Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport közleménye szerint augusztusban közel 400 ezer utas fordult meg a terminálokon. Szeptember egészére vetítve a Budapest Airport 90 százalék feletti visszaesést vár 2019 azonos időszakához viszonyítva. Több légitársaság már jelezte, hogy a kereslet hirtelen visszaesése miatt a következő hónapban is kevesebb járatot indít, így októberben is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre lehet számítani. A Budapest Airport korábban már lezárta a 2-es terminál…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Végre: konjunkturális fellendülést jelez a német közúti áruforgalmi teljesítményindex
A gazdasági fellendülés egyik első jeleként nőtt szeptemberben a díjköteles autóutak forgalma alapján kalkulált áruforgalmi teljesítményindex Németországban. A szövetségi áruforgalmi hivatal, a Bundesamt für Güterverkehr (BAG) és a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közleménye alapján szeptemberben a díjköteles autópályákon az előző hónaphoz képest szezonális és naptári kiigazítással 0,8 százalékkal nőtt az áruforgalmi teljesítmény, 2019 szeptemberéhez képest pedig naptári kiigazítással 1,9 százalékkal emelkedett. A koronavírus-járvány gazdasági következményeitől mentes utolsó hónappal, februárral összevetve viszont az autópálya-díjfizetések alapján kalkulált közúti teherszállítási teljesítmény szeptemberben még 2,8 százalékos elmaradásban volt. A közlemény rámutat, hogy mivel a közúti…
Részletek>A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat
A Market Építő Zrt. idei forgalma 180 milliárd forint körül alakulhat, ami éves összevetésben a koronavírus-járvány negatív hatása ellenére is csupán három-öt százalékos csökkenést jelent, az árbevétel várható alakulásában az is szerepet játszik, hogy a BMW gyár beruházása 2021-re tolódott – mondta a vállalat vezérigazgatója. Scheer Sándor (képünkön) hozzátette, a vállalatot egészséges állapotban találta a vírus, ez annak is köszönhető, hogy a Marketnél vannak hosszabb átfutási idejű projektek (például Mol Campus, OTP Irodaház), amelyek kivitelezése a járványhelyzetben is folyamatos. Az építőipar egészéről elmondta, hogy az ágazat a járvány alatt is…
Részletek>Villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson
Új üzemcsarnokot adtak át a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél. A Csatári Plast árbevétele 2011 óta több mint hétszeresére nőtt, sikerének kulcsa az, hogy ennek jelentős részét fejlesztésre fordította. A villamosfogyasztás-mérő szekrényeket, kötődobozokat és kábelelosztó szekrényeket gyártó cég új csarnoka mintegy 3 ezer négyzetméteres, a beruházás révén kilenc új munkahely jött létre. A cég a rendszerváltást megelőzően, kis műhelyként kezdte meg működését, mára nemzetközileg ismert középvállalkozássá fejlődött. Mint mondta, a 2008-as válságból a cég megerősödve került ki. A környezettudatosságban is sikereket könyvelhet el a vállalkozás, erre példa a Budapesti Műszaki…
Részletek>Szállodaszövetség: Budapesten nagyon nagy lesz a bevételkiesés idén
A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint. Az elemzésben kiemelték: az elérhető üzemi eredményszintre vonatkozóan is hasonlóak a különbségek a fővárosi és a vidéki szállodák között. A szállodavezetők arra a kérdésre, hogy mikor lesz újra a 2019-hez hasonló üzemi nyereségszint a szállodában, a többség Budapesten 2023-2024-et jelölte meg, míg vidéken ez inkább 2021-2022-re várható. A választ adó hotelek tíz százaléka még szeptemberben is zárva tartott, ezek…
Részletek>A Spar 4,5 milliárd forintból bővíti bicskei és üllői logisztikai központját
A Spar 4,5 milliárd forint beruházással bővíti bicskei és üllői logisztikai központját – közölte a társaság. Ismertetik, hogy a Spar 1994-ben átadott – tízhektáros – bicskei logisztikai központjában az év végére befejeződő beruházás keretében négyezer négyzetméterrel bővítik a szárazáru-raktárat és nagyobb lesz a frissáru kiszállítási terület is. Ez mintegy négyezer raklapnyi új tárolási és áruösszekészítési kapacitást jelent a jövőben. A megnövekedett terület lehetőséget biztosít arra, hogy a meglévő épületen belül a frissáru raktár területét is növeljék. A létesítmény teljes raktárterülete ezekkel együtt megközelíti a negyvenezer négyzetmétert. Emellett irodai fejlesztésre és…
Részletek>ITM: a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem
Nemcsak az üzletekben, hanem a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása – közölte a tárca. Azt írták, a szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak. A hatóság mostanáig kizárólag olyan…
Részletek>Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy webáruház beszállítói ellen
Több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy webáruház beszállítói ellen, akik fiktív cégek beiktatásával csalták el az adót – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor közleménye szerint egy nagy forgalmú webáruházat üzemeltető cégnél beszerzést és értékesítést koordináló képviselőként dolgozó férfi költségvetési csalás elkövetésére specializálódott szervezett bűnelkövetői csoportokkal állapodott meg. Ezek belföldi és külföldi cégekből álló, többszintű láncolatokat működtettek, és a bűnös kapcsolatért cserébe vesztegetési pénzt fizettek a férfinak. A cégláncolatok az Európai Unióból szereztek be árut, elsődlegesen műszaki cikkeket, amelyeket aztán…
Részletek>Négy százalékkal csökkent Masterplast árbevétele
A Masterplast árbevétele a második negyedévben 27,499 millió euró volt, ami 4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától, a cégcsoport adózott nyeresége elérte az 1,838 millió eurót, szemben a bázisidőszak 1,824 milliós nyereségével – közölte az építőipari szigetelőanyagokat gyártó és értékesítő vállalat. A társaság jelentése szerint az árbevétel csökkenését ellensúlyozta a növekvő kereskedelmi árrés. Az üzemi eredmény 2,757 millió eurós összegével az EBITDA (az adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) mutatója elérte a tíz százalékos rekordszintet, az egy évvel korábbi 8,4 százalékkal szemben. A folyamatos ellátásnak és…
Részletek>MLBKT: folytatódik a némileg erősebb ütemű bővülés
Egyelőre folytatódik a némileg erősebb ütemű bővülés, a beszerzésimenedzser index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 52,8 a júliusi 51,1 érték után – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Kifejtették, augustus átlag feletti hónap volt – a korábbi években az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,6, míg az augusztusoké 52,7. Az elmúlt három évben az augusztusi átlag ennél magasabb volt, 54,8, köszönhetően a 2017-2018-as évek gyorsabb ütemének. Az idei érték így átlag feletti augusztusi értéknek tekinthető 1995 óta. A felmérésben vizsgált részindexek többségükben emelkedtek júliushoz képest, ennek…
Részletek>