Új Opel-Peugeot haszongépjármű-gyártó üzem létesül a dél-lengyelországi Gliwice városban 230 millió eurós beruházással – jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök (képünkön). Ellentétben azzal, hogy nagy autógyárak fúziója általában üzemek bezárásához szokott vezetni, a Peugeot nem csak hogy a személygépkocsi-gyártás folytatása, de haszongépjárművek gyártásának a megkezdése mellett döntött Lengyelországban. Mindez a lengyel dolgozók, mérnökök és cégvezetés munkájának szóló nagy elismerés a vállalat részéről – mutatott rá Morawiecki. A mintegy háromszáz munkahelyet teremtő beruházással az immár több mint húsz éve személygépkocsikat gyártó gliwicei üzem két és fél év múlva már haszongépjárműveket is fog…
Részletek>Kategória: Autóipar
A 2030-as évek elején jelenhet meg az utolsó belső égésű motor a Volkswagen kínálatában
Várhatóan a 2030-as évek elején jelenik meg az utolsó új fejlesztésű belső égésű motor a Volkswagen német autógyártó társaság kínálatában – írta a Handelsblatt. Az 1937-ben alapított Volkswagen „története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül” – mondta Jürgen Strackmann értékesítési és marketing vezető a Volkswagen csoport névadó márkájának jövőjéről a társaság wolfsburgi központjában tartott sajtóbeszélgetésen. A belső égésű motorral szerelt utolsó modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról. Az átalakulás leghangsúlyosabb eleme…
Részletek>Lelki károkozás miatt kell kártérítést fizetnie Volkswagennek Dél-Koreában
Egy szöuli bíróság pénteki döntése szerint a Volkswagen konszernnek kártérítést kell fizetnie az emissziós értékek manipulálása és a visszahívások okozta „lelki károk” miatt. Az emissziós teszteken a károsanyag-kibocsátási értékeket módosító (defeat device) funkcióval ellátott Audi és Volkswagen gépkocsik dél-koreai tulajdonosai indítottak kártérítési pert a Volkswagen konszern ellen, a szöuli járásbíróság pedig részben helyt adott a keresetnek. A bíróság döntése alapján a Volkswagen konszern minden felperes autótulajdonosnak egymillió von (245 ezer forint) kártérítést kell hogy fizessen az okozott lelki károk miatt. A bíróság ugyanakkor nem találta megalapozottnak a felpereseknek a hamis…
Részletek>Romániában 9,5 százalékkal nőtt az új autók eladása
Romániában 9,5 százalékkal nőtt az új járművek eladása az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete. A vizsgált időszakban 115 744 új autót értékesítettek, ebből 99 350 személygépkocsi volt, amelyek eladása 11 százalékkal nőtt. A haszongépjárművek értékesítése 1,1 százalékkal 16 394-re nőtt. Az eladott új járművek piacát továbbra is a Dacia dominálja 30 százalékos részesedéssel, második helyen áll a Daciat is birtokló francia Renault 9 százalékos piaci részesedéssel. Az eladott új autók között az elektromos és a hibrid járművek…
Részletek>Dízelbotrány: több mint 430 ezren fogják perbe a Volkswagent Németországban
Több mint 430 ezren csatlakoztak Németországban a Volkswagen (VW) konszern ellen az autógyártó társaság dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez – közölte a szövetségi igazságügyi hivatal. A közlemény szerint a szeptember 30-án kezdődő eljárás előkészítésének részeként a keresethez csatlakozók nyilvántartásának kivonatát megküldték a braunschweigi tartományi felsőbíróságnak. A dokumentumot digitális formátumban juttatták el a bíróságra, mert kinyomtatva csaknem 67 ezer oldal lett volna. A csoportos keresethez csatlakozók nagy száma miatt a hivatalnál külön munkacsoportot állítottak fel és meghosszabbított munkaidőben dolgoztak, hogy a bíróság által kitűzött határidőre elkészüljön a nyilvántartás. A VW ellen…
