban közel felére esett az eladott új autók száma az év első nyolc hónapjában

Horvát rendszám

Horvátországban januártól augusztus végéig 25 ezer új személygépkocsit adtak el, 47 százalékkal kevesebbet, mint 2019 ugyanezen időszakában – közölte a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva. Augusztusban 2599 új autót értékesítettek, 24 százalékkal kevesebbet, mint tavaly augusztusban. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 15,5 százalékos részesedésével. Ezt követi a Skoda 13,5, a Renault 9,3, a Dacia 6,2 és a Kia 5,3 százalékkal. A legkeresettebb modell a Skoda Octavia, ebből 176-ot adtak el augusztusban, majd VW Polo következik 149 és a Renault Clio 101 darabos értékesítéssel. A…

Részletek>

Elindult a RegioJet közvetlen vasúti járata a Prága-Brünn-Bécs-Budapest között

Radim Jancura, cseh befektető

A RegioJet pénteken reggel elindította közvetlen vasúti járatait a Prága-Brünn-Bécs-Budapest útirányon, a járatokra már elővételben több ezer jegyet értékesítettek – közölte a cseh magántulajdonú vasúttársaság. A vasúti járatok Budapest és Prága között naponta kétszer közlekednek mindkét irányba. A Prága-Budapest útvonalon a jegyek már 16 eurótól, Brünn-Budapest, valamint Bécs és Budapest között pedig már kilenc eurótól elérhetőek. Az egyes kocsiosztályoknál feltüntetett árak fixek. A járatokon négy kocsiosztályon – low-cost, standard, relax és business – lehet utazni. A járatot magántársaságok üzemeltetik, a RegioJet megbízásából Ausztriában a WestBahn, Magyarországon pedig a Continental Railway…

Részletek>

Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál kapacitásait

Hrvoja Krhen, LNG-Hrvatska

Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásait, miután az MVM magyar állami energiacsoport Horvátországban bejegyzett vállalata, az MFGK Croatia 6,75 milliárd köbméter gázmennyiségre tett ajánlatot – írta a Novi List című regionális napilap vasárnap, az LNG Hrvatska vállalat közleményére hivatkozva. Hrvoja Krhen (képünkön), az LNG Hrvatska igazgatója a Vecernji List című napilapnak úgy nyilatkozott: miután negyedik felhasználót is kapott az LNG-terminál, már biztosan megkezdheti működését 2021. január 1-én, ahogy az a tervekben is szerepelt. Az MFGK Croatia a 2020/2021-es gazdasági évre 666 millió köbméter természetes gázra tett ajánlatot, az…

Részletek>

AERIU TÁVOLI MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI FELMÉRÉS

Az Aeriu drónszoftver startup a koronavírus idején ingyenes megvalósíthatósági felméréssel igyekszik a cégeknek gyors, távoli segítséget nyújtani. A koronavírus terjedésével a cégek egyre nagyobb kihívásoknak néznek elébe, melyek nem csak a külső-, de a belső folyamataikat is érintik: a logisztikai részlegek feladatai, valamint hibátlan működésük kulcsfontosságú szerepet kap a járvány időszakában. Az Aeriu drón alapú megoldásainak köszönhetően jelentősen felgyorsítható a készletek felmerése, növelve a logisztikai folyamatok pontosságát és hatékonyságát. Az Aeriu legfőbb törekvése, hogy a jelenlegi, nehéz időszakban is kiszolgálja új és meglévő partnereinek igényeit, ám a koronavírushoz kapcsolódó korlátozások…

Részletek>

Horvátországban 2,5 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első kilenc hónapban

Horvát rendszám

Horvátországban az év elejétől szeptember végéig 51 ezer 337 új személygépkocsit adtak el, ami 2,5 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Promocija Plus intézet. Csak szeptemberben 3552 új autót értékesítettek, 22,2 százalékkal többet, mint az előző hónapban. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 19,09 százalékos részesedésével. Ezt követi a Renault 9,69, az Opel 9,35, a Skoda 9,34 és a Dacia 6,04 százalékkal. A legkeresettebb modell a Skoda Octavia, ebből 2750-et adtak el szeptember végéig, majd a Renault Clio következik 2049, a Volkswagen Golf…

Részletek>

Dől a lé: ötezer milliárdot fordít a kormány a közúti és vasúthálózat fejlesztésére 2024-ig

Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti hálózat fejlesztésekre 2024-ig hazai és uniós forrásokból – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Mohácson. Mosóczi László a Baranyát és térségét érintő közlekedési fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az utakkal kapcsolatos fejlesztésekre 2024-ig 3200 milliárd forint jut, az összeg több mint felét a magyar gazdaság lendületes bővülésének köszönhetően hazai forrásból finanszírozzák. E fejlesztések, mondta, ezer kilométernyi új út megépítését teszik lehetővé. Hozzátette: a kormány célkitűzése, hogy 2023-ig a megyeszékhelyek, megyei jogú városok, kiemelt ipari…

Részletek>