Hűtőház és gyümölcsfeldolgozó épül Szécsényben

Hűtőház épül a Nógrád megyei Szécsényben az önkormányzat és a budapesti székhelyű Házikó Farm Kft. közös beruházásában 2019 tavaszára 140 millió forintból; a telephelyen jövő nyárra a kft. egy gyümölcsfeldolgozó építését is tervezi. Stayer László Szécsény polgármestere a hűtőház hétfői alapkőletételi ünnepségén elmondta: a 2016 szeptemberében létrehozott HáziCool Kft. 115 millió forintos támogatást nyert el a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán. A városvezető a három éve indított helyi gazdaságfejlesztési program komoly eredményének nevezte a hűtőház megépítését, amely szavai szerint a környék gazdálkodóinak bázisa lesz. Bertényi Gábor, a Házikó Farm alapítója és…

Részletek>

Átadták a pátyi ipari parkban az Euronics raktárbázisát

Euronics raktár

Rövid időn belül a második épületet adták át a pátyi ipari parkban, amely az Euronics műszakicikk-kereskedelmi lánc egyedi igényei szerint épült meg. A csaknem 12 ezer négyzetméteres csarnokot mintegy 2,5 milliárd forintból fejlesztette a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. A közlemény szerint a pátyi ipari parkban rendezi be új logisztikai központját a magyar tulajdonú Vöröskő Kft., az Euronics kizárólagos belföldi képviselője, onnan szolgálják ki a csaknem hetven üzletből álló országos hálózatot. Az új raktárból elégítik ki a megnövekedett webáruházi keresletet is, ami jelentős termékválaszték-bővítést tesz lehetővé. A…

Részletek>

Magyarország legnagyobb logisztikai központját építi a GSE Hungária

raktár

Elérte az épületek legmagasabb kitűzött pontját a GSE Hungária Kft. által Üllőn épített Goodman – Auchan épületegyüttes. Magyarország legnagyobb logisztikai központjának bokrétaünnepén Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is felszólalt. A zöldmezős beruházást a teljes projekt tervezésével és kivitelezésével megbízott GSE Hungária ez év nyarán adja át a megrendelő Goodman részére. Az épületkomplexum kiemelt szerepet kap majd az Auchan áruházainak logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában. A Goodman kiváló lokációjú logisztikai központjából a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér,…

Részletek>

Helyitermék-raktár létesül a baranyai Cserdiben

Helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist létesít Cserdiben 250 millió forintos európai uniós forrásból az önkormányzat – hangzott el a baranyai községben tartott projektnyitón. A község egyedülálló terméke, a c zöldség-alapanyagainak tárolásához is használják majd a mintegy 400 négyzetméter alapterületű létesítményt – mondta Bogdán László polgármester. Ismertetése szerint budapesti éttermeket fognak kiszolgálni zöldségekkel innen, a hűtőház a község 50-60 kilométeres körzetében egyedülálló lesz, és hat embernek ad majd munkát. A polgármester elmondta: a tervek szerint még ebben az évben elkészül az új logisztikai központ. A település önkormányzata több…

Részletek>

Kóser logisztikai központ épül a fényeslitkei ipari parkban

Európai kóser logisztikai központot épít az Agro Rehab Nonprofit Kft. a fényeslitkei ipari parkban. A mintegy egymilliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község határában. Szabó György, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a cég kisvárdai gazdaságában állítják elő a kóser piac számára ritka terményeket – elsősorban brokkolit és karfiolt – , és ezeket az élelmiszereket szeretnék a most épülő logisztikai központ segítségével értékesíteni. A tervek szerint ez év végétől működő központ remélhetőleg hídként fog funkcionálni az európai, az izraeli és az amerikai kóserélelmiszer-piac ellátásában – fogalmazott…

Részletek>

Bővíti raktárbázisát a Rudolph Ipari Logisztikai Kft.

