Macron egy 30 milliárd eurós újraiparosítási programot jelentett be

Emmanuel Macron

A francia államfő öt évre szóló újraiparosítási programot jelentett be, amelynek középpontjában a nukleáris energia fejlesztése, valamint Franciaországnak „egy innovációs nagy nemzetté” tétele áll. „A 2030-ig tervezett stratégia keretében 30 milliárd eurót fektetünk be” – mondta a francia elnök mintegy kétszáz üzleti vezető és diák előtt a hivatalában elmondott beszédében. Hozzátette: azt szeretné, ha Franciaország egy nagy innovációs nemzetté válna. Véleménye szerint hazája egyes európai országokhoz képest 15-20 éves lemaradásban van az innováció terén. Emmanuel Macron szerint Franciaországnak vissza kell találnia „az innováció-termelés-export” ciklushoz, amelyből képesnek kell lennie finanszírozni és…

Részletek>

Mercedes: megkezdődik az első teljesen elektromos jármű magyarországi sorozatgyártása

Mercedes SUV EQB

A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy most először kezdődik meg az országban egy tisztán elektromos meghajtású jármű sorozatgyártása. Elkezdték a Mercedes új, teljesen elektromos SUV modellje, az EQB sorozatgyártását, amely megközelítőleg 50 milliárd forintos beruházásba került, és amelyhez a Magyarországon adózó magyar állampolgárok 15 milliárd forint támogatást nyújtott. Ez 4400 munkahely megtartását teszi lehetővé, és több száz újat hoz létre. Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a magyarországi járműgyártás során most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók, amit történelmi pillanatnak nevezett. „Büszke vagyok,…

Részletek>

Johnson: alig jelentkeznek külföldi kamionsofőrök

Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nagyon kevés, nem egészen 130 külföldi kamionsofőr jelentkezett nagy-britanniai munkavégzésre, de ez a közúti fuvarozói szakma véleményével ellentétben nem a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit), hanem az egész világra jellemző kamionsofőr-hiánynak a következménye. Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya és a hirtelen tömegessé vált felvásárlás miatt súlyos hiány támadt elsősorban üzemanyagokból, és még kedd estére sem állt helyre teljesen az ellátás. Emellett érzékelhetők a logisztikai problémák a boltok élelmiszerkínálatában is. A múlt hónap végén országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a brit benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy…

Részletek>

Március végéig vállalhatnak munkát Nagy-Britanniában az uniós kamionsofőrök

brit jogocítvány

A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig vállalhatnak munkát azok az uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyagellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett kedvezményes engedélyezési program keretében érkeznek Nagy-Britanniába. A tárca ismertetése szerint a gyorsított munkavállalási elbírálás feltételei közé tartozik, hogy a sofőröknek október 15-ig meg kell érkezniük Nagy-Britanniába. A határon üzemanyagszállító teherautók vezetésére érvényes – C vagy C+E kategóriás – jogosítványt kell felmutatni, amelyet az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EEA) országaiban, vagy Svájcban állítottak ki. Be kell szerezni emellett a brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztériumtól egy…

Részletek>

Átmenetileg enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány

kamion sofőr

Átmenetileg enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány, miután a sofőrhiány már a lakossági élelmiszer- és üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz. A munkavállalási feltételek könnyítése azonban mindössze néhány ezer jelentkezőre terjed ki és csak karácsonyig lesz érvényben. A szakmai szervezetek elégtelennek minősítették az intézkedést. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szombat éjjel bejelentette, hogy ötezer külföldi kamionsofőr kaphat soron kívül átmeneti nagy-britanniai munkavállalási engedélyt, mindenekelőtt üzemanyag- és élelmiszerszállító teherautók vezetésére. A brit kormány emellett lehetővé teszi a baromfifeldolgozó cégeknek 5500 szakképzett külföldi munkavállaló felvételét, szintén csak néhány hónapra. A toborzás októberben kezdődhet. Shapps felszólította…

