A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését – jelentette be a minisztérium. A kormány döntése szerint egyfelől a jelenlegi 3,5 forintról 2024-től majdnem háromszorosára, tehát tíz forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg. A kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe. A versenyképességet növelő intézkedések…
Részletek>Címke: vállalat
Szerbiai disztribútorcéget vett a Waberer’s
Megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését a Waberer’s International és opciót szerez a fennmaradó 45 százalékos részesedés megvásárlására – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A közlemény szerint az MDI a szerb FMCG (napi fogyasztási cikkek) disztribúciós piacának meghatározó szereplője, fő tevékenysége a közúti fuvarozás és a raktározás. A vállalat 2022-es árbevétele 50,3 millió euró, EBIT-je (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 2,1 millió euró, adózott eredménye 1,7 millió euró volt. A tranzakciót – összhangban a kötvény kibocsátásakor meghatározott célokkal – a Waberer’s a 2022-ben…
Részletek>Kistelepüléseken terjeszkedne a GLS Hungary
A GLS Hungary a jövőbeni hálózatbővítése során kiemelt figyelmet fordít a kisebb településekre – közölte a csomaglogisztikai szolgáltató csütörtökön, miután üzembe helyezték a társaság 1250. csomagautomatáját. A közleményben felidézték, hogy a GLS Hungary által üzemeltett csomagautomaták száma – a magyar szolgáltók közül elsőként – idén májusban lépte át az ezret. A szolgáltatás jelenleg 300 településen érhető el, a legújabb bővítéssel a rekesz kapacitás 110 ezerre bővült. A 90 depóból és a több mint 2250 átadópontból álló hálózatával a GLS Hungary Magyarország egész területén elérhető, de számos településen az ügyfeleknek nincs…
Részletek>Fejlesztette csomaglogisztikai üzemét Nagykanizsán a Magyar Posta
Automatizált szállítópályát helyezett üzembe a Magyar Posta Zrt. Nagykanizsán a március óta működő csomaglogisztikai üzemében — közölte a vállalat. Az új szállítópályának köszönhetően lényegesen hatékonyabban és gyorsabban zajlik a csomagok szortírozása és feldolgozása a jelenleg 88 dolgozót foglalkoztató nagykanizsai üzemben – írja a cég közleményében. Hangsúlyozzák: az online vásárlások volumenének dinamikus növekedése a Magyar Postát logisztikai infrastruktúrájának folyamatos fejlesztésére sarkallja annak érdekében, hogy ügyfeleit XXI. századi minőségben szolgálja ki. A társaság digitalizálja és automatizálja a raktártechnológiát, szállítópályákat helyez üzembe, modernizálja a szállítójárműparkját, és növeli csomagautomatáinak számát. Horváth Tamás, a Magyar…
Részletek>A Market Építő Zrt. árbevétele meghaladta a 308 milliárd forintot
A Market Építő Zrt. árbevétele tavaly meghaladta a 308 milliárd forintot, a magasépítéssel foglalkozó társaság anyavállalatra jutó átfogó nyeresége pedig 25,731 milliárd forint volt – közölte a társaság. A vállalat beszámolója szerint a nettó árbevétel 11,763 milliárd forinttal nőtt, és elérte a 308,880 milliárd forintot. Az anyavállalatra jutó átfogó nyereség az előző üzleti évben, 2021-ben 43,036 milliárd forint volt. A korábbi közleményük alapján a menedzsment várakozása teljesült, mert a rendelésállomány alapján 2022-ben 5 százalék körüli árbevétel-növekedést vártak a 2021-ben elért 289,020 milliárd forint után. A Market Építő Zrt. az 1996-os…
Részletek>Nincs megállás, ismét bővíti meglévő hálózatát a cargo-partner
