Folyamatos a fejlesztés a MÁV-Volán Csoportnál a kerékpáros turizmus támogatására

MÁV kerékpár

A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpáros szállítás, tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra; a szolgáltatások idén tovább bővülnek, és a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A MÁV-Volán Csoport közölte: fenntarthatósági célkitűzései között nagy szerepet kapott a kerékpárszállítás feltételeinek folyamatos javítása a közöségi közlekedési eszközökön. A kerékpáros turizmus támogatásával a vállalatcsoport célja a fenntartható közlekedési módok népszerűsítése és ezzel a környezeti terhelés jelentős csökkentése. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az eseményen arról beszélt, az Építési…

Részletek>

Okány: Átadták a felújított vasútállomást

Okány, vasútállomás

A kormánynak támogatnia kell a közlekedés fejlesztését is – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Békés vármegyei Okányban, a Magyar falu programban megújult vasútállomás felvételi épületének átadásán. Gyopáros Alpár kifejtette, a 2018-ban indult Magyar falu program a falvakban élők életminőségének javítását tűzte ki célul. Ehhez szükség volt az alapegészségügyi ellátás és a játszóterek fejlesztésére, járdák felújítására, kommunális eszközök beszerzésének, valamint egyházi és civil szervezeteknek a támogatására. Okányban ezekkel a lehetőségekkel éltek is, „a játszótér fejlesztése még előttünk áll” – mondta. Hozzátette, az emberek ki is mozdulnak a falvakból,…

Részletek>

Mintegy kétmilliárd forintból újul meg két dél-balatoni vasútállomás

Balatonfenyves vasútállomás - Nagy Bálint, Pafféri Zoltán, Witzmann Mihály

A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon – hangsúlyozta. Az államtitkár kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetett…

Részletek>

MÁV: már minden belföldi InterCityn lehet okosjeggyel utazni

MÁV InterCity vonat

Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy, ezáltal ez a szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint 80 város felé. A MÁV Zrt. közleménye szerint azok az utasok, akik az interneten és a MÁV applikáción váltható okosjegyet választják, akár 40 százalékkal kedvezőbb áron utazhatnak a pénztárban váltott teljes árú jegyhez képest. Az okosjegy ára magában foglalja a helybiztosítás díját is, további kedvezmény a jegyárból nem vehető igénybe. A Szeged, Debrecen-Nyíregyháza, Pécs, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Miskolc és Kaposvár felé közlekedő InterCity vonatokra eddig…

Részletek>

Mintegy 700 millióan utaztak tavaly a MÁV-Volán-csoport járatain

MÁV, pályaudvar

Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain — tájékoztatott a MÁV Zrt. Azt írták, reményeik szerint idén a közösségi közlekedésnek lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, az utasok igényeire a korábbiaknál is jobban figyelő új menetrend, a teljessé vált, 40 KISS motorvonatot tartalmazó flotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Ugyanakkor a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és komfortos járművel bővülő autóbusz-állománya is hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen válasszák a közösségi közlekedést. A MÁV-Start járatain 2022-ben…

Részletek>

MÁV-Volán: tavaly 11 ezer elveszett tárgy került vissza a tulajdonosához

IC Plusz vonat

Tavaly 18 770 – a vonatokon és a buszokon – elhagyott tárgyat adtak le a MÁV-Volán-csoportnál, ezek közül csaknem 11 ezer került vissza a tulajdonosához – közölte a közlekedési vállalat. Azt írták, a járműveken és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt, szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok. A legértékesebb elhagyott tárgyak nagyságrendileg néhány százezer forintot értek – tették hozzá. Az elmúlt évben 11 735 talált tárgyat adtak le a vasúttársaságnak, és 7035-öt a busztársaságnak. Emlékeztettek arra, hogy a vasúttársaság 2012-ben vezette…

Részletek>

MÁV: az egyeskocsi-fuvarozási programban már ötmillió tonna árut szállítottak

tehervonat

Már elérte az ötmillió tonnát a vasúton az egyeskocsi-fuvarozási programban szállított áru mennyisége, ezáltal több százezer tehergépjárműtől mentesült a közút, és 79 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebb került a Föld légkörébe – közölte a MÁV Zrt. Az egyeskocsi-fuvarozásnál az áru útnak indítható akár egyetlen vasúti kocsiban, iparvágányon közvetlenül a vállalkozások telephelyeiről is. Az egyes kocsik egy gyűjtőpályaudvarra érkeznek, ahol a célállomásuk szerint állítják be őket a vonatokba, és így jutnak el a végállomásukra. Felidézték, hogy tavaly november elején írta alá a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás állami támogatására vonatkozó keretszerződéseket a CER Hungary Zrt.,…

Részletek>

MÁV: tervezhetőbbé váltak a vontatási energiaárak a vasúti árufuvarozók számára

Tervezhetőbbé váltak a vontatási energiaárak a vasúti árufuvarozók számára – közölte a MÁV Zrt., miután tájékoztatta a vele szerződésben álló vasúti árufuvarozókat a 2023 első negyedévére érvényes vontatási villamos energia áráról. A közleményben felidézik, a vasúttársaság ősszel egyeztetett az áramszolgáltatóval a korábbinál kedvezőbb és stabilabban tartható ár kialakításáról, ennek köszönhetően az átlagos egységárat a MÁV 90 százalékos pontossággal, már 30 nappal a jövő év első negyedévét megelőzően, azaz november 30-ig közzé tudta tenni. A MÁV – rövid és hosszú távú villamos energia termékek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást követően – tavaly…

Részletek>

MÁV: teljessé vált a KISS emeletes motorvonatokból álló flotta

KISS

A következő hónapokban forgalomba állhat az utolsó néhány szerelvénnyel együtt a napokban átvett negyvenedik KISS emeletes motorvonat, amellyel teljessé vált a megrendelt flotta – közölte a MÁV Zrt. A vasúttársaság közleményében azt írták, hogy a legújabb, korszerű emeletes motorvonatok a többihez hasonlóan elsősorban a legforgalmasabb budapesti elővárosi vonalakon állnak majd szolgálatba – a hatósági vizsgáktól függően – várhatóan a decemberi menetrendváltástól. Közölték, hogy a tervek szerint több emeletes motorvonat jár majd a győri fővonalon, és a járművek a hatvani vonalon is megjelennek, jelenleg pedig már a Budapest-Vác-Szob, Cegléd-Szolnok, Újszász-Szolnok, Esztergom,…

Részletek>

A CER európai vasúti szervezet vezetőségébe választották a MÁV elnök-vezérigazgatóját

Pafféri Zoltán

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének (CER) berlini közgyűlésén a MÁV elnök-vezérigazgatóját, Pafféri Zoltánt (képünkön) megválasztották a CER Vezető Bizottsága új tagjának a 2022/2023-as időszakra – közölte a MÁV Zrt. A CER Vezető Bizottsága hétfői ülésén megvitatták az ukrán helyzet vasúti szektorra gyakorolt hatását, valamint a vasutak szerepét a kapcsolódó segítségnyújtásban. A magyar vasúttársaság közleménye szerint Pafféri beszámolt arról, hogy a MÁV-START eddig körülbelül 850 ezer szolidaritási jegyet adott ki az Ukrajnából menekülteknek. A háború sújtotta országból érkező gabona szállításáról elmondta, hogy augusztus elejéig 4600 gabonával megrakott vagon várakozott…

Részletek>