Új gyártócsarnokot avattak az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyárában

Unilever Magnum jégkrém

Új gyártócsarnokkal bővült az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyára, a beruházással kétszeresére nő a pálcikás Magnum jégkrémek gyártókapacitása az üzemben – közölte az Unilever Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója. Molnár Kálmán közölte: a 3400 négyzetméteres csarnokban egy új gyártósort helyeztek el, a beruházás értéke mintegy 10 milliárd forint. Az eddigi 80 millió literes éves gyártókapacitás 15 millió literrel bővül, a tervek szerint 2026-ra az éves kapacitás 110 millió liter lesz. A gyártócsarnok-avató egyben az Unilever veszprémi egységének 30 éves évfordulója is – mondta az igazgató, felidézve, hogy a kezdetekkor évi ötmillió liter volt…

Részletek>

Változatlanul a Lidl áll a magyarországi kereskedelmi toplista élén

Lidl

Előző évi teljesítménye alapján változatlanul a Lidl a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 921,8 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal – közölte a Trade magazin. A kiskereskedelmi toplistát közreadó szaklap jelezte: a Lidl 2021-ben került a lista élére 2020-as forgalma alapján, és idén is megőrizte vezető helyét a napi fogyasztási cikkek (FMCG) piacán. A tájékoztatás szerint a második és a harmadik helyezett sem változott, a Spar 791,8 milliárd forint bruttó forgalmat, a Tesco 765,0 milliárd forint becsült bruttó forgalmat ért el 2021-ben. A negyedik ismét a Coop 674,0 milliárdos, az ötödik pedig a…

Részletek>

A koronavírus lendületet adott a csomagolóipari innovációknak… egy atomháború után pedig szárnyalna az iparág

FMCG, csomag

A különböző iparágakat eltérően érintette a járvány miatt kialakult helyzet: volt, ahol kevesebb csomagolóanyagra volt szükség, de volt, ahol a tavaszi „karantén-zárás” miatt a megszokott mennyiség sokszorosára nőtt az igény. Ilyen terület volt például az e-kereskedelem és az FMCG szektor. Összességében elmondható, hogy a járvány a csomagolóiparban is fokozott hatékonyságot követelt meg, és ez még inkább az innováció felé terelte a gyártókat. A fenntarthatósági célok, az online értékesítés ugrásszerű megnövekedése, a vevői igények és a logisztikai láncok változásai már évek óta olyan folyamatokat generáltak, amelyek átírták a csomagoló- és papíripari…

Részletek>

Változatlanul a Tesco áll az élén

Tesco

Tavalyi teljesítménye alapján változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, csaknem 809 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal. A kiskereskedelmi toplistát közreadó Trade Magazin tájékoztatása szerint a második és a harmadik helyezett sem változott; a Coop 604 milliárd, a Spar 562,5 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el 2017-ben. A gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) piacán a rangsorban ismét a CBA a negyedik, 508 milliárd forintos bruttó forgalommal. Változás is történt a listán, a Lidl 450 milliárd forintos bruttó bevétellel az ötödik lett tavaly a 2016-os hatodik pozíció után. A…

Részletek>

Több mint tízmilliárd forinttal nőtt a Coop csoport árbevétele tavaly

Pekó László Coop

Több mint tízmilliárd forinttal nőtt a Coop csoport árbevétele tavaly, és elérte az 582 milliárd forintot – közölte a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten a csütörtökön induló idei kétnapos Coop Rally beharangozó sajtótájékoztatóján. Tóth Géza elmondta: a Coop üzletlánc 1580 magyar településen mintegy 2700 boltban 1,5 millió vásárló frissáruval való ellátásáról gondoskodik. A cégcsoportnál több mint harmincezren dolgoznak. A Coop csoport működése hétszáz magyar kis- és középvállalkozás biztos megélhetését jelenti; továbbá háromezer magyar beszállító is partnere. Hozzátette: a cégcsoport 95 ezer magyar terméket forgalmaz, ez a teljes választék mintegy…

Részletek>

Továbbra is a Tesco vezeti az FMCG-toplistát

Tesco

A tavalyi teljesítménye alapján továbbra is a Tesco Global Áruházak Zrt. áll az FMCG (fast-moving consumer goods), a gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacának toplistája élén, közel 790 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal – közölte a Trade magazin. A forgalmi lista második helyezettje változatlanul a COOP, a dobogó harmadik fokára viszont a SPAR került 2016-ban, megelőzve a CBA-t. Hermann Zsuzsanna, a 2016-os FMCG kiskereskedelmi toplistát közreadó szaklap főszerkesztője a közleményben kifejtette: a munkaerőhiány 2016-ban még inkább éreztette hatását, mint előző évben, azonban a vasárnapi boltzár visszavonása, a családokat segítő kormányzati intézkedések,…

Részletek>