A német tulajdonú Rudolph Ipari Logisztikai Kft. szerdán letette új raktárbázisának alapkövét, a beruházással a cég a meglévő hatezer négyzetméteres raktárát négyszeresére, 23 ezer négyzetméteresre bővíti. Peter Weide (képünkön), a Rudolph Logistik Gruppe ügyvezetője elmondta, a beruházás értéke a meglévő épület felújítási munkáival együtt közel hárommilliárd forint. A raktárközpont átadását május elejére tervezik, a munkatársak száma harmincról a tervek szerint közel százra bővül. A beruházás megvalósulása után a társaság összesen 65 ezer négyzetméternyi raktárfelülettel rendelkezik Magyarországon. A vállalat székhelye Győrben található, további telephelyekkel rendelkeznek Dunakilitin, Oroszlányban, Tatabányán és Téten, ahol részben…

Részletek>

Logisztikai csarnokot és éttermet adott át a Transintertop Környén

A nemzetközi szállítmányozást végző Transintertop Kft. környei telephelyén másfél milliárd forintos beruházással új logisztikai csarnokot, egy éttermet és egy benzinkutat adott át – közölte a társaság értékesítési vezetője. Hafner Tamás elmondta: az új, ötezer négyzetméteres magasraktár tízezer raklapnyi árut képes befogadni, ezzel összesen 15 ezer négyzetméterre nőtt a cég raktárainak területe. A társaság a meglévő, hatvanezer literes üzemanyag-tároló kapacitását egy új 120 ezer literes töltőállomással bővítette, melyet a saját járműveken kívül később szerződött partnerek is igénybe vehetnek. Mivel a környéken nem volt megfelelő étkezési lehetőség, a Transintertop egy étkezdét létesített, melyet…

Részletek>

Logisztikai csarnokot és éttermet adott át a Transintertop Környén

A nemzetközi szállítmányozást végző Transintertop Kft. környei telephelyén másfél milliárd forintos beruházással új logisztikai csarnokot, egy éttermet és egy benzinkutat adott át – jelentette be a társaság értékesítési vezetője. Hafner Tamás elmondta: az új, ötezer négyzetméteres magasraktár tízezer raklapnyi árut képes befogadni, ezzel összesen tizenötezer négyzetméterre nőtt a cég raktárainak területe. A társaság a meglévő, hatvanezer literes üzemanyag-tároló kapacitását egy új 120 ezer literes töltőállomással bővítette, melyet a saját járműveken kívül később szerződött partnerek is igénybe vehetnek. Mivel a környéken nem volt megfelelő étkezési lehetőség, a Transintertop egy étkezdét létesített, melyet…

Részletek>

A fellendülés küszöbén: ipari parkot létesítenek Kisbéren

Az önkormányzat 603 millió forintos pályázati támogatással közművesített ipari parkká alakít egy tízhektáros területet Kisbéren, melyre kisvállalkozások betelepülését várja – tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere. Sinkovicz Zoltán hozzátette, a területet még a gazdasági válság előtt vásárolták meg, de eddig nem volt forrásuk a fejlesztésre. A most elnyert uniós támogatásból teljes körűen kiépítik a közműveket és első körben húsz telket alakítanak ki. Elmondta, hogy a telkekre már előzetesen is több igénybejelentés érkezett. A város iparában jelenleg túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók, illetve a fémfeldolgozással foglalkozó cégek. Az új ipari park…

Részletek>

A Gefco tovább bővíti raktári kapacitásait

Az ipari logisztika területén globális szereplőnek számító és az autóipari logisztikában vezető szerepet betöltő Gefco Csoport megnyitotta a harmadik, élettudomány és egészségügyi, hőmérsékletszabályozással ellátott raktárát. Az Egyesült Királyságban található új üzem közel található a londoni Heathrow reptérhez és tovább bővíti a Gefco Frankfurtban és Amszterdamban található raktárainak kapacitását. Az új, 15 ezer négyzetméteres csarnok megnyitásával a Gefco árufuvarozási üzletága megszilárdítja és bővíti szakértelmét az élettudományi és egészségügyi szektorban. A létesítményt úgy alakították ki, hogy megfeleljen a gyógyszeripari termékek szállítására vonatkozó legmagasabb követelményeknek, így például különböző hőmérsékletű raktárterületekkel rendelkezik: szobahőmérséklet (15…

Részletek>