Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot – közölte a vállalat. A két új szupermarket egyike a főváros IX. kerületében 431 millió forintos beruházással jött létre, a május óta működő üzletben húsz új munkahelyet hozott létre a Spar. A másik csütörtökön nyitott Sopronban, a 29 új munkahelyet teremtő szupermarket több mint 406 millió forintos beruházással készült el. A vállalat az új egységek építése mellett folytatta áruház-modernizációs programját, ennek keretében teljesen felújította mosonmagyaróvári üzletét, a csütörtökön megnyitott szupermarket korszerűsítésére…
Részletek>Címke: vállalat
A Rail Cargo bővíti a miskolci TS Hungaria kapacitását
A Rail Cargo vasúti árufuvarozó cég 700 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre vasúti járműjavító leányvállalatánál, a miskolci Technical Services Hungaria Kft.-nél (TS Hungaria) – jelentette be Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke. Hozzátette, az eszközpark bővítését a TS Hungaria szolgáltatásai iránt dinamikusan növekvő piaci igények indokolják, a cég üzleti forgalma az év első harmadában 17 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának mértékét. A közleményben kiemelték, a vállalat világszínvonalú technológiával, modern esztergagéppel, automata ultrahangos tengely- és kerékvizsgáló berendezéssel…
Részletek>Az Indotek veszi meg a GTC teljes szerbiai irodaportfólióját
A lengyelországi központú Globe Trade Center (GTC) teljes szerbiai irodaportfólióját megvásárolja a magyar Indotek Csoport 267,6 millió euróért, ami kétmillió euróval meghaladja a könyv szerinti értéket. Kiemelték: a tranzakció Belgrádban öt különböző irodaparkban található 11 épületre, összesen 122 175 négyzetméter irodára terjed ki az Új-Belgrád kerületben. Az ügylet – amely várhatóan a harmadik negyedévében zárul le – az elmúlt öt év egyik legnagyobb ingatlanpiaci tranzakciója a közép- és kelet-európai régióban – ismertették. Yovav Carmi, a GTC igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a meglévő ingatlanok eladásából származó szabad tőkét új,…
Részletek>Szászi váltja Korioth
A magyarországi Bosch csoport és az Adria régió vezetői tisztségét Szászi István (képünkön) veszi át augusztus 1-től – közölte a vállalat. Szászi 17 éve dolgozik a Bosch csoportnál, 2019-ben nevezték ki a Robert Bosch Kft.-n belül működő Budapesti Fejlesztési Központ vezetőjének. A tájékoztatás szerint Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió vezetője, valamint a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a jövőben a Bosch csoport Törökország és a Közel-Kelet régiójának elnökeként folytatja munkáját. A közlemény szerint a magyarországi Bosch csoport folyamatosan bővült Korioth vezetése alatt. A vállalatcsoport meghatározó szerepet…
Részletek>Több milliárdos fejlesztéseket jelentett be a Gebrüder Weiss Magyarországon
Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég – jelentette be Thomas Schauer (képünkön), a GW délkelet-európai régiójának vezetője. Ismertette, a cég Győrben kétmilliárd forintból logisztikai raktárat épít – még keresik a telephelyet -, Dunaharasztiban pedig tízmilliárd forintért újabb 22 ezer négyzetméter területű csarnok és irodakomplexumot építenek 23 ezer négyzetméteres raktáregyüttesük mellé. Hozzátette, az idén bővítik magyarországi hálózatukat, új telephelyeket létesítenek, június elején Zalaegerszegen és Pécsett kezdi meg működését a vállalat új, egyenként 2,5 ezer négyzetméter területű telephelye. Ezzel a GW Kft.…
Részletek>Szűrszabó Levente irányítja a Continental makói üzemét
Szűrszabó Levente irányítja május 1-jétől a Continental makói, autóipari tömlővezetékeket gyártó üzemét. A közlemény szerint a mérnök és közgazdász végzettségű Szűrszabó húsz évet meghaladó autóipari és több mint tízéves felsővezetői gyakorlattal rendelkezik. Az új gyárigazgató közvetlenül Jürgen Ruhnaunak, a hűtő-fűtő csövek üzleti egység európai régiójának operációs vezetője felé tartozik beszámolási kötelezettséggel. A Continental erős vállalati kultúráját, a makói munkatársak összetartását és a fejlődési lehetőségek kiaknázását egyaránt fontosnak tartó új gyárigazgató úgy fogalmazott, a technológiai átállás és a fenntartható működési modell sikeres megteremtésének eredményeként meghatározó szereplőként vezethetik át az új autóipari…
Részletek>Tovább bővítették a Volkswagen első teljesen elektromos modellcsaládjának gyárát
Tovább bővítették az első teljesen elektromos Volkswagen személyautó modellcsalád, az ID gyártására szolgáló üzemet a németországi Zwickauban, a több tízmillió eurós fejlesztés révén a kocsik karosszériája is helyben készül – közölte a német vállalat. Az egykori NDK területén fekvő Zwickauban – ahol 1991-ig a keletnémet autóipar „leghíresebb” termékét, a Trabantot gyártották – egy csaknem száz méter hosszú és 180 tonnás présgépet telepítettek a Volkswagen üzemébe. Így az összes karosszériaelem, például az ajtó és a csomagtartófedél is helyben készül az elektromos kocsikhoz. Kiépítettek egy úgynevezett magasraktárat is, amelyben egy harminc méter…
Részletek>HungaroControl: megújultak a légiforgalmi irányítás rendszerek
Megújultak a magyar légiforgalmi irányítás rendszerei nyolcmilliárd forintból – közölte a HungaroControl. A közleményben kiemelték, a munkálatok 2020 októberében kezdődtek, kicserélték a rendszereszközök mintegy 90 százalékát a légiforgalmi irányítóteremben, a toronyban és az ezeket kiszolgáló technikai helyiségekben. Korszerűsítették az elmúlt hét évben éjjel-nappal szünetmentesen működő MATIAS légi navigációs és Frequentis hangkommunikációs rendszerek hardvereit, hálózati eszközeit. Az eddigi analóg kommunikációs csatornák helyett digitális megoldásokat telepítettek – tették hozzá. A fejlesztésben mintegy ötszáz kilométer vezetéket cseréltek ki. Felújították továbbá a pihenőszobákat, illetve 55 munkaállomást alakítottak át, amelyek így ülő és álló munkavégzésre…
Részletek>UPS: jelentős bevétel- és nyereségnövekedés
Jelentősen nőtt a bevétele és nyeresége is az idei első negyedévben a gyorspostai logisztikai szolgáltatások területén globális piacvezető amerikai vállalatnak, a United Parcel Servicesnek (UPS). Az atlantai székhelyű vállalat jelentése szerint 2021 első negyedévében 22,9 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 27 százalékos növekedés 2020 első negyedévéhez képest. A konszolidált átlagos napi forgalom 14,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A konszolidált üzemi eredmény 2,8 milliárd dollárt tett ki, ami 158 százalékos növekedés 2020 első negyedévéhez képest, és 164 százalékos növekedés kiigazított alapon. Az egy részvényre jutó hígított eredmény…
Részletek>Összecsukható konténerrel hódítana a Continest
Működésének második évében több mint 820 millió forintos árbevételt ért el a Continest Technologies Zrt., amely innovációfókuszú mérnöki vállalatként a logisztika és az ideiglenes infrastruktúra piacának megreformálását tűzte ki célul. Az összecsukható konténereket fejlesztő társaság 2019-es alapítását követően, 2020-ban nagymértékben növelte árbevételét, és sikeresen megvetette lábát a nemzetközi piacokon is, megalapozva ezzel a további növekedésnek. Konténeralapú integrátorként a Continest célja, hogy további piacokon is megjelenjen, megerősítve ezzel piacvezető szerepét a konténertechnológia-fejlesztés területén. A Continest tervei között szerepel az is, hogy megoldásai révén a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindulás egyik kiemelt szolgáltatója…
Részletek>