Részletek>Rekordnagyságú osztalékot küldtek anyacégeiknek a csehországi autógyárak
Rekordnagyságú – 78,2 milliárd koronás (1016,6 milliárd forint) osztalékot küldött külföldi anyacégeinek a tavalyi gazdasági eredmények alapján a három legnagyobb cseh autógyár. Ez az összeg négyszerese a 2017-es osztaléknak, egyben mintegy 25 százaléka a 2018-ban külföldre kifizetett csehországi osztalékoknak – írta az E15 gazdasági napilap. A német Volkswagen tulajdonában lévő Skoda Auto tavaly több mint 70 milliárd koronás összeget küldött német anyacégének, a dél-koreai Hyundai 7,5 milliárd koronát, míg a japán-francia Toyota Peugeot Citroen Automobile (TPCA) autógyár tulajdonosai 260 millió koronát kaptak. A Skoda Auto tavalyi osztalékának összege majdnem 2,5-szer…
Részletek>Csökkentek az Audi eladásai júliusban és az első hét hónapban
Csökkentek az Audi eladásai júliusban és az első hét hónapban egyaránt, Kínában nőttek egyedül mindkét periódusban az eladások a cég honlapján pénteken közzétett kimutatás szerint. Júliusban az Audi 155 ezer autót szállított le a vásárlóknak, 6,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A csökkenést az Audi egyszeri tényezőnek, a magas bázisadatnak tulajdonítja, miután a WLTP emissziós mérési szabvány tavaly szeptemberi bevezetését megelőzően Európában megemelkedett az értékesítés. Európában 13,3 százalékkal kevesebb, 68,7 ezer autót értékesített az Audi júliusban. Németországban 17,0 százalékkal 26,9 ezerre csökkentek az eladásai. Kínában az Audi 56 ezer…
Részletek>Növelte eladásait júliusban a BMW
Növelte eladásait júliusban és az év első hét hónapjában a BMW Group az autógyár honlapján kedden publikált jelentés alapján. Júliusban 183 ezer autót értékesített világszerte a BMW Group összes márkájából, a BMW, MINI és Rolls-Royce márkákból, 1,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az idei júliusi volt az adott hónapra vonatkozó legnagyobb eladási szám az autógyár történetében. Az év eleje óta júliust is beleértve 1,436 millió autót értékesített a konszern, 0,9 százalékkal többet mint tavaly. A globális értékesítések növekedése elsősorban a németországi és kínai eladásoknak volt köszönhető. Németországban júliusban 26,5…
Részletek>Figyelmeztetés a magyar autóiparnak: leépít a Bosch
Leépítésekre készül és az autógyártás stagnálására számít a következő években a Bosch, a világ legnagyobb autóipari beszállítója. A német társaság igazgatótanácsának elnöke egy keddi lapinterjúban kiemelte, hogy az új autók piaca jóval gyengébben fejlődik, mint ahogy egy éve gondolták. Az idén eddig Európában, Indiában, Kínában, az Egyesült Államokban, „gyakorlatilag mindenütt visszaesés volt”, helyenként tíz százalékot meghaladó mértékben – mondta Volkmar Denner a Süddeutsche Zeitung című német lapnak, hozzátéve: „a kilátások nem jók”. Aláhúzta, hogy az iparágnak nem átmeneti visszaeséssel kell számolnia. A Boschnál az új tervek kiindulópontja az, hogy a…
Részletek>Romlott az Audi eredménye az első fél évben
Kutatási-fejlesztési költségek, új emissziós mérési eljárásra átállás nehézségei, valamint márkák kiszervezése miatt csökkent az év első felében az Audi AG bevétele, működési eredménye és nyeresége. Éves tervében azonban a tavalyival közel megegyező forgalmat és javuló bevételarányos jövedelmezőséget vár a konszern. Az Audi AG az év első hat hónapjában 906 ezer autót adott át vásárlóinak világszerte, 4,5 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A globális autópiaci forgalom eközben az év első felében öt százalékkal csökkent. Európában 419 ezer autót adott el az év első felében az Audi, szintén 4,5 százalékkal kevesebbet az előző…
Részletek>