Jövő évi országgyűlési választás: pénzügyi-logisztikai informatikai rendszerének kialakítására ír ki pályázat az NVI

Megkezdte a felkészülést a 2018-as országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Iroda (NVI), az internetről érkező támadások kivédésére választásinformatikai biztonsági műveleti központ létrehozásának lehetőségét is vizsgálják. Pálffy Ilona, az NVI elnöke (képünkön) csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a felkészülés első lépéseként a nemzeti választási rendszer, illetve a választás lebonyolításának pénzügyi-logisztikai informatikai rendszerének kialakítására írnak ki pályázatot, az NVI szerdán megkapta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának felhatalmazását, hogy ennek során mentesüljenek a nyílt közbeszerzési eljárás alól. Az elnök elmondta: az informatikai rendszer kialakítása során kiemelt szempont lesz, hogy garantálják a kibertámadások elleni védelmet. A tervek…

Részletek>

Sztrájkot hirdettek a Volkswagen szlovákiai gyáraiban

szakszervezet

Kedd estétől bérkövetelésük teljesítéséért sztrájkolnak a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, a június 20-án este hat órakor kezdődő, határidő nélküli munkabeszüntetésben a szakszervezet közlése szerint a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, ami miatt a gyártás teljes leállásával kell számolni. A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezetének vezetői közölték, a VW több mint tízezer embernek munkát adó pozsonyi gyára mellett sztrájkolnak a vállalat Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban lévő üzemében is. A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete azután hirdetett sztrájkot, hogy kudarcba fulladt a több mint tíz fordulóban zajlott tárgyalássorozat a cég vezetőségével. A dolgozói bérekről…

Részletek>

Egymilliárdos beruházással egyedi azonosítót kaptak a Scitec Nutrition termékei

Egy közel egymilliárd forintos beruházás révén a Scitec Nutrition valamennyi terméke egyedi azonosítót kapott, amelynek révén egyetlen leolvasással meg lehet tudni, milyen alapanyagokból és mikor készült, hol és mikor raktározták, mi áll a hozzá tartozó laborvizsgálatban – közölte a sporttáplálék-kiegészítő gyártó és forgalmazó vállalat. Megjegyzik, hogy a Scitecnél a gyártás során évente mintegy 6 ezer alapanyag vizsgálatot végeznek, és egyetlen szűrésnél több mint száz paramétert figyelnek. Emellett gyártósori infraanalitikai rendszert is működtetnek: infrasugarakkal átvilágítják az anyagokat, azonnali és pontos képet kapva a termék összetételéről, nedvességtartalmáról, homogenitásáról és minőségéről. Minden mérés…

Részletek>

Lepsényi István: a kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát

A kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát, amely jelentős növekedési potenciállal, a versenyképességhez hozzájáruló előnyökkel rendelkezik – mondta Lepsényi István (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára. A HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának logisztikával foglalkozó konferenciáján az NGM államtitkára kiemelte: a logisztikai szolgáltatók nettó árbevétele a nemzetgazdaság nettó árbevételének mintegy öt százalékát teszi ki, az országban negyvenezer logisztikához köthető vállalkozás működik, amelyek 259 ezer főt foglalkoztatnak, a szektor 6,3 százalékban járul hozzá a GDP-hez. Az országok logisztikai teljesítményét mutató nemzetközi index szerint Magyarország 2012-ben a 40., 2014-ben…

Részletek>

Elkészül augusztusra a német Rosenberger új gyártócsarnoka Nyírbátorban

A tervek szerint augusztus végére elkészül és az ősszel a termelés is elkezdődik az autóipari alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épülő új nyírbátori üzemcsarnokában. A kormánytámogatást is élvező beruházás bokrétaünnepségét szerdán tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. Az eseményen Papp Francisco, a kft. magyar származású ügyvezetője elmondta, a fejlesztés elérte az 55 százalékos készültségi szintet, a nyolcezer négyzetméter alapterületű üzem főépülete szerkezetkész, jelenleg a gépészeti berendezések telepítése zajlik. Az ügyvezető emlékeztetett, a cég jelenleg egy – a készülő beruházástól néhány száz méterre fekvő – bérelt épületben, több…