Az elmúlt hónapokban Kína főbb kereskedelmi csomópontjainál nyitott új irodákat és raktárakat a cargo-partner. Kiemelendő a sanghaji „Pharma Competence” központ (a gyógyszeriparban tevékenykedő ügyfelek logisztikai folyamatainak támogatása miatt), a kantoni raktár, valamint a nankingi és csungkingi új irodák. Egy hónapja a cargo-partner saját standdal volt jelen a sanghaji „New International Expo Centre – transport logistic” kiállításon. A 30 ezer m²-es területen közel 400 kiállítójával nyújtott betekintést 21.500 látogatójának a logisztikában, szállítmányozásban, gyártásban, vendéglátóiparban és kiskereskedelemben tevékenykedő vállalatok számára, hogy megoszthassák egymással legújabb ismereteiket és iparági tapasztalataikat. A cargo-partner ezen a…
Részletek>Engedélyezték a legrégebbi spanyol atomerőmű leszerelésének megkezdését
Engedélyezték a legrégebbi spanyol atomerőmű leszerelésének megkezdését egy hétfőn megjelent miniszteri rendeletben. A 2012-ben leállított Santa María de Garona-i nukleáris létesítmény leszerelési munkálatait két fázisban fogják végrehajtani 2033-ig, mintegy 475 millió eurós (177,5 milliárd forint) költségvetésből. „Ma előrelépés történt ebben a rendezett, lakossági garanciákkal és gazdasági alternatívákkal rendelkező bezárási folyamatban” – mondta Teresa Ribera ökológiai átmenetért felelő miniszterelnök-helyettes újságíróknak a témával kapcsolatban, kiemelve, hogy a leszerelési folyamat átesett a szükséges környezetvédelmi értékelésen és senkire nem jelent kockázatot. Az ország északi részén, Kasztília és León tartományban található egyreaktoros atomerőmű működését azután…
Részletek>Növelte eladásait a Mercedes-Benz
Növelte eladásait a Mercedes-Benz autógyár: a második negyedévben 6 százalékkal, az év első felében öt százalékkal éves bázison – jelentette be kedden az autógyártó vállalat Stuttgartban. A Mercedes-Benz a második negyedévben 515,7 ezer járművet értékesített, hat százalékkal többet mint 2022 második negyedévében, az év első felében pedig 1,019 milliót, öt százalékkal többet éves bázison. Európában a második negyedévben az eladások öt százalékkal 157 ezerre nőttek, az év első felében pedig 7 százalékkal 321 ezerre. Németországban a második negyedévben 58,6 ezer járművet értékesítette a Mercedes-Benz, 23 százalékkal többet mint egy évvel…
Részletek>Fejlesztette logisztikai szolgáltatásait a Szemerey-Plus Zrt.
Több mint 380 millió forintos európai uniós támogatás segítségével fejlesztette komplex árufuvarozási és logisztikai szolgáltatását annak minőségének javításával a miskolci Szemerey-Plus Zrt. Azt írták, a száz százalékban magyar magánszemélyek tulajdonában lévő vállalat 2019-ben jött létre, kiemelt működési szegmense a hűtött áruk szállítása. Jelenleg száz darab, másfél év átlagéletkorú, 24 tonnás szerelvénnyel végzi szolgáltatását, ebből 70 szerelvény hűtős, 30 pedig ponyvás. Kizárólag Euro6 besorolású, alacsony károsanyag-kibocsátású eszközök használatával üzleti partnerei kiszolgálását környezettudatos szempontok előtérbe helyezésével végzi – köztölték. A támogatás segítségével a projekten 65 új Thermo King típusú hűtőaggregáttal szerelte fel…
Részletek>Kínában gyártott Airbus A321neo repülő érkezik a Wizz Airhez
Kínában gyártott Airbus A321neo repülőgép érkezik hamarosan a Wizz Air flottájába – közölte a légitársaság. A tájékoztatás szerint a Wizz Air az első olyan európai vállalat a légi közlekedési iparágban, amely Kínában gyártott Airbus A321neo repülőgépet vehet át. A Tianjinban készült repülőgép lesz a 92. Airbus A321neo a légitársaság birtokában, ezáltal a „neo” technológiával felszerelt modellek aránya a flottájában több mint 50 százalékra nő, jelenleg 181 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépük van. A közleményben kiemelték, hogy a cégé a legnagyobb Airbus A321neo megrendelés Európában, a „WIZZ500 ambition” program keretében további…
Részletek>