Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására – közölte Rákossy Balázs (képünkön), a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának nyolcadik felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további fél milliárd forinttal emelte meg. A belterületi utak fejlesztésének támogatására irányuló pályázat 2018 elején jelent meg, azzal a céllal, hogy támogassa az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését. Az igényelhető legmagasabb…
Részletek>Címke: Kormány
Átadták az M25-ös autóút északi ütemét
Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi üteme és a fejlesztéshez kapcsolódó beruházások átadásakor. Mosóczi László kiemelte: a sztrádák hossza a jelenlegi 1400-ról a következő évtized első felére „jócskán kétezer kilométer fölé nő”, a teljes gyorsforgalmi és főút-hálózat a nemzetközi folyosókba kapcsolódó, európai színvonalú közlekedési feltételeket nyújt majd. A jórészt már folyamatban lévő beruházások eredményeként hét megyeszékhely több mint négyszázezer, valamint vonzáskörzetük mintegy 665 ezer lakójának közlekedési helyzete javul…
Részletek>Elemzők: nem lanyhul a lakásépítési kedv
Nem lanyhul a lakásépítési kedv, a válság előtti szintet közelíti, azonban a pozitív trendhez hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra van szükség az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A KSH kedden tette közzé, hogy az első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A kedden megjelent adatokat kommentálva Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője elmondta: továbbra is fokozott lakásépítési kedv jellemzi a magyar…
Részletek>A Huawei elnökével tárgyalt Sanghajban a magyar kormány delegációja
A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban. A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel – közölte. Guo Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első…
Részletek>Állítólag nem lanyhul a lakásépítési kedv
Elemzők szerint nem lanyhul a lakásépítési kedv, a válság előtti szintet közelíti, azonban a pozitív trendhez hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra van szükség. A KSH a napokban tette közzé, hogy az első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A kedden megjelent adatokat kommentálva Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője elmondta: továbbra is fokozott lakásépítési kedv jellemzi a magyar piacot. Jó…
Részletek>A hídfelújítás alatt pontonhíddal biztosítják az átkelést a Sajón Kesznyétennél
A honvédség által épített pontonhíddal biztosítják a Sajón való átkelést a kesznyéteni közúti híd felújítása idején. Az erről szóló, hétfőn a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szövege szerint a pontonhíd a közút kezelőjével kötött megállapodás alapján legkésőbb május 31-ig áll majd a Sajón. Erre a kormány 114 millió forintot szán. A kesznyéteni Sajó-hidat 1963-ban építették, felújítását idén augusztusban kezdték el. A felújítás során egyebek mellett kicserélik az aszfaltburkolatot, valamint elvégzik az acél-vasbeton teherhordó szerkezet korrózióvédelmét is.
Részletek>Beszállna az akkumulátorgyártásba a Volkswagen csoport
Egy dél-koreai céggel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport (VW) – írta a Manager Magazin című német lap. Az autógyártás legnagyobb európai szereplője a tervek szerint az SK Innovation nevű dél-koreai céggel szövetkezne, amely a harmadik számú akkumulátorgyártó a távol-keleti országban. A két vállalat Európában építene akkumulátorgyártó üzemeket. A VW még nem zárta le a tárgyalásokat a kiszemelt partnerrel, és még nem hozott végleges döntést az ügyben, amely novemberben kerülhet a felügyelőbizottság elé. A VW eddig két másik dél-koreai gyártótól, az LG Chemtől…
Részletek>Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft pécs-pogányi repülőgépgyárában
Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft Zrt. a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában található repülőgépgyárában – közölte a cég vezérigazgatója. Boros László (képünkön) mérföldkőnek nevezte a cég pécsi gyártóbázisának kialakítását, amely szavai szerint lehetővé teszi, hogy világ bármely pontjáról érkező megrendeléseket megfelelő színvonalon, minőségben és határidőre tudják kiszolgálni. Első ütemben egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és háromszáz négyzetméteres irodahelyiség épült fel mintegy hárommilliárd forintos beruházással – ismertette. A termelés október végén indul, az összeszerelő üzem kapacitása évi száz repülőgép gyártását teszi lehetővé. Boros hangsúlyozta, hogy a második ütemben megvalósuló mintegy ötezer…
Részletek>Magyarország vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben
Magyarország európai szinten is vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben, ezt támogatják a kormányzati szakpolitikai intézkedések is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy konferencián. A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye készül el Magyarországon, amelyet az autógyártók és beszállítóik részéről is fokozott érdeklődés övez. A kormány a támogató környezet megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és innováció (k+f+i) új irányítási, szervezeti és finanszírozási modelljének kialakításán dolgozik. Kiemelte, az igényekre gyorsan reagált a magyar oktatási rendszer is, így például a…
Részletek>Summa: 12,3 milliárd forinttal támogatjuk a BMW-t
Busásan megtérül Magyarországnak az a több mint 12,3 milliárd forint, amellyel a magyar kormány támogatja a BMW debreceni beruházását – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, mielőtt aláírta a támogatásról szóló megállapodást a német gyár képviselőjével. Szijjártó Péter az aláírási ceremónián bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a leendő BMW autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2×2 kétsávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított vasúti összeköttetéssel, új telekommunikációs és gázhálózatot alakítanak ki. Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból felépülő, 560 focipályának megfelelő területen…
Részletek>