Automata poggyászfeladó rendszert telepített a Budapest Airport

Ferihegy, utasmóló

Automata poggyászfeladó rendszert telepített és helyezett tesztüzembe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a ferihegyi repülőtér 2-es terminálján. A Budapest Airport közleménye szerint a 2A és 2B terminálon is 2-2 automatát üzemeltek be, amelyek tesztüzemben működnek. Az utasok a beszállókártyán feltüntetett vonalkód szkennelése után maguk nyomtathatják ki és helyezhetik el a feladni kívánt csomagon a poggyászszalagot. Ezt követően az automatizált feladó pulton a szalag beolvasása után egyszerűen feladható a poggyász. A szolgáltatáshoz elsőként a repülőtér legnagyobb forgalmat generáló légitársasága, a Wizz Air diszkont légitársaság csatlakozott, de egyelőre korlátozott számú…

Részletek>

Figyelmeztetés a magyar autóiparnak: leépít a Bosch

Bosch

Leépítésekre készül és az autógyártás stagnálására számít a következő években a Bosch, a világ legnagyobb autóipari beszállítója. A német társaság igazgatótanácsának elnöke egy keddi lapinterjúban kiemelte, hogy az új autók piaca jóval gyengébben fejlődik, mint ahogy egy éve gondolták. Az idén eddig Európában, Indiában, Kínában, az Egyesült Államokban, „gyakorlatilag mindenütt visszaesés volt”, helyenként tíz százalékot meghaladó mértékben – mondta Volkmar Denner a Süddeutsche Zeitung című német lapnak, hozzátéve: „a kilátások nem jók”. Aláhúzta, hogy az iparágnak nem átmeneti visszaeséssel kell számolnia. A Boschnál az új tervek kiindulópontja az, hogy a…

Részletek>

Törökország együttműködésre hívta a Ciprus körüli energiahordozók kitermelésében érdekelt feleket

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn Ankarában arra szólította fel a Ciprus körüli szénhidrogén-források kitermelésében érdekelteket, hogy működjenek együtt Törökországgal. Cavusoglu a török nagykövetek éves konferenciáján mondott megnyitóbeszédében Görögországot kiemelve hangsúlyozta, hogy Ankara olyan partneri kapcsolatban akar állni Athénnal, amelyben mindkét fél a kölcsönös érdekeket szem előtt tartva jár el. „Dolgozzunk össze térségünk és népeink jóléte érdekében” – fogalmazott a török diplomácia vezetője. „Változtassuk a Földközi-tenger keleti vidékét a béke medencéjévé!” – hangoztatta. A Ciprus közelében megkezdett török próbafúrásokról szólva leszögezte: Ciprus Törökország „nemzeti ügye”. Ankarának ezért az a célja, hogy…

Részletek>

Budapest Airport: a közlekedési múzeumba kerül egy régi Malév-reklámtábla

Malév reklámtábla (Fotó: Budapest Airport)

Több mint húszéves Malév-reklámtábla került elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tábla a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerül – közölte a Budapest Airport (BA). A volt nemzeti légitársaság reklámtábláját 1997-ben helyezték ki a repülőtérre vezető út felett állított reklámhídra, később újabb reklámfelületek kerültek rá. A BA a repülőtér gyorsabb, egyszerűbb megközelítését szolgáló turbókörforgalom építése miatt döntött a mintegy húsztonnás híd lebontásáról, a munkálatok közben került elő a 2012-ben megszűnt Malév hirdetése. „A múlt ezen ereklyéjét a Budapest Airport nagy örömmel ajánlja fel a megújuló Magyar Műszaki és Közlekedési…

Részletek>

Budapest és Nis között indított járatokat az Air Serbia

Budapest és Nis között indított járatot az Air Serbia – közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport. A 144 ülőhelyes Airbus A319-essel repült járatok egész évben hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek a két város között. A Budapest-Nis járat elindítása része annak a szerb állam által kiírt és az Air Serbia által megnyert közszolgáltatási szerződésnek, amelynek keretében a szerb légitársaság tizenkét új járatot indít el. Budapest mellett egyebek közt Bologna, Róma, Salzburg és több német nagyvárosába is ezen szerződés alapján indulnak új járatok. A dél-kelet szerbiai város…

