Túl sikeres a Skoda, távoznia kellett az igazgatótanács elnökének

Skoda

Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Skoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban – közölte a cég szombaton honlapján. Távozik a vállalat éléről Berhard Maier, az igazgatótanács elnöke A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skoda kocsit adtak el. A jelentős csökkenés alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Erre utal, hogy júniusban a visszaesés már csak 16 százalékos volt – 94 600 eladott autóval -, míg májusban még több mint 45 százalék. A Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto, amely a legnagyobb csehországi autógyár, tavasszal a járvány…

Részletek>

Vízre bocsátották az Erebe kitűzőhajót Nyergesújfalun

Az Erebe vizrebocsátása

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta szerdán Nyergesújfalun új kitűzőhajó flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta. A hajó egy háromtagú flotta része, ezeket a győri, a budapesti és a bajai vízügyi igazgatóságok fogják használni. A három jármű értéke 1,6 milliárd forint – írta az esemény után kiadott sajtóközleményében az Országos Vízügyi Igazgatóság. A kitűzőhajók feladata, hogy bóják kihelyezésével jelöljék a biztonságos mélységű útvonalat a hajók számára. Aszály idején a lapos hajófenéknek és kis merülésüknek köszönhetően bevethetőek ott is, ahol a nagyobb hajók már megfeneklenének. Az új hajók orrát úgy…

Részletek>

A MÁV-Start huszonkét hálókocsit szerez be

MÁV, pályaudvar

A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére, az ajánlatokat július 20-áig lehet beadni. A fejlesztést a vasúttársaság saját forrásból finanszírozza. A MÁV-Start szerdai, a honlapján közzétett közleménye szerint az év végéig fokozatosan újabbakra cserélik a most használt hálókocsikat. A tervek szerint a fejlesztésnek köszönhetően új vonatok indulhatnak, és bővülhet a meglévő járatok kapacitása. A MÁV-Start 33 darab fekvőhelyes és hálókocsijából több csak korlátozottan használható fel a nemzetközi forgalomban. Ezért a vasúttársaság már korábban is tervezte használt kocsik beszerzését, amire a jelenlegi piaci…

Részletek>

Piacvédelmi konzultációt kezdeményezett a NiT Hungary fuvarozói érdekképviselet

Dittel Gábor

A NiT Hungary soron kívüli piacvédelmi konzultációt kezdeményezett július 9-ére az érintett szakhatóságok bevonásával, mert álláspontja szerint veszélyes árverseny tapasztalható a közúti árufuvarozásban, a magyarországi exportfuvarok mintegy harmadát áron alul viszik el a román fuvarozók – közölte a fuvarozói érdekképviselet. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary – a közleménye szerint már tavaly év végén tapasztalható volt az a tendencia, hogy az olcsóbb áron fuvarozó, sokszor szabálytalanságok sorát vállaló román kamionosok kiszorítják a hazai cégeket a magyar piacról, az árverseny a koronavírus-járvány időszakában még inkább kiéleződött. Az érdekképviselet példaként…

Részletek>

Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál kapacitásait

Hrvoja Krhen, LNG-Hrvatska

Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásait, miután az MVM magyar állami energiacsoport Horvátországban bejegyzett vállalata, az MFGK Croatia 6,75 milliárd köbméter gázmennyiségre tett ajánlatot – írta a Novi List című regionális napilap vasárnap, az LNG Hrvatska vállalat közleményére hivatkozva. Hrvoja Krhen (képünkön), az LNG Hrvatska igazgatója a Vecernji List című napilapnak úgy nyilatkozott: miután negyedik felhasználót is kapott az LNG-terminál, már biztosan megkezdheti működését 2021. január 1-én, ahogy az a tervekben is szerepelt. Az MFGK Croatia a 2020/2021-es gazdasági évre 666 millió köbméter természetes gázra tett ajánlatot, az…