Részletek>

Magyarország célja, hogy egyedülálló logisztikai adottságai miatt a kínai és hongkongi vállalatok elsődleges befektetési célországnak tekintsék

Kínai hivatalos látogatásának befejezéseként Hongkongban és Makaón folytatott megbeszéléseket Kövér László, személyében magyar házelnök először látogatott Kína e két különleges közigazgatási övezetébe — jelentte be Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke. Az Országgyűlés elnöke Hongkongban Andrew Leunggal, a Törvényhozó Tanács elnökével és Leung Csun-jing kormányzóval tárgyalt, Makaón pedig a kormányzatot vezető Csuj Szaj-onnal és Ho Lat Szenggel, a Törvényhozó Tanács elnökével. „A mostani kínai látogatással a törvényhozási kapcsolatokat is szerettük volna felemelni arra a szintre, mint amit Magyarország miniszterelnöke és Kína államfője a stratégiai partnerség kinyilvánításával megvalósított” — mondta a házelnök…

Részletek>

Fuvarozók egyesülete tiltakozik, mert Németországban szállodába kényszerítik a sofőröket

autópálya, ekáer, kamion

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) tiltakozik a Németországban hatályba lépett intézkedés ellen, amely szerint május 25-től bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti – közölte az MKFE. Az MKFE tiltakozása nyomán a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Unió (IRU) felszólította a német kormányt a rendelkezés végrehajtásának két hónappal történő elhalasztására. Az MKFE a helyzet rendezése érdekében kérte a magyar kormány és Magyarország németországi nagykövetségének segítségét is – írta közleményében a szervezet. Az egyesület szerint magyar vállalkozások százait, munkahelyek ezreit…

Részletek>

Varga: 15 ezer fuvarozói állás kerülhet veszélybe a nyugat-európai jogszabálymódosítások miatt

kamion

Mintegy 15 ezer magyar fuvarozói álláshely kerülhet veszélybe a német, osztrák, francia és belga jogszabálymódosítások miatt, amelyek egyértelmű célja, hogy kiszorítsák a közép-európai vállalkozásokat a nyugat-európai piacról – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fuvarozói érdekképviseletekkel tartott találkozóját követően. Hozzátette, a jogszabályok korlátozzák a versenyt és a szolgáltatások szabad áramlását, és jelentős kárt okoznak a magyar államháztartásnak, mivel a bruttó hazai termék (GDP) majdnem egy százaléka, legalább 300 milliárd forint adó- és járulékbevétel maradhat el, ha ezek a cégek megszüntetik tevékenységüket. Leszögezte: a magyar kormány minden fronton, uniós és bilaterális…

Részletek>

Csökkentek áprilisban a német feldolgozóipari megrendelések

Német márka

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a német feldolgozóipari megrendelések az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint. Az idén áprilisban szezonális és naptári kiigazítással 2,1 százalékkal csökkentek a feldolgozóipar megrendelései az előző hónaphoz, márciushoz képest. Márciusban 1,1 százalék volt a beérkezett megrendelések növekedése a februárihoz viszonyítva. Elemzők a megrendelések havi 0,4 százalékos csökkenését várták áprilisra. A feldolgozóipar belföldi megrendelései 0,2 százalékkal csökkentek áprilisban az előző havihoz képest, a külföldi megrendelések pedig 3,4 százalékkal. Az euróövezetből a német feldolgozóipar 1,4 százalékkal kevesebb megrendelést kapott áprilisban mint…

Részletek>

2022-ig 4000 milliárd forintot fordítanának a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére

vasút

A kormányzat 2022-ig mintegy 4000 milliárd forintot fordít a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére, elsődlegesen a gazdasági folyamatok hatékony kiszolgálása és a versenyképesség fokozása érdekében, de a mindennapi élet megkönnyítése érdekében is – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Zalaegerszegen. A politikus a Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia második napján tartott előadásában elmondta, hogy a kormány 2500 milliárd forintot szán a közúthálózat, mintegy 1500 milliárd forintot pedig a vasúti hálózat korszerűsítésére, bővítésére. Hangsúlyozta: a fejlesztésekre szánt összeg jelentős része magyar forrásból származik, a…

Részletek>