Az EU közel kétszázmillió eurós (több mint hatvanmilliárd forintos) támogatást nyújt a Kohéziós Alapból a kelet-magyarországi autópálya-hálózat Berettyóújfalu és Debrecen közötti szakaszának kivitelezésére — számolt be az europa.eu. Az autópálya-beruházás a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) törzshálózatának részét képezi, és a szükséges kapcsolódó infrastruktúrát – hidakat, aluljárókat, illetve az új útszakaszhoz kapcsolódó le- és felhajtókat – is magába foglalja. Emellett tartalmaz egy összekötő szakaszt Debrecen és a Budapesttől Romániáig vezető M4-es autópálya között, mely utóbbi idén májusban részesült uniós támogatásban. Corina Crețu (képünkön), a regionális politikájáért felelős uniós biztos így nyilatkozott:…
Részletek>Kategória: Ipar
Horvátország aláírta a Peljesac-híd megépítéséről szóló dokumentumokat egy kínai céggel
Horvát vezetők aláírták a Peljesac-híd építése projektdokumentumainak átadásáról szóló megállapodást egy kínai vállalattal, ezzel ténylegesen megkezdődhetnek az építési munkálatok, jóllehet Horvátország még nem rendezte a szomszédos Bosznia-Hercegovinával ez üggyel kapcsolatban fennálló határvitáját. Az építkezési munkálatok megkezdéséhez szükséges iratokat a horvát autópálya-kezelő vállalat (HC) írta alá a China Road and Bridge Corporation kínai konzorciummal. Horvátország a Peljesac-híddal Bosznia-Hercegovina adriai tengerpartját elkerülő, közvetlen közúti összeköttetést szeretne kialakítani saját, délebbre fekvő tengerparti földsávjával. A híd stratégiai fontosságú, kiemelt projekt Horvátországban, összértéke bruttó 526 millió euró (170,5 milliárd forint). Az Európai Unió 85 százalékban,…
Részletek>Tetemes bírságra számíthatnak az autógyártók 2020-tól ha nem teljesítik a szén-dioxid kibocsátási normát
Akár 14 milliárd euró feletti összegre is rúghat az autógyárakat sújtó uniós bírság, ha nem teljesítik a teljes modellpalettára 2021-től érvényes átlagos károsanyag kibocsátási határértékeket – írja a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet elemzése. Az Európai Unió 2020-tól új, szigorúbb, kilométerenként 95 grammos átlagos szén-dioxid kibocsátási határértéket vezet be az autógyártók személygépkocsi termékpalettájára. A kibocsátási normát fokozatosan vezetik be, azt 2021-től kell majd a járművek valós közúti üzemi terhelését a korábbinál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) tesztelési eljárás szerint teljesíteni. A határértéket nem teljesítő flottákra már…
Részletek>A BMW visszahív több mint 200 ezer autót Európában
Rövidesen visszahív több mint 200 ezer dízelüzemű autót Európában a BMW a kipufogógázt visszavezető rendszer ellenőrzésére, és szükség esetén javítására – jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A német autógyártó társaság 223 700 darab Európában forgalomba helyezett autó visszahívására készül. A következő napokban tájékoztatják a kereskedőket, akik majd értesítik az érintett tulajdonosokat – írta a FAZ a BMW egy szóvivőjére hivatkozva. A lap becslése szerint a művelet nagyjából 160 millió euróba (ötvenmilliárd forint) kerülhet a cégnek. A gond a kipufogógáz-visszavezető rendszer (exhaust gas recirculation, EGR) hűtőegységénél lehet, szivárgás léphet fel, ami…
Részletek>Bónusz Brigád: az idén eléri a 13 milliárd forintot az online kuponos piac forgalma
A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben elérte a 10,2 milliárdot, és idén várhatóan mintegy 13 milliárd forint lesz – olvasható a Bónusz Brigád közleményében. A Skoopy Kft. tulajdonában álló kuponos oldal, amely az indulása utáni első teljes évben, 2011-ben egymilliárd forint forgalmat ért el, 2014-ben 2,7 milliárd forintot, míg idén várhatóan több mint négymilliárd forint lesz a forgalma. A Bónusz Brigád nyolc év alatt már több mint harminc milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak, ennyivel kevesebbet kellett…
