Terjeszkedik a Waberer’s

Waberer's

A Waberer’s International adásvételi szerződést írt alá a vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az ügylet pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Waberer’s a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott feltételek teljesülése, illetve a szokásos hatósági eljárások lefolytatását követően 2024 elején várható. A Waberer’s korábbi közlése szerint…

Részletek>

Fokozott keresletet, kedvező feltételeket hozhat az új csok plusz

ingatlan

Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat a jövő évben induló új támogatási rendszer, a csok plusz, amely az első közös lakásként megvásárolt, maximum 80 millió forintos új lakóingatlanok piacán fokozott keresletet hozhat – áll az ingatlan.com és a money.hu közös elemzésében. A Duna House szerint pedig emellett alacsonyabb havi költségekkel számolhatnak a családok. Az ingatlan.com elemzése kiemeli: eltérés a jelenlegi támogatásokhoz képest, hogy az eddig megismert feltételek szerint a csok plusz nem tesz különbséget az új és használt lakóingatlanok között. Az új lakások drágábbak, ezért ugyanabból az összegből kisebb alapterületű ingatlant lehet…

Részletek>

Jelentősen nőtt a Tesco nyeresége az üzleti év első felében

Tesco

Jelentősen nőtt a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco nyeresége a cég 2023-2024-es pénzügyi évének első felében. A Londoni Értéktőzsdén közzétett 55 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés az augusztus 26-án véget ért 26 hétben 35,75 milliárd font (13 745 milliárd forint) volt, 8,9 százalékkal több az egy évvel korábbi azonos időszakban mért forgalomnál. A kiigazított működési szintű eredmény éves összevetésben 14 százalékkal 1,482 milliárd fontra (663 milliárd forintra) emelkedett. Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója az eredményjelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte, hogy az élelmiszerek árinflációja a vizsgált időszak egészében lassult, és…

Részletek>

Szerbiai disztribútorcéget vett a Waberer’s

Barna Zsolt, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója

Megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését a Waberer’s International és opciót szerez a fennmaradó 45 százalékos részesedés megvásárlására – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A közlemény szerint az MDI a szerb FMCG (napi fogyasztási cikkek) disztribúciós piacának meghatározó szereplője, fő tevékenysége a közúti fuvarozás és a raktározás. A vállalat 2022-es árbevétele 50,3 millió euró, EBIT-je (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 2,1 millió euró, adózott eredménye 1,7 millió euró volt. A tranzakciót – összhangban a kötvény kibocsátásakor meghatározott célokkal – a Waberer’s a 2022-ben…

Részletek>

Nagy: 2030-ra duplájára növekedhet a logisztikai és szállítmányozási szektor részesedése a GDP-ből

Nagy Márton

A logisztikai és szállítmányozási szektor jelenleg a GDP öt százalékát állítja elő, amely 2030-ra tíz százalékra emelkedhet, és ezzel tovább erősíthető a magyar gazdaság összekapcsoló hídszerepe – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián. A közeljövőben számos nagy ipari beruházás érkezik Magyarországra, amelyek szükségessé teszik a szállítás továbbfejlesztését is. A közvetlen működő tőke (FDI) beáramlása miatt 2030-ra a GDP-ben az export aránya a jelenlegi 70-ről 100 százalékra, a feldolgozóiparé pedig húszról harminc százalékra nő. A megnövekedett gyártási kapacitások miatt pedig fontos, hogy a megnövekedett logisztikai feladatokat a hazai szereplők biztosítsák.…

Részletek>

A Waberer’s megvenné a Petrolsped Szállítmányozási Kft.-t

Waberer's

Előzetes megállapodást írt alá a Waberer’s International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat. Az előzetes megállapodás keretében a felek megegyeztek a vételárban és a főbb szerződéses feltételekben, amely a tranzakció zárásával, várhatóan 2023 utolsó negyedévében válik kötelező érvényűvé – közölte a Waberer’s. A magyar tulajdonban lévő Petrolsped csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága, amely – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat. A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint…

Részletek>

Kistelepüléseken terjeszkedne a GLS Hungary

GLS Csomagpont

A GLS Hungary a jövőbeni hálózatbővítése során kiemelt figyelmet fordít a kisebb településekre – közölte a csomaglogisztikai szolgáltató csütörtökön, miután üzembe helyezték a társaság 1250. csomagautomatáját. A közleményben felidézték, hogy a GLS Hungary által üzemeltett csomagautomaták száma – a magyar szolgáltók közül elsőként – idén májusban lépte át az ezret. A szolgáltatás jelenleg 300 településen érhető el, a legújabb bővítéssel a rekesz kapacitás 110 ezerre bővült. A 90 depóból és a több mint 2250 átadópontból álló hálózatával a GLS Hungary Magyarország egész területén elérhető, de számos településen az ügyfeleknek nincs…

Részletek>

Duna House csoport: lejtmenetben

Duna House

A Duna House csoport 838,6 millió forint adózott eredményt és 7,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a második negyedévben, előbbi hét százalékkal, utóbbi viszont 21 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől. Hozzátették, hogy a cégcsoport adózott eredménye idén az első fél évben 1,53 milliárd forint volt, míg az előző év azonos időszakában a nyeresége 1,41 milliárd forintot tett ki. A Duna House konszolidált árbevétele a 2022 első hat hónapjában elért 12,94 milliárd forint után idén január és június között meghaladta a 16,56 milliárd forintot. Az egyes…

Részletek>

Fejlesztette csomaglogisztikai üzemét Nagykanizsán a Magyar Posta

Magyar Posta

Automatizált szállítópályát helyezett üzembe a Magyar Posta Zrt. Nagykanizsán a március óta működő csomaglogisztikai üzemében — közölte a vállalat. Az új szállítópályának köszönhetően lényegesen hatékonyabban és gyorsabban zajlik a csomagok szortírozása és feldolgozása a jelenleg 88 dolgozót foglalkoztató nagykanizsai üzemben – írja a cég közleményében. Hangsúlyozzák: az online vásárlások volumenének dinamikus növekedése a Magyar Postát logisztikai infrastruktúrájának folyamatos fejlesztésére sarkallja annak érdekében, hogy ügyfeleit XXI. századi minőségben szolgálja ki. A társaság digitalizálja és automatizálja a raktártechnológiát, szállítópályákat helyez üzembe, modernizálja a szállítójárműparkját, és növeli csomagautomatáinak számát. Horváth Tamás, a Magyar…

Részletek>

Növelte hatékonyságát a CE Glass Zrt.

CE Glass

Uniós támogatással, mintegy félmilliárd forintos beruházással a gyártás és a belső logisztika hatékonyságát növelő fejlesztéseket hajtott végre Szeged határában lévő üzemében a hőszigetelő és biztonsági üvegeket gyártó CE Glass Zrt. Varga Gusztáv vezérigazgató a 351,9 millió forintos támogatással megvalósult beruházás bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a vállalkozás érzi a gazdaság lassulását. Az elmúlt három évtized tapasztalatai alapján azonban éppen ilyenkor kezdenek fejlesztésekbe, hogy a nehézségeket követő fellendülés idején mindenkit magasabb minőségben, pontosabban tudjanak kiszolgálni. Hozzátette: az elmúlt évek kimagasló eredményei adnak mozgásteret a beruházásokhoz. A cég által gyártott, kiváló energetikai tulajdonságokkal rendelkező,…

Részletek>