Jelentős, mintegy 1,52 százalékos a hozzájárulása a hazai GDP-hez a 110 hazai piacvezető fuvarozó vállalkozásnak mégis veszélybe került versenyképességük fenntartása. Olyan súlyos a munkaerőhiány az ágazatban, hogy az már az ellátási lánc – és tágabb értelemben – a költségvetés biztonságát és érdekeit is veszélyezteti. „Kincs, ami nincs!” – címmel rendezett közös konferenciát a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). A két meghatározó fuvarozói érdekképviselet szakmai konferenciáján, – a piacvezető munkáltatókat megszólaltatva – kereste a megoldásokat az ágazat legégetőbb problémáira. Azaz arra, hogyan…
Részletek>Címke: költségvetés
Nagy-Britanniában egy százalékkal nőtt az új autók eladása tavaly
Nagy-Britanniában egy százalékkal nőtt az autók eladása tavaly, annak ellenére, hogy megugrott az elektromos autók értékesítése – állt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében. A szervezet arról jelentett, hogy 2021-ben mintegy 1 millió 647 ezer új autót adtak el a 2020. évi 1 millió 631 millió után. Ez egy százalékkal múlja felül a 2020. évit, de még mindig 28,7 százalékkal elmarad a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest. Az SMMT 1 millió 830 ezer új autó eladásával számolt 2021-re. A szervezet az idei évre az eladott új autók számát…
Részletek>Egymás után három évben nőtt száz kilométernél többel a gyorsforgalmi hálózat
Egymás után három évben nőtt száz kilométernél többel a gyorsforgalmi hálózat, így végre az ország minden részében megteremti a kényelmes, gyors és biztonságos eljutás feltételeit. Az M30 Miskolcról északra tartó szakaszának átadásával Magyarország elsőként építette ki a Via Carpatia közép-európai közúti folyosó összes rá eső elemét. A nyugati határszélen Sopron és Körmend után is magas minőségű út tart az osztrák határ felé. Már három megyén át autózhatunk a Békéscsaba bekötésére szolgáló M44-en. A Via Carpatia gyorsforgalmi korridor Litvániától Görögországig hét országot fűz fel, a Balti-, az Égei- és a Fekete-tenger…
Részletek>Elkészült a NEXT-E projekt magyarországi töltőhálózata
Átadta a Mol a részben európai uniós támogatással megvalósult NEXT-E projekt keretében telepített utolsó, 59. elektromos töltőberendezést a Pest megyei Vecsésen. A Mol tájékoztatása szerint a vállalatcsoport 2017-ben csatlakozott a NEXT-E projekthez, amelynek célja a cseh határtól az Adriai- és a Fekete-tengerig kényelmes elektromos autózást lehetővé tevő nemzetközi töltőinfrastruktúra kiépítése volt. Konzorciumi partnereivel a régió hat országában, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Romániában összesen 222 gyors, valamint 30 ultragyors elektromos töltőt telepítettek fő közlekedési útvonalak mentén. A hálózat a hat országot a szomszédos és a nyugat-európai e-jármű hálózatokkal is…
Részletek>Brexit: a britek felülvizsgálják a HS2 nagysebességű vasúti hálózatról szóló terveket
A brit kormány bejelentette szerdán, hogy felülvizsgálja a HS2 nagysebességű vasúti hálózatról szóló terveket, és a független szakértői vélemény alapján az év végén dönt majd a több tízmilliárd font értékű beruházás jövőjéről. A HS2 hálózat London és több észak-angliai nagyváros – köztük Birmingham, Leeds és Manchester – között épülne meg, 56 milliárd fontos (19,8 ezer milliárd forintos) költségvetéssel. Az első szakasz átadását 2026 végére tervezték London és Birmingham között, a másodiknak pedig 2032-2033-ra London és Leeds, illetve London és Manchester között. A vonatok legnagyobb sebessége meghaladná az óránkénti 400 kilométert.…
Részletek>Ötezer milliárd forintot fordít a Kormány közúti és vasúti fejlesztésekre 2024-ig
Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a Kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László (képünkön) a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások. Hozzátette, hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy ezer…
Részletek>Új Tisza-híd épül Szolnokon
Elkezdődik Szolnokon a Csáklya úti Tisza-híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezése, a kormány az előkészítésre 1 milliárd 670 millió forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül – jelentette be a minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László ismertette: a híd és az elkerülő út megépítése mintegy 25-30 milliárd forintba kerül, és öt-hat éven belül készül el. Emlékeztetett arra, hogy jelentős útfejlesztési program zajlik országszerte mintegy 3200 milliárd forintból, ennek az összegnek mintegy hatvan százalékát a magyar költségvetés biztosítja. Cél, hogy 2023-ra minden magyarországi településről harminc percen belül…
Részletek>Jövőre jelentősen visszaeshet az építőipar
A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet – ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit. A konvergenciaprogramhoz képest – amelyben négy százalék feletti GDP bővülés szerepel a következő öt évben – az Építési Piaci Prognózis 2020-ban 2,2 százalékos, 2021-ben 3,5 százalékos, 2022-től pedig évenként 2-2,5 százalék körüli növekedést jelez előre – mondta. A prognózis szerint a kormány mozgástere továbbra is nőni fog, ugyanis…
Részletek>Palkovics: a mostani útfejlesztésekkel az önvezető járművek közlekedtetésére is felkészülünk
A kormány által elfogadott közlekedési stratégia szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni, és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül mindenki – bárhol lakik az országban – el tudjon érni egy gyorsforgalmi utat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Kifejtette: a teljes program költsége 3200 milliárd forint, amelynek jelentős részét, 1800 milliárd forintot a magyar költségvetés biztosítja. A fejlesztés jelentős része a következő években elkészül, 2022-24-ben már csak kisebb szakaszok épülnek. Kifejtette, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat…
Részletek>Követhető lesz az ajánlott és a tértivevényes postai levelek útja
A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd forintot fordít a teljes program megvalósításra. A posta keddi tájékoztatása szerint a fejlesztés célja a klasszikus levélpostai szolgáltatások modernizálása. A küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül elérhetik az ajánlott levelek útjáról összeállított információkat, így követhető lesz számukra a teljes postai folyamat. A fejlesztés keretében több mint…
Részletek>