A Budapest Airport cargo forgalma a járvány okozta globális kihívások ellenére 2020-ban is rendkívül erős volt, a légikikötő az elmúlt évben 134 459 tonna légiárut kezelt, 2020 végén pedig rekord negyedéve volt regisztrálhatott – közölte Budapest Airpot. Ismertetik, hogy 2020-ban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az elmúlt évben 6118 légiáru-szállító járatot kezeltek, 17,6 százalékkal többet, mint 2019-ben. A légiáru mennyisége így 2020-ban elérte a 134 459 tonnát, mindössze 0,8 százalékkal maradt el az előző évitől. Az év végére az amúgy is szárnyaló cargo forgalom jelentősen nőtt, a 2020 utolsó negyedévében…
Részletek>Hónap: 2021 február
Kétmilliárd dolláros hitelkeretet nyitottak a kínai Xpeng autógyártónak
A kínai Xpeng elektromos autógyártó kedden közölte, hogy öt kínai bank 12,8 milliárd jüan (kétmilliárd dollár) értékű hitelkeretet biztosít számára a gyártás és az eladások bővítésére – adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna. A New York-i tőzsdén jegyzett, 2014-ben alapított, a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou) székelő Xpeng piaci értéke jelenleg 35 milliárd dollár. A gyártó legelső, Xpