Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére

vasút

Megerősítette a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt az értesülést, hogy a kabinet új eljárást rendel el a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy tíz százalékkal megemelkedett. A szervezet közölte: a kormány december 12-i ülésén valóban hozott egy ilyen határozatot. A Soroksár és Kelebia között vasútvonal fejlesztésének költsége 2018 májusában 578 milliárd forint volt, a versenyeztetés utáni legjobb ajánlat 693 milliárd forint. Ezt a többletköltséget a kormány nem vállalja, ezért új beszerzési eljárást rendelt el. Ennek következtében az építkezés nem kezdődik el jövőre, hanem várhatóan 2020-ban. A kormány…

Részletek>

Az autóipar irreálisnak tartja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére kitűzött célt

használtautó-tlelp

Túlzott és irreális célkitűzésnek tartják az autóipari vállalatok a hétfőn este Brüsszelben született megállapodást a járművek szén-dioxid-kibocsátásának 37,5 százalékos csökkentéséről 2030-ig. Az uniós tagállamok és az Európai Parlament megbízott tárgyalói hétfőn este megállapodtak, hogy 2025-től csak a 2021-eshez képest átlagosan 15 százalékkal, 2030-tól pedig 37,5 százalékkal kevesebb szén-dioxidot kibocsátó új járművek kerülhetnek forgalomba az Európai Unióban. A jelenleg érvényes szabályok szerint 2021-től kilométerenként átlagosan 95 grammot meg nem haladó szén-dioxid-kibocsátású új járművek helyezhetők csak forgalomba az EU-ban. A csökkentési előírás szigorúbb lett, mint arra az autóipar számított, és ténylegesen csak…

Részletek>

Az EIB 200 milliós euró kölcsönnel segíti a ferihegyi repülőtér bővítését

euro

Az Európai Beruházási Bank (EIB) kétszázmillió euró kölcsönnel támogatja a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítését és fejlesztését – jelentette be pénteken az Európai Bizottság. A hitel segítségével a Budapest Airport folytathatja nagyléptékű fejlesztéseit, a terminálok és a kapcsolódó infrastruktúra bővítését, amelyek nyomán majd tovább fog nőni a reptér kapacitása – közölte az EIB. A brüsszeli tájékoztatás szerint ezen kívül számos más projekt is folyamatban van, például egy új árukezelő létesítmény és egy többszintes parkolóház megépítése, s ezek biztosítják majd, hogy a budapesti légikikötő továbbra is világszínvonalan működhessen. Vazil Hudák, az…

Részletek>

Földgázüzemű tehergépjármű konzorciumhoz csatlakozott a Scania

Shell LNG

Csatlakozott a földgázüzemű járművek elterjesztésére létesült BioLNG EuroNet konzorciumhoz a Scania haszongépjármű gyártó vállalat — közölte a Scania Hungária Kft. A BioLNG EuroNet konzorcium célja a cseppfolyósított földgáz (LNG) üzemanyag alkalmazásának a népszerűsítése a közúti forgalomban a technológia hosszú távú sikerét és tömeges elterjedését biztosító infrastruktúra kiépítésével. A konzorcium tagjai, köztük a Shell, a Disa, a Scania, az Osomo és az Iveco célja LNG-üzemű tehergépkocsik forgalomba állítása és LNG-töltőállomások felállítása körülbelül négyszáz kilométerenként a főbb közlekedési folyosók mentén Spanyolországtól Kelet-Lengyelországig. A járművek szén-dioxid-kibocsátása cseppfolyósított földgáz üzemanyaggal húsz százalékkal csökkenthető, biogáz-bekeverésével pedig…

Részletek>

Elfogadta középtávú stratégiáját a Zalai Önvezető Jármű Klaszter

A vezető hazai infó-kommunikációs, energetikai, járműipari és légi közlekedési cégek együttműködésével létrehozott Zalai Önvezető Jármű Klaszter elfogadta középtávú stratégiáját, ahol küldetésként határozta meg, hogy a Klaszter a jövő mobilitási megoldásainak és infrastruktúráinak meghatározó európai szakmai bázisa kíván lenni. A tagcégek négy területen kínálnak partnerséget a kormányzati és tudományos szférának: 1. szabályozás és módszertanok, 2. zalai innovációs ökoszisztéma megalapozása, 3. demonstrációs és mintaprojektek hazai megvalósítása, 4. oktatás, képzés, szemléletformálás. A középtávú stratégia elfogadásának célja, hogy a Zalai Önvezető Jármű Klaszter a jövő mobilitási megoldásainak és infrastruktúráinak (önvezető földi- és légi járművek,…

Részletek>

Átadták az M25-ös autóút északi ütemét

Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi üteme és a fejlesztéshez kapcsolódó beruházások átadásakor. Mosóczi László kiemelte: a sztrádák hossza a jelenlegi 1400-ról a következő évtized első felére „jócskán kétezer kilométer fölé nő”, a teljes gyorsforgalmi és főút-hálózat a nemzetközi folyosókba kapcsolódó, európai színvonalú közlekedési feltételeket nyújt majd. A jórészt már folyamatban lévő beruházások eredményeként hét megyeszékhely több mint négyszázezer, valamint vonzáskörzetük mintegy 665 ezer lakójának közlekedési helyzete javul…

Részletek>

Palkovics járműipari összefogást kezdeményezett

A járműipar szereplőinek összefogását kezdeményezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán az Automotive nemzetközi autóipari és beszállító szakkiállításon, hogy koalíciót alkotva tekintsék át a járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új európai szabályozás hatását a magyar autóiparra, és tegyenek javaslatot a célértékek megvalósíthatóságára. A miniszter a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy október elején a környezetvédelmi tanács luxembourgi ülésén 2030-ig a járművek károsanyag-kibocsátásának a 2021-es szinthez képest való 35 százalékos csökkentéséről született döntés, ez alól mentességet kaptak a kis volumenű, úgynevezett niche gyártók, Magyarországon ilyen a Suzuki. Döntöttek arról is, hogy a célokat…

Részletek>

Summa: 12,3 milliárd forinttal támogatjuk a BMW-t

Oliver Zipse

Busásan megtérül Magyarországnak az a több mint 12,3 milliárd forint, amellyel a magyar kormány támogatja a BMW debreceni beruházását – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, mielőtt aláírta a támogatásról szóló megállapodást a német gyár képviselőjével. Szijjártó Péter az aláírási ceremónián bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a leendő BMW autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2×2 kétsávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított vasúti összeköttetéssel, új telekommunikációs és gázhálózatot alakítanak ki. Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból felépülő, 560 focipályának megfelelő területen…

Részletek>

Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók

Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók, csütörtökön 14 órától ismét közlekednek a távolsági buszok Romániában, miután a képviselőház közlekedési és infrastruktúra szakbizottsága beavatkozott a konfliktusba és a héten berendelte a minisztert a bizottság elé. Románia legalább 19 megyéjében szüntették be a munkát a helyközi autóbusz-járatokat üzemeltető fuvarozók, tiltakozásul az ellen a miniszteri rendelet ellen, amely 2019-től kezdődően liberalizálná a helyközi személyszállítás piacát. A sztrájk felfüggesztésekor a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) közölte, a miniszteri rendelet immár „történelem”, miután Sorin Bota, a szakbizottság kormánypárti alelnöke is bírálta a tárcavezetőt, amiért úgymond…

Részletek>

Tömegesen települnek a kis- és középvállalkozások a főváros agglomerációjába

Tömegesen települnek ki a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a fővárosból az agglomerációba, így a Nagytarcsai Ipari Parkba is – mondta, Nagytarcsán, sajtótájékoztatón a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese. Tóth Tamás, a RaktárAD projekt keretében nemrég elkészült, főleg kkv-knak épített ipari park egyik csarnokában tartott sajtótájékoztatón összefoglalta, hogy mely tényezők miatt települ a bővülő kkv szektor Budapestről az agglomerációba. A rektorhelyettes elmondta, hogy az alacsony kamatok és az ipari parkok által biztosított infrastruktúra mellett fontos szempont Budapest közelsége, amely felvevőpiaca ugyan az előállított termékeknek és szolgáltatásoknak, de az ingatlanok négyzetméterára miatt…

Részletek>