Részletek>A Volkswagen felfüggesztette az elektromos, a hibrid és a gázüzemű autók értékesítését
Felfüggesztette a német Volkswagen csoport (VW) az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemű autók értékesítését, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP) – írta a Welt am Sonntag. A VW-nál a lapnak azt mondták, hogy hibrid meghajtású és gázüzemű kocsikra már rendeléseket sem vesznek fel, és elektromos autókat is legkorábban 2019 elejétől tudnak majd ismét szállítani. A gondot az okozza, hogy nincs elég mérőállomás és szakember az új szabványnak megfelelő típusengedélyek kiváltásához. Az elektromos, a hibrid és a…
Részletek>Új kedvezménnyel ösztönzi a német kormány az elektromobilitás terjedését
Újabb kedvezményt vezetnek be Németországban az elektromos meghajtású autók vásárlásának ösztönzésére. A szövetségi kormány szerdai ülésén elfogadott terv szerint az adórendszeren keresztül próbálják felgyorsítani a környezetbarát meghajtási technológia terjedését. Az új szabály a magáncélra is használt szolgálati autókra vonatkozik. A vállalati kocsiját munkán kívül is használó munkavállalóknak adózniuk kell, az adóalap az autó listaárának egy százaléka. Ezt 0,5 százalékra csökkentik, ha az autó elektromos vagy hibrid meghajtású. A kedvezmény a 2019. január 1. és 2021. december 31. között megvásárolt járművekre érvényes, és a kormány számításai szerint ugyan három év alatt…
Részletek>BMW-gyár: 2023 körül kezdődhet a termelés a BMW debreceni gyárában
A BMW debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés – írta a Stuttgarter Zeitung című német lap szerdán a német autógyártó társaságtól származó adatokra hivatkozva. A beszámoló szerint a BMW egy szóvivője a lapnak elmondta, hogy az üzemben hagyományos, elektromos és hibrid meghajtású modelleket is gyárthatnak majd. Arról még nincs hivatalos döntés, hogy pontosan mely modellek készülnek Debrecenben. Az viszont biztosnak tűnik, hogy csak BMW kocsikat gyártanak majd, a társasághoz tartozó Mini kisautó márka modelljeinek gyártására a szóvivő tájékoztatása szerint nem jön szóba az új, magyarországi üzem. Ezzel kapcsolatban a…
Részletek>Kisebb, belvárosi üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában
Kisebb, belvárosi üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában, és a változóban lévő fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva készül a 24 órán belüli házhozszállítás bevezetésére is. Javier Quinones, a svéd lakberendezési vállalat múlt hónapban kinevezett nagy-britanniai és írországi vezetője erről szóló terveit hétfőn ismertette a The Times. A tekintélyes brit napilap szerint a kisebb üzletek közül az első ősszel nyílik meg London központjában, a Tottenham Court Roadon. A kínálat kisebb lesz, konyha- és hálószobai berendezések szerepelnek majd benne. Az IKEA forgalma az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt, profitja azonban az elmúlt egy évben 40…
Részletek>Együttműködési megállapodást kötött az F. Segura és az MTA SZTAKI
Együttműködési megállapodást kötött a spanyol járműipari alkatrészgyártó F. Segura Hungária Kft. és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) az Ipar 4.0 keretében, a cég szolnoki gyárában induló digitalizálási folyamatról a Tisza-parti városban. Lipták-Fegó László, a kft. szolnoki gyárának igazgatója az aláírás után elmondta: a projekt a Segura eddigi tízéves, csaknem 16 milliárd forintos fejlesztési programjának újabb lépése, amely további négymilliárd forintos beruházással fog megvalósulni három-négy év alatt. Az igazgató nagyon fontos lépésnek nevezte az ipar digitalizációját a jelenlegi magyar munkaerő-piaci helyzetben, amely hozzájárul a még hatékonyabb, költségtakarékosabb…
Részletek>