A műanyagpalackok iránti kereslet növekedését a palackozott víz iránti csillapíthatatlannak tűnő vágy hajtja, valamint a nyugati, “folyton úton” életmód átterjedése Kínára és az ázsiai-csendes-óceáni régióra. A The Guardian című brit napilap birtokába jutott friss adatok szerint 2016-ban több mint 480 milliárd műanyag üdítőspalackot adtak el világszerte. Egy évtizeddel korábban ez a szám még nagyjából 300 milliárd volt, és az Euromonitor International kutatócég legfrissebb becslései szerint 2021-re eléri az 583,3 milliárdot. Az üdítős és vizespalackok többsége a műanyagtermékek gyártásában széles körben használt, és újrahasznosítható polietilén-tereftalát (PET) felhasználásával készül. A palackok begyűjtésére…
Részletek>Címke: Kína
Nőtt a sörgyártás az unióban tavaly
Tavaly 39 milliárd liter sört gyártottak az Európai Unióban, 400 millió literrel többet, mint 2015-ben. Az unió sörgyártása fejenként 76 litert tett ki 2016-ban, a hagyományos sörök mellett mintegy 900 millió liter 0,5 százalék vagy annál kisebb alkoholtartalmú sört is gyártottak az EU-ban. Az uniós sörgyártásról és sörkereskedelemről pénteken a sör világnapja alkalmából közölt adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az alkoholos sörök kétharmad részét az EU hat tagállamában gyártották. Az EU legnagyobb sörgyártója az unió termelésnek 21 százalékát adó Németország volt, 8,3 milliárd literrel. Második helyen az Egyesült…
Részletek>Hasít a UPS
A UPS bejelentette, hogy 2017 második negyedévében 1,58 millió dollár nyereséget realizált, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 11 százalékos növekedést jelent. Mindhárom üzleti szegmens jövedelmezőbb termékmixeket, illetve jobb hozamokat és működési költséget eredményezett. “A UPS az előzetes várakozásoknak megfelelően jó eredményt és erős egy részvényre jutó hozamot ért el a második negyedévben” – mondta David Abney, a UPS elnök-vezérigazgatója. “Folytatjuk a növekedést, hogy bővíteni tudjuk szolgáltatási képességeink sorát, illetve növelni tudjuk piaci jelenlétünket és globális elérhetőségünket.” A teljes vállalat bevételei 7,7 százalékkal nőttek, a valuta-semleges bevételek 8,9 százalékkal…
Részletek>A UPS 1,3 milliárd dollárt fektet az európai piacba
Mintegy 1,3 milliárd dollárt fordít a következő két évben a UPS logisztikai cég európai akvizícókra és az üzemelés hatékonyabbá tételére – közölte Nico Neuen, a társaság európai részlegének alelnöke csütörtökön Kölnben. Az amerikai társaság európai központjában tartott sajtótájékoztatón az alelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban 12 százalékkal bővült a kis- és e-kereskedelem, számításaik szerint 2050-re ez lesz az egyik legnagyobb szegmens ötszázmilliárd dollár feletti forgalommal. A másik fő terület a UPS tanulmánya szerint a határokon átnyúló kereskedelem lesz, amely a teljes forgalom 25 százalékát fedi majd le, a feltörekvő piacok…
Részletek>Az e-kereskedelem felborítja az ipari disztribúció megszokott rendszerét
A UPS friss, európai, amerikai és kínai beszerzők körében végzett felmérése újra igazolni látszik azt a közkeletű véleményt, hogy az online kereskedelem gyökeresen megváltoztatja az ipari disztribúciót is. A közvetlenül a gyártótól, illetve az online piactereken történő beszerzések elterjedésével az ipari értéklánc Európa szerte átalakul, a hagyományos elosztó vállalatoknak pedig meg kell dolgozniuk piaci részesedésük megőrzéséért. A UPS 2017-es Ipari Beszerzés Dinamikája (Industrial Buying Dynamics) felmérésének eredményei nyilcszáz európai beszerzési vezető véleményét tükrözi. A kutatás tanúsága szerint 2017-ben már az ipari beszerzők kilencven százaléka vásárol közvetlenül a gyártótól is –…
Részletek>Az Európai Unió a világ legnagyobb gépjármű-exportőre
