Megugrott a légi áru- és utasforgalom a világban márciusban az előző évihez viszonyítva a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint. A montreali székhelyű, kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a légi áruforgalom 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A IATA szerint hét éve nem volt ekkora mértékű bővülés a szektorban. A kiugró adat hátterében a hatéves csúcsán lévő globális kereskedelem, illetve a nagy értékű elektronika eszközök alapanyaga (szilícium) iránti nagy kereslet áll, ezt az anyagot ugyanis döntő többségében repülőgépeken fuvarozzák. A bővülés pozitívan…
Részletek>Címke: légi
Elindította budapesti járatát az angol Flybe légitársaság
Járatot indított London-Southend és Budapest között az angol regionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londoni repülőterek száma. Az első járat csütörtök délután landolt a ferihegyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A Budapest Airport közlése szerint Budapest és London között az elmúlt évben 1,5 millió utas közlekedett repülőgéppel, ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az idei adatok azt mutatják, hogy ebben az évben is kétszámjegyű bővülés lehet. A Londontól keletre lévő repülőtér környezetében a légikikötő saját felmérése szerint mintegy kétezer magyar…
Részletek>Megérkezett az első közvetlen teherszállító vonat Kínából
Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe, az Ekol Logistics Kft. szervezésében. A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint tízezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig. A szerelvényt ünnepélyes keretek között fogadta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Tuan Csie-lung, Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és…
Részletek>A UPS kiterjeszti veszélyes áru portfólióját
A UPS kibővítette veszélyesáru-szállítási programját világszerte több mint 400 új árucikkel a légi szállítás, és Európában több mint 300 új árucikkel a földi szállítás terén. A cég egyúttal a megengedett szállítható mennyiséget is növelte egyes áruknál. A különböző ipari vállalatok közt egyre nő az igény e speciális termékek küldésére. Például, az egészségügyet ellátó vállalatoknak vegyszereket kell szállítani a laboratóriumi felszerelések tisztításához, míg az ipari gyártó cégek egyebek mellett festéket, sűrített gázokat, ragasztókat, akkumulátorokat szállíttatnak. A UPS mostantól már 36 ország között segíti ügyfeleit ezen veszélyes áruk szállításában. „A UPS abban…
Részletek>Kleine fische gute fische: tavaly is tudta növelni a bevételeit a DACSHER
A 2016. pénzügyi évben a DACHSER folytatta növekedését, amelynek eredményeként megközelítőleg bruttó 5,71 milliárd EUR konszolidált bevételre tett szert — ez a korábbi évhez képest 1,7 százalékos konszolidált bevétel emelkedést jelent. A küldemények száma 2,4 százalékos növekedést követően elérte a nyolcvan millió darabot, a szállított tömeg pedig szintén 2,4 százalékkal a 38,2 millió tonnát. A fejlődés mögött elsősorban az európai szárazföldi szállítmányozás, továbbá az élelmiszerlogisztika áll. Növekszik és a jövőbe fektet a DACHSER „A globális gazdaság ingadozása ellenére képesek voltunk stabil piaci pozíciónkat a korábbi évek szintjén tartani egységes növekedés…
Részletek>Közvetlen légijárat indul Koszovó és Magyarország között
Közvetlen légijárat megindításáról is tárgyalt Magyar Levente (képünkön), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Koszovóban, a héten induló Budapest-Pristina járatot a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság fogja üzemeltetni. Az államtitkár Pristinából az MTI-nek telefonon elmondta, a közvetlen légi összeköttetés a magyar kormány finanszírozásával valósul meg, a járatok heti kétszer fognak közlekedni. Kiemelte: most tartotta első, alakuló ülését a Magyar-Koszovói Gazdasági Vegyes Bizottság, az ülésen számos projektről, és komoly magyar befektetési lehetőségekről is szó esett. A tervek szerint a bizottsági üléseket a jövőben rendszeresítik. Tájékoztatott arról is,…
Részletek>EASA: jó a repülőgépek levegőjének minősége
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tanulmánya szerint nem rosszabb vagy ugyanolyan jó minőségű a repülőgépek fedélzetére befújt levegő, mint a földi zárt helyiségekben. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az utasok régóta aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a gépek fedélzetére befújt levegő minősége rossz. Az EASA szerint az utasok leginkább amiatt aggódnak, hogy a hajtóműből befújt levegő olajból származó illatanyagokat is tartalmazhat, amely káros az egészségre. Az EASA tájékoztatása szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között összesen 69 járaton vizsgálták a levegő minőségét a repülés minden szakaszában…
Részletek>IATA: elfogadhatatlan az elektromos eszközök kitiltása a repülők fedélzetéről
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint elfogadhatatlan az elektronikai eszközök kitiltása egyes légijáratok fedélzetéről. A mintegy kétszáz légitársaságot tömörítő, montreali székhelyű kereskedelmi szervezet közleménye szerint amellett, hogy elfogadhatatlan, semmilyen biztonsági fenyegetésre nem ad választ sem hosszú, sem rövid távon, emellett viszont rendkívül súlyos torzulásokhoz vezet a kereskedelemben – olvasható a közleményben. Az IATA arra szólította fel a kormányokat, hogy a légiközlekedési iparral együtt találjanak megoldást arra, hogy a repülés továbbra is biztonságos legyen úgy, hogy az utasok a saját elektronikai eszközeiket maguknál tarthassák. Az amerikai hatóságok terrorveszélyre hivatkozva több…
Részletek>Csekély forgalombővüléssel zárták a februárt Európa nagy hálózatos légitársaságai
Szerény forgalombővülést értek el Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai az év második hónapjában, a tavaly februárihoz viszonyítva 3 százalék alatti utasszám növekedést értek el – derül ki a cégek honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból. A francia-holland Air France-KLM a regionális Hop! céggel együtt mindössze ötezer utassal, 0,1 százalékkal szállított többet februárban, mint egy évvel korábban. A légicégek 0,6 százalékkal csökkentették a férőhelykínálatot, így a járatok átlagos töltöttsége 1,7 százalékponttal 85 százalékra javult. Az Air France és a Hop! 1,8 százalékkal kevesebb, a KLM viszont 3,5 százalékkal több utast fuvarozott, mint tavaly februárban.…
Részletek>Az Európai Bizottság ismét közel 800 millió euróra büntette a kartellező légitársaságokat
Kartellezés miatt közel 800 millió eurós pénzbírsággal sújtott az Európai Bizottság pénteken tizenegy légitársaságot. Ugyanezen ügyben a testület már 2010-ben büntetést szabott ki az érintett vállalatokra, az uniós bíróság azonban az akkori döntést később érvénytelenítette. Brüsszel 776 millió euró megfizetésére kötelezte az Air Canada, az Air France-KLM, a British Airways, a Cargolux, a Cathay Pacific Airways, a Japan Airlines, a LAN Chile, a Martinair, a Qantas, a SAS és a Singapore Airlines társaságot, amiért a teherszállítási üzletágban kartellt működtettek, mesterségesen magasan tartották az árakat a fuvaroztatni szándékozók számára. A szabálytalan…
Részletek>