Leállította exportját a Mapei Kft.

A megnövekedett belföldi igények zavartalan kiszolgálása érdekében az építőipari segédanyagokat gyártó- és forgalmazó Mapei Kft. három hónapja leállította az exportját — közölte a vállalat. A közlemény szerint a Mapei Kft. harmadik negyedévi forgalma 27 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet, az év első kilenc hónapjában pedig a forgalom 9,4 milliárd forintot tett ki. Minden termékvonalon erős kétszámjegyű volt a növekedés, kiugróan nőtt a hőszigetelő termékek iránti kereslet. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint az ágazat növekedése várhatóan az év végéig kitart, az olyan zavaró hatások ellenére is, mint a…

Részletek>

Az Amazon 250 millió eurót bukott

Tiltott állami támogatásnak minősülnek az Amazonnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények, az amerikai kereskedőóriásnak ezért 250 millió eurót (mintegy 78 milliárd forintot) vissza kell fizetnie az államnak – döntött szerdán az Európai Bizottság (EB). „Az Amazon csaknem a nyeresége háromnegyede után nem fizetett adót a jogellenes luxemburgi adókedvezmény következtében. A vállalatnak negyedannyi adót kellett csak fizetnie, mint más helyi cégeknek, amelyek ugyanazon nemzeti szabályok hatálya alá tartoznak” – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság három éve indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy sérti-e a szabad versenyt a…

Részletek>

A benzinüzemű kocsik térnyerése miatt a palládium drágább lett a platinánál

A belső égésű motorok katalizátoraiban használt nemesfémek közül a palládium ára 2001 óta most először haladja meg a platináét, amit alapvetően a benzinüzemű személygépkocsik iránti kereslet növekedése okoz – közölte Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. A benzinüzemű autók katalizátoraiba ugyanis a gyártók nagyobb arányban építenek be palládiumot, mint platinát, és a palládium iránti növekvő igények hajtották fel az árfolyamát. Mind a két nemesfém fontos alapanyaga a belső égésű motorok katalizátorainak, így mind a platinának, mind a palládiumnak fontos szerepe van a levegőminőség javításában. A palládium…

Részletek>

A Masterplast Csoport tovább bővíti a gyártási kapacitását

A Masterplast Csoport 6,686 millió euróból bővíti tovább Szabadkán a gyártási kapacitását, a beruházással több mint húszmillió négyzetméterrel nő majd a szabadkai üzem üvegszövet-gyártó kapacitása, a fejlesztés, amely 105 új munkahelyet is teremt, jövőre indul és még 2018-ban le is zárul – közölte a Masterplast Csoport. A közlemény szerint a cég a teljes projekt költségvetésének 35 százalékára nyert el vissza nem térítendő támogatást a Prosperitati Alapítvány által 2016. november 13-án kiírt pályázaton. A támogatásról szóló szerződést a Prosperitati Alapítvány és a Masterplast Csoport képviselői pénteken írják alá Szabadkán. Kiemelték: a…

Részletek>

Bővíti veszprémi gyárát a Maxon Motor Hungary Kft.

Mintegy 4,2 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi elektromotor gyárát a svájci Maxon magyarországi leányvállalata, a Maxon Motor Hungary Kft., a beruházás 102 új munkahelyet teremt. A beruházáshoz a magyar kormány fillérre pontosan egymilliárd ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A cég Veszprémben kilencszáz négyzetméteres új termelőcsarnokot épít, ahol bevezetik a precíziós fröccsöntés új technológiáját, és a Maxon Motor gyártóeszközeinek fejlesztőrészlege is ide, Magyarországra kerül. A veszprémi gyártóközpontban előállított elemek jelentős részét a NASA-nak fogják szállítani, és azokat a következő Mars-szondák elektromotorjaiban fogják használni. Peter Grütter, a Maxon Motor termelési…