Az Európai Unió a világ legnagyobb gépjármű-exportőre, az Egyesült Államok pedig a világ első számú gépjármű-importőre – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt, 2016-ra vonatkozó adataiból. A gépjárműipar (személyautók, teherautók, traktorok, motorkerékpárok, gépjármű-alkatrészek gyártása) fontos része az Európai Unió gazdaságának és a globális kereskedelemnek is. 2016-ban az Európai Unió volt a világ legnagyobb gépjármű-exportőre, az EU unión kívüli gépjármű-kivitele 192 milliárd eurót ért el tavaly. Ugyanakkor az EU összesen 77 milliárd euró értékben importált gépjárműveket. A világelső gépjármű-importőr Egyesült Államok tavaly több mint 250 milliárd euró…
Részletek>Magyarország célja, hogy egyedülálló logisztikai adottságai miatt a kínai és hongkongi vállalatok elsődleges befektetési célországnak tekintsék
Kínai hivatalos látogatásának befejezéseként Hongkongban és Makaón folytatott megbeszéléseket Kövér László, személyében magyar házelnök először látogatott Kína e két különleges közigazgatási övezetébe — jelentte be Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke. Az Országgyűlés elnöke Hongkongban Andrew Leunggal, a Törvényhozó Tanács elnökével és Leung Csun-jing kormányzóval tárgyalt, Makaón pedig a kormányzatot vezető Csuj Szaj-onnal és Ho Lat Szenggel, a Törvényhozó Tanács elnökével. „A mostani kínai látogatással a törvényhozási kapcsolatokat is szerettük volna felemelni arra a szintre, mint amit Magyarország miniszterelnöke és Kína államfője a stratégiai partnerség kinyilvánításával megvalósított” — mondta a házelnök…
Részletek>Budapest Airport: minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez
A Budapest Airport szerint a többi uniós repülőtérrel szemben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez, így a Kína és Közép-Kelet-Európa közti gazdasági együttműködés fejlesztésében kiemelt szerep juthat a repülőtérnek. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője ezt azzal kapcsolatban közölte pénteken az MTI-vel, hogy Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa és a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a közlekedésért és a logisztikáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium magas rangú tisztviselői kereskedelemben és e-kereskedelemben érdekelt társaságok részvételével logisztikai fórumot rendezett. Mint írták, a Budapest Airport az elmúlt három évben aktívan kapcsolatokat keresett és…
Részletek>Megduplázódtak a kínai befektetések Európában
Több mint kétszeresére nőtt a kínai felvásárlások és zöldmezős beruházások együttes értéke Európában és Észak-Amerikában 2016-ban – derül ki a Baker McKenzie nemzetközi tanulmányából. Idén ismét jelentős mértékű kínai működőtőke-befektetés várható a két kontinensen, azonban a fokozódó ellenőrzések, Kína tőkeáramlást lassító intézkedései, valamint Donald Trump külföldi befektetési politikája körüli bizonytalanság nehézségek elé állíthatják a kínai befektetőket. A kínai külföldi működőtőke-befektetések értéke tavaly Észak-Amerikában közel háromszorosára, míg Európában kétszeresére nőtt, így a két régióban összesen 94,2 milliárd dollárt ért el az egy évvel korábbi 41 milliárd dolláros eredményhez képest. A növekedés…
Részletek>A UPS Kínában terjeszkedik
A UPS és az SF Holding, az SF Express anyavállalata a mai napon bejelentette, hogy egy vegyesvállalat létrehozását és közös nemzetközi szállítmányozási szolgáltatások kidolgozását tervezi első körben az Egyesült Államok és Kína között. A későbbiek során egyéb célországok bevonása is a tervek részét képezi. A megegyezés révén a vegyesvállalat a két anyavállalat együttes hálózatát, termékportfólióját, technológiáit és logisztikai szakértelmét használja majd ki. A megállapodás a szabályozói szervek jóváhagyására vár. A UPS a világ legnagyobb expressz csomagkézbesítő cége, és a nemzetközi ellátási lánc szolgáltatások terén is vezető szerepet tölt be. Az…
Részletek>