Részletek>

Letették a mohácsi országos közforgalmú kikötő alapkövét

Mohácsi kikötő alapkőletétel

Csaknem nyolcmilliárd forintból létesül új országos közforgalmú kikötő Mohácson. A létesítmény alapkövét ünnepélyes keretek között tették le. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen azt mondta, „a lendületes és eredményes közlekedésfejlesztés a sikeres gazdaságélénkítés alapja”, egyben „a helyi életminőségét is jelentős részben meghatározó tényező”. Szavai szerint a 7,8 milliárd forint összértékű beruházással megépülő, három közlekedési módot összekapcsoló áruforgalmi csomópont megerősíti Mohács regionális szerepét, hiszen a korszerű kikötői infrastruktúra vonzó, versenyképes logisztikai szolgáltatást nyújt majd a térség vállalkozásai számára. Az államtitkár hozzátette: a beruházás klímavédelmi…

Részletek>

A külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak enyhítését tervezi a brit kormány az ellátási problémák miatt

kamion

A külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak átmeneti enyhítését tervezi a brit kormány, miután a sofőrhiány már a lakossági üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz. A szakmai szervezetek szerint a problémát – amely az elmúlt hetekben a kiskereskedelmi élelmiszerellátásban is hiányokhoz vezetett – elsősorban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után bevezetett bevándorlási és munkavállalási szigorítások okozzák. A hétvégére országszerte számos helyen hosszú autósorok alakultak ki a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal. A BP száz nagy-britanniai benzinkútját zárta…

Részletek>

ITM-államtitkár: az eddigieknél is nagyobb lendülettel folytatódik az országos közúthálózat korszerűsítése

Mosóczi László

Az idén az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatódik az országos közúthálózat korszerűsítése, főként az alsóbbrendű utak felújítása – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Móricgáton. Mosóczi László az 5407-es számú út Móricgát és Jászszentlászló közötti, nettó 838 millió forintból felújított, közel nyolc kilométeres útszakaszának átadásán hangsúlyozta: Magyarország közúthálózata mintegy 32 ezer kilométer hosszú, és a 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent. Az államtitkár kiemelte: ha a 2021-re tervezett munkák az eddigi tempóban haladnak, akkor az idei beruházások akár 1250 kilométerrel…

Részletek>

Klímasemleges elektromos rollerekkel fejleszti Budapest közlekedését a TIER

Lendvai Tímea, a TIER budapesti City Managere

Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER 150 elektromos járművel indítja el budapesti rollermegosztó szolgáltatását. Budapest a legújabb nagyváros, ahol a berlini székhelyű TIER elérhetővé teszi a közlekedés megújítására irányuló szolgáltatásait. Így mostantól a magyar főváros belső kerületeiben is a nap huszonnégy órájában a felhasználók rendelkezésére állnak a társaság elektromos rollerjei. A világ több mint százharminc városában jelen lévő TIER a városvezetéssel szoros együttműködésben kiemelt figyelmet fordít a különböző kerületekre vonatkozó, az e-rollerek használatát és parkolását szabályozó előírások betartására. „Új, környezetbarát és fenntartható közlekedési alternatívát kínálunk a budapestieknek, illetve az ide látogató…

Részletek>

Megkezdődik a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal felújításának tervezése

vasút

Megkezdődik a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét közötti, 142-es számú vasútvonal teljes körű felújításához szükséges tervek elkészítése. Kutnyánszky Zsolt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára a kecskeméti Neumann János Egyetemen elmondta: a vasútvonalon tervezett fejlesztések eredményeként gyorsabban és sűrűbben közlekedhetnek majd a vonatok, illetve az állomások is sokkal korszerűbbek lesznek a teljes Budapest-Kecskemét vonalon. Hangsúlyozta: a kormány az ország minden részében a közlekedési hálózatok és szolgáltatások gyors ütemű fejlesztésével erősíti a vállalkozások versenyképességét és javítja a családok életminőségét. Emlékeztetett: a villamosított vasúti vonalszakaszok hossza mára meghaladja a 3200…

Részletek>