Részletek>

Új funkciók az egyéves BringaMánia alkalmazásban

Az éppen egy éve útjára indított BringaMánia App számos új város kerékpáros térképével és egy új funkcióval is gazdagodott, így az immár országos applikációval a fővároson kívül is egyre többen válhatnak „bringamániássá”. A McDonald’s BringaMánia program segítségével könnyebbé válik a kerékpáros közlekedés és a sportolás is. A kezdetben Budapesten és vonzáskörzetében használható BringaMánia App térképarchívumába bekerült több nagyváros Győr, Székesfehérvár, Szeged, Szombathely, Debrecen valamint a Velencei tó és a Balaton környékének kerékpáros útvonalai is, így már országszerte alkalmazhatják a navigációs programot a túrázni vágyók, vagy éppen kerékpárjukat a mindennapi közlekedés…

Részletek>

Malév GH: stabil a társaság pénzügyi helyzete

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőgépek földi kiszolgálását végző Malév GH (Ground Holding) Földi Kiszolgáló Zrt. szerint a társaság pénzügyi helyzete stabil, és célegyenesbe ért a reorganizáció. Herczog Péter, a társaság vezérigazgatója által aláírt, az MTI-hez eljuttatott közleményben a Malév GH földi kiszolgáló cég azt írta, a társasággal szemben egyetlen szállító sem indított felszámolási, vagy más, adósságrendezésre irányuló eljárást. A társaság reorganizációja a közlés szerint „célegyenesbe ért”, szeptember végével a WizzAir földi kiszolgálását nagy részben saját maga látja el alvállalkozó nélkül, a munka átadás-átvétele zökkenőmentesen zajlott. A vezérigazgató…

Részletek>

Exim: magyar cég épít okos parkolási rendszert Kínában

A Magyar export napján kibővített megállapodás alapján magyar cég épít ki okos parkolási rendszert Kínában, a magyar EPS Global Zrt. a ZTE kínai telekommunikációs vállalattal újabb kilencvenezer parkolóhelyről szóló szerződést kötött – mondta Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója. Hozzátette: a projektet 1,5 milliárd forinttal támogatta az EXIM Exportösztönző Tőkealap. Az export dinamikus növekedése mögött tudatos kormánypolitika, összehangolt exportösztönző intézményrendszer, összehangolt külföldi befektető-támogatás áll – mondta. Míg 2010-ben hat külföldi befektetővel, addig 2016-ban már több mint hetven befektetővel kötött szerződést a magyar állam. Az Eximbank több mint kétezer magyar vállalkozást segít…

Részletek>

Erősödött a BMI értéke szeptemberben

Forint

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 59,3 pont volt, a korábbi szeptemberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú szeptemberi átlagot (52,3), és az elmúlt három év átlagát (54,3) is – közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A közlemény szerint a felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt augusztushoz képest, de ennek mértéke csak két esetben haladta meg a négy százalékpontot. A termelési mennyiség indexe nőtt az augusztusihoz képest, és 50 pont feletti értéke a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve, immár huszonötödik alkalommal. 1995…

Részletek>

A logisztikában is hódít a sűrített földgáz

Az ultra rövid fordulóidőkkel a diszkont légitársaságok már-már tökélyre fejlesztették a kapacitáskihasználtságot – nekik minden földön töltött perc színtiszta veszteség. A logisztikai iparágban is hasonló a helyzet: az egyre ismertebb energiaforrással, CNG-vel (sűrített földgázzal) hajtott tehergépjárművek hatékonysága is akkor a legnagyobb, ha folyton úton vannak. A hatékony működést telematikai megoldások is támogathatják. A CNG, vagyis a sűrített fölgáz üzemanyagként való alkalmazása robbanásszerű fejlődés előtt áll: jelenleg Magyarországon hat-hétezer személyautót és néhány száz, áruszállításban és tömegközlekedésben résztvevő járművet hajt a konyhából is jól ismert földgáz. Ezeket a járműveket jelenleg tizenegy kút…

Részletek>