Részletek>

Stram tram-train: a MÁV-Start újabb négy járművet rendelt

Stadler tram-train

A MÁV-Start Zrt. további négy tram-train járművet rendelt a Stadler cégtől – közölte a MÁV. A közlemény szerint a kormányhatározatnak megfelelően a MÁV-Start lehívta a négy darabos opciót a Stadler Rail Valenciával kötött tram-train járműbeszerzési szerződés alapján. A négy szerelvény összesen mintegy 9,2 milliárd forintba kerül. Felidézik, hogy a MÁV-Start és a Stadler Rail Valencia 2017 májusában írta alá a tram-train szerződést nyolc, plusz opcionálisan négy darab jármű beszerzéséről. Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, azaz tram-train járművei, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze a szükséges városi villamos-pályahálózat kiépítése, illetve a meglévő…

Részletek>

Jelentősen emelkedett az átrepülő forgalom Magyarország felett

HungaroControl

Jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a Magyarország fölött átrepülő gépek száma – közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. A mélypont óta először, június 26-án nyolcszáz járat biztonságos átrepülését segítették a társaság irányítói, akik emellett ugyanezen a napon 111 fel- és leszállító gépet is kezeltek. Ezzel a magyar légtér bekerült Európa tíz legforgalmasabb régiója közé. Az európai légi forgalom szervezéséért felelős Eurocontrol előrejelzése alapján a nyári főszezon utolsó hónapjában, augusztusban csupán a tavalyi forgalom 40-45 százaléka fog közlekedni, ennek eloszlása azonban nem lesz egyenletes. Ugyanezen előrejelzés szerint Magyarország térségének légi…

Részletek>

Az AutoWallis átveszi a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést

BMW

Az AutoWallis átveszi a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést – közölte a társaság. A közleményben rámutatnak arra, hogy a szlovén főváros egyetlen BMW márkakereskedésének átvételével beléphet az ország autó kiskereskedelmi piacára az AutoWallis a tranzakció sikeres zárása esetén, így tovább erősíti jelenlétét a közép-kelet-európai régióban. A ljubljanai, egyben legnagyobb szlovén BMW autókereskedés 2006 óta működik, és a BMW-k értékesítése, szervizelése mellett MINI-k szervizelésével foglalkozik. Részletezik, hogy a szlovén piacra lépés a szerződéses feltételek teljesülése után az A-Cosmos d.d. Ljubljana központi helyén lévő márkakereskedés átvételével történhet a szükséges hatósági – elsősorban versenyhivatali –…

Részletek>

Magyar tulajdonba került a GTC 61,49 százaléka

Magyar Nemzeti Bank

Lezárult a közép-európai régió legnagyobb idei ingatlanüzlete, amelynek keretében az MNB Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. érdekeltsége megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A. többségi tulajdonrészét – közölte az Optima. Az Optima által kezelt alap még áprilisban írt alá feltételes részvényeladási szerződést a GTC 61,49 százalékos tulajdonrészének megszerzéséről. Mostanra az érintett országok versenyhatóságai jóváhagyták a tranzakciót, és ennek nyomán megtörtént a tranzakció pénzügyi zárása. A magyar alap a GTC többségi részvénycsomagját a 85 milliárd dolláros vagyont kezelő Lone Star Funds amerikai befektetési alaptól vásárolta meg. A GTC a térség…

Részletek>

Befejeződött az 1-es utasmóló építése a ferihegyi repülőtéren

Ferihegy

Befejeződött a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a régi fapados beszállító csarnok helyén épült 1-es utasmóló kivitelezése. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport a közleményében azt írta, az építési munkálatokkal határidőre elkészültek, az utasforgalom a használatba vételi engedély kiadása után indulhat el. A beruházás 11,5 milliárd forintba került, amelyet az üzemeltető teljes mértékben saját forrásból fedezett, az építés tavaly júliusban indult, az első ütemet idén januárban adták át. A 120 méter hosszú 1-es móló szervesen kapcsolódik a 2A terminálhoz, a korábbihoz képest zárt folyosón keresztül közelíthető meg, nyolc gyalogos beszállító kapuja közvetlenül…

Részletek>