Személyi változások a MÁV-Volán-csoport vezetésében

Keresztes Péter

Keresztes Pétert (képünkön), a MÁV-HÉV vezérigazgatóját nevezték ki a MÁV-Start élére 2021. december 1-jétől, a korábbi vezérigazgató, Kerékgyártó József közös megegyezéssel távozott a MÁV-Start és a MÁV VAGON éléről – közölte a MÁV. A MÁV-HÉV vezérigazgatói pozícióját Nagy Gábor gépészmérnök látja el 2021. december 1-jétől, a MÁV VAGON Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft. ügyvezető igazgatója Stánicz János lett a termelési igazgatói feladatok ellátása mellett 2021. november 23-tól – olvasható a közleményben. A MÁV hangsúlyozza, a MÁV-Volán-csoport célja az elővárosi és a távolsági vasúti személyszállítás további erősítése és fejlesztése. A…

Részletek>

Nőtt a Waberer’s árbevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. 147,8 millió euró árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 3,3 millió euró lett a tavalyi harmadik negyedévi 1,1 millió eurós veszteség után – tette közzé a szállítmányozó társaság. A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 32 százalékkal, 18,5 millió euróra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első kilenc hónapban a csoport árbevétele 440,1 millió euró volt, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos…

Részletek>

Megviseli a magyarországi autógyárakat a globális csiphiány

Bonnár Csonka Zsuzsanna

A globális csiphiány a magyarországi autógyártóknál is termelésingadozást okozott, az alkatrészek beérkezésének kiszámíthatatlansága tarthatatlanná tette a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét. Az MTI-nek nyilatkozó cégek arról számoltak be, hogy a piac elemzésével és rugalmas termelésszervezéssel próbálnak úrrá lenni a helyzeten, törekszenek a dolgozói állomány megtartására, ugyanakkor arra számítanak, hogy a félvezető-ellátás problémája még hónapokig sújtani fogja az autóipart. A Magyar Suzukinál 2021-ben a globális félvezető hiány miatt körülbelül egy havi termelési darabszám esett ki, jelenleg egy műszakban folyik a termelés – közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető. Kifejtette: habár a vevői…

Részletek>

Schanda: innovatív ötleteket valósít meg a Magyar Közút

Schanda kerékpározik

Világító burkolatjelekkel ellátott kerékpárutat adott át Zalalövőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken; Schanda Tamás az eseményen elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) 2018 áprilisában létrehozott egy kísérleti építési bizottságot, amelynek pályázatán azóta 28 innovatív termék vagy technológia bizonyíthatta gyakorlati alkalmazhatóságát a mindennapi közlekedésben. Schanda hozzátette: az innovatív fejlesztések sorába tartozik a világító burkolatú kerékpárút, illetve a világító útburkolati jelek használata. Az aszfaltburkolatba kevert szemcséktől éjszaka fényt kibocsátó utat korábban Esztergomban tesztelték a biciklisek, a világító burkolatjeleket pedig a Komárom-Esztergom megyei Tát és Nyergesújfalu…

Részletek>

CBRE: a kialakítási költségek a sztenderd és a luxus irodánál is jelentősen emelkedtek 2019-hez képest

CBRE

Az egy négyzetméterre vetített kialakítási költségek (köztük a gépészet, világítás, festés) a sztenderd, a prémium- és a luxuskategóriába tartozó irodáknál is jelentősen 100-300 euró közti értékkel emelkedtek 2019-hez képest – közölte a CBRE. A CBRE idén is elkészítette a magyar piacra fókuszáló Fit-Out Cost Guide kiadványát, amelyből kiderült, hogy 125 euróval, 586 euróra (körülbelül 210 ezer forint) nőtt a sztenderd, 205 euróval 836 euróra (körülbelül 300 ezer forint) emelkedett a prémiumkategóriás irodáknál a kialakítás egy négyzetméterre jutó költsége. A luxusirodáknál pedig a 2019-ben megállapított 998 euró után, 2021-ben a fajlagos…