Részletek>

Rolf Schnitzlert nevezték ki a Budapest Airport élére

Rolf Schnitzler

Rolf Schnitzlert (képünkön) nevezték ki a tulajdonosok a Budapest Airport élére, aki Jost Lammerst azonnali hatállyal váltja – közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság. A társaság közleménye szerint Schnitzler több mint tizennégy éve tevékenykedik a Budapest Airport egyik fő tulajdonosánál, az AviAlliance nevű társaságnál. A jogi doktorátussal rendelkező Schnitzler 2011 óta tagja és elnöke a Budapest Airport felügyelő bizottságának, és több fontos projektben eddig is közvetlenül támogatta a munkát. A szakember korábban a Freshfields-nél, a Hochtiefnél, a Németországi Amerikai Kereskedelmi Kamaránál és a Deutsche Banknál is dolgozott.…

Részletek>

Egységesen lépnek fel a fuvarozási piacot torzító szabályozást ellenző tagállamok

Továbbra is egységesen lépnek fel az uniós fuvarozási piacot torzító szabályozási terveket ellenző tagállamok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), azt követően, hogy Mosóczi László (képünkön balra) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár bolgár, lengyel, lett, litván és román kollégáival közösen tárgyalt az Európai Parlament új képviselőivel és a soros elnökségét betöltő Finnország közlekedési miniszterével az első Mobilitási csomagról. A hat kelet- és közép-európai tagállam álláspontja szerint a közúti fuvarozói szektor kiegyensúlyozott, tisztességes és hosszú távon végrehajtható szabályozást érdemel, amely nem gyengíti, hanem erősíti az ágazatot, és általa az európai gazdaságot…

Részletek>

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma

Václav Havel repülőtér

Éves összehasonlításban öt százalékkal több mint 7,84 millióra emelkedett a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma az első fél évben – közölte a repülőtér. A prágai légikikötő utasforgalma 2013 óta folyamatosan emelkedik. Az idei első félévi adatok a várakozások felső határán mozognak. A legnagyobb forgalom már hagyományosan Londonba irányul, hetente 95 járat. Nagyon népszerűek a Párizsba, Moszkvába, Amszterdamba és a Frankfurtba irányuló járatok is. „Az utasforgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy az első fél évben kilenc új célpontba repülünk, tíz útvonalon, köztük egy távolságin, sűrűsödtek a járatok, és három új légitársaság kezdte el használni…

Részletek>

Bukarest majdnem utolérte Budapestet

Henri Coanda, Bukarest

Az első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtérnek, ami 7,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – adta hírül a Ziarul Financiar. A román gazdasági-pénzügyi újság összeállítása szerint a bukaresti légi kikötő az idei első öt hónapban tartotta a tavalyi növekedési ütemet, hiszen 2018-ban 13,8 millió utast szolgált ki, ami szintén nyolc százalékos növekedésnek felelt meg az előző évhez mérten. Az első öt hónapban a bukaresti repülőtér utasforgalma az országos átlag fölötti növekedést mutatott, hiszen a romániai repülőtereket igénybe vevő utasok…

Részletek>

Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében

Ferihegy

Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében 2019 második negyedévében – közölte a repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport tájékoztatása szerint az 5-ös skálán mért általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 2019 második negyedévének végére 3,83 pontra emelkedett. Az utasok visszajelzése alapján jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága és a repülőtér általános atmoszférája, ugyanakkor a parkolással kapcsolatos szolgáltatásokat nem tartják megfelelőnek. A felmérést világszerte több mint hétszáz repülőtér bevonásával, nemzetközi szabványok szerint, negyedévente készítik. Az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri…

Részletek>