MÁV: már minden belföldi InterCityn lehet okosjeggyel utazni

MÁV InterCity vonat

Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy, ezáltal ez a szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint 80 város felé. A MÁV Zrt. közleménye szerint azok az utasok, akik az interneten és a MÁV applikáción váltható okosjegyet választják, akár 40 százalékkal kedvezőbb áron utazhatnak a pénztárban váltott teljes árú jegyhez képest. Az okosjegy ára magában foglalja a helybiztosítás díját is, további kedvezmény a jegyárból nem vehető igénybe. A Szeged, Debrecen-Nyíregyháza, Pécs, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Miskolc és Kaposvár felé közlekedő InterCity vonatokra eddig…

Részletek>

Mintegy 700 millióan utaztak tavaly a MÁV-Volán-csoport járatain

MÁV, pályaudvar

Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain — tájékoztatott a MÁV Zrt. Azt írták, reményeik szerint idén a közösségi közlekedésnek lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, az utasok igényeire a korábbiaknál is jobban figyelő új menetrend, a teljessé vált, 40 KISS motorvonatot tartalmazó flotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Ugyanakkor a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és komfortos járművel bővülő autóbusz-állománya is hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen válasszák a közösségi közlekedést. A MÁV-Start járatain 2022-ben…

Részletek>

A Stadler 510 Flirt vonatot szállíthat a svájci vasutaknak

Flirt Stadler

Legfeljebb 510 egyszintes Flirt motorvonat szállításáról írtak alá keretmegállapodást a Stadler vasúti járműgyártó, valamint három vasúttársaság, a Svájci Szövetségi Vasút (SBB), a Thurbo és a RegionAlps képviselői – közölte a Stadler. A tájékoztatás szerint a Stadler a megrendelés első lehívásakor 286 járművet fog szállítani mintegy kétmilliárd svájci frankért, a keretmegállapodás további 224 Flirt járműre opciót tartalmaz. A Svájci Szövetségi Vasút, a Thurbo és a RegionAlps még 2021 októberében hirdette ki nyertesként a Stadlert a legfeljebb 510 egyszintes Flirt motorvonat gyártásáról és szállításáról szóló közbeszerzésen. A svájci szövetségi közigazgatási bíróság nemrégiben elutasította…

Részletek>

Jövőre az összes IC+ kocsit forgalomba állítja a MÁV-Start

MÁV InterCity vonat

Az összes IC+ kocsit forgalomba állítja 2022-ben a MÁV-Start, a 35 megrendelt 1. és prémium osztályú szerelvényből tíz már most is közlekedik – közölte a vasúttársaság. A korszerű vasúti kocsik a Záhony-Nyíregyháza-Budapest, valamint a Sátoraljaújhely-Miskolc- Budapest vonalak több intercity-járatában (IC), és a kör-IC vonalán közlekednek, de jövőre már Nyugat-Magyarországon is viszik majd az utasokat. Az emelt szintű szolgáltatás népszerű, a jegyköteles kocsik prémium fülkéjét november közepe óta csaknem 2900 utas választotta – írták. Az IC+ kocsikat kormányzati támogatással rendelték meg, az 1. és prémium osztály október óta közlekedik. A szerelvények…

Részletek>

A századik kínai konténervonatot fogadta az idén a záhonyi vasúti átrakó

Mosóczi László

Megérkezett Celiz-projekt (Central European Logistics and Industrial Zone) keretén belül az idei századik kínai áruszállító konténervonat szerdán a záhonyi vasúti átrakóra – közölte az esemény koordinálásáért felelős társaság. Közleményükben azt írták, a jubileumi vonat a Rail Cargo Logistics RUS és a Rail Cargo Hungaria koordinálásában gördült be a Celiz-projekt központi helyszínére. Záhony történetében korábban még nem volt példa arra, hogy egy éven belül ennyi intermodális szerelvény közlekedjen a kontinentális selyemúton, tavaly ezen az útvonalon összesen 38 tehervonat érkezett. A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős…

Részletek>

A következő öt évben több mint 26 milliárd forinttal erősíti a kormány a vasúti teherfuvarozás versenyképességét

konténer vonat

A kormány a következő öt évben több mint 26 milliárd forintot fordít a vasúti teherfuvarozás versenyképességének erősítésére – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás közölte: a kormány döntése értelmében még idén várhatóan egymilliárd forintot, 2022-2025 között pedig évi 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosítanak az úgynevezett egyeskocsi-forgalomra. Az államtitkár a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás novembertől induló állami támogatására vonatkozó keretszerződések aláírásán elmondta, a kifizetések a tényleges teljesítmény utólagos elszámolása alapján történnek, az első összegek idén decemberben érkezhetnek meg a szolgáltatókhoz. Kiemelte, állami beavatkozás…

Részletek>

Négy újabb emeletes vonat áll forgalomba az elővárosi vonalakon

A napokban négy újabb KISS emeletes motorvonat áll forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi elővárosi vasútvonalon, így már 14 emeletes szerelvény közlekedik majd ezeken – közölte a MÁV-Start. A hatszáz ülőhelyes motorvonatok közül hétfőtől a váci vonalon tízzel, a ceglédin pedig néggyel találkoznak majd az utasok – írták. A váci vonalon ezek forgalomba állítása lehetővé teszi a szerelvényfordulók átalakítását, ezáltal hétvégente már csak KISS és FLIRT motorvonatok közlekednek majd. Munkanapokon a szobi zónázó és a váci vonalon is csak emeletes motorvonatok lesznek forgalomban. Csúcsidőszakban és a gyorsított vonatok tekintetében még…

Részletek>

Megnyitották Tibet első nagysebességű vasútvonalát

Tibet gyorsvasút

Megnyitották Tibet első villamosított vasútvonalát, amely a délnyugat-kínai autonóm régió székhelyét, Lhaszát köti össze Nyingcsi városával, lehetővé téve a nagysebességű vonatok közlekedését – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A 435 kilométer hosszú vasútvonalat óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre tervezték. A vonalon lévő három város jelenleg kilenc olyan állomással rendelkezik, amelyek a személyi és teherközlekedést is ki tudják szolgálni. A közúti közlekedéssel összehasonlítva a Lhasza és Nyingcsi közötti menetidő 5 óráról 3,5 órára csökken az új vasútvonalnak köszönhetően. Ezen a vonalon közlekedik Tibetben először a kínai fejlesztésű Fuhszing típusú nagysebességű…

Részletek>

A MÁV az idei első menetrendmódosítással számos újítást vezet be

menetrend

A szokásos évi első menetrendmódosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést – közölte a MÁV Zrt. Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként – ismertették. Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem tíz százalékkal olcsóbban vehetők igénybe – tették hozzá. Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet…

Részletek>

Liftekkel akadálymentesítik jövőre ideiglenesen a tatabányai vasútállomást

tatabánya, vasútállomás

A peronok mellé telepített három lifttel akadálymentesítik jövőre a tatabányai vasútállomást, ideiglenesen három évig, várhatóan 2025-ig, a teljes korszerűsítés idejére – jelentette be közös sajtótájékoztatóján kedden a térség országgyűlési képviselője, a város polgármestere és a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese. Szücsné Posztovics Ilona polgármester elmondta, hogy a jelenlegi állomásépületet a peronokra vezető gyalogos felüljáróval megépülése óta bírálják, mert a síneket csak ezen keresztül, lépcsősorokon át lehet megközelíteni. Az önkormányzat idei költségvetésében 140 millió forintot tett félre a felvonók beszerzésére. Mivel időközben elindult a vasútállomás komplex áttervezése, a város a lifteket a későbbiekben közintézményekben…

Részletek>