Részletek>

Duna House: a második negyedévben leginkább a vidéki városokban nőttek a lakásárak

Duna House

Az idei első negyedévhez hasonlóan a második negyedévben is a vidéki városokban emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak, mintegy 3,5 százalékkal, az éves áremelkedés 18,2 százalék volt ezeken a településeken – közölte a Duna House a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján. A közlemény szerint a jegybanki adatok megerősítik a Duna House piaci tapasztalatait a vidéki ingatlanpiac erősödéséről, valamint a továbbra is aktív piaci érdeklődésről. Az aktív érdeklődés a tranzakciós adatokban is megjelent a tavaszi hónapokban, a Duna House becslése alapján 2021 második negyedévében több mint 41 ezer adásvétel történt…

Részletek>

Romániában 6,54 százalékkal csökkent a járműgyártás az első tíz hónapban

Dacia

Romániában 6,54 százalékkal csökkent a járműgyártás az első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a román járműgyártók egyesülete. Január és október között 333 179 járművet állítottak elő a gyártók, míg tavaly ugyanebben az időszakban 356 491-et. Az idén gyártott 333 179 jármű közül 208 104-et a francia Renault tulajdonában levő Dacia, 125 075-öt pedig az amerikai Ford szerelt össze. Októberben 18 277 járművet gyártottak, ebből 13 820-at a Dacia és 4457-et a Ford. Összességében októberben kevesebb autót állítottak elő mint szeptemberben, amikor 29 077 járművet…

Részletek>

A századik kínai konténervonatot fogadta az idén a záhonyi vasúti átrakó

Mosóczi László

Megérkezett Celiz-projekt (Central European Logistics and Industrial Zone) keretén belül az idei századik kínai áruszállító konténervonat szerdán a záhonyi vasúti átrakóra – közölte az esemény koordinálásáért felelős társaság. Közleményükben azt írták, a jubileumi vonat a Rail Cargo Logistics RUS és a Rail Cargo Hungaria koordinálásában gördült be a Celiz-projekt központi helyszínére. Záhony történetében korábban még nem volt példa arra, hogy egy éven belül ennyi intermodális szerelvény közlekedjen a kontinentális selyemúton, tavaly ezen az útvonalon összesen 38 tehervonat érkezett. A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős…

Részletek>

MNB: a lakáspiac még nem érte el a 2019-es szintet

lakas, ház vásárlás

A lakáspiaci tranzakciók száma 150 ezer körül alakulhat idén, ami élénkülést jelent tavalyhoz képest, ugyanakkor a 2019-es szinthez képest elmaradást mutat – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője. Kiemelte: az ország valamennyi régiójában emelkedtek a lakásárak – átlagosan 13 százalékot meghaladó mértékben – az első félév végére tavaly év végéhez képest. Magasabb árdinamika a vidéki városokban volt megfigyelhető, ahol 18 százalékos volt a bővülés mértéke szemben a budapesti kilenc százalékkal – jegyezte meg utalva arra, hogy záródni látszik az árolló, amely 2015-2019 között végig a főváros javára nyílt.…

Részletek>

Új logisztikai park épül Biatorbágyon 8,5 milliárd forintból

Biatorbágy iparipark

Több ütemben, összesen 8,5 milliárd forintból logisztikai park épül Biatorbágyon – közölte a Defactoring Zrt. A beruházó cég 2028-ra ígéri a 21 ezer négyzetméteres LogiCube Park befejezését, de az első, novemberben induló, 1 milliárd forintos ütem 2022 végére megvalósulhat. Az 55 ezer négyzetméternyi területen megvalósuló beruházással bérelhető, korszerű raktár- és irodaépületeket hoz létre – írták. A beruházó a megközelíthetőség, a jó közlekedési feltételek miatt is számít az ügyfelek érdeklődésére. Bérlőként elsősorban kis- és közepes vállalkozásokra számítanak. A logisztikai parkból elhelyezkedésének köszönhetően mind a főváros, mind az M0/M1/M7 autópályák könnyen és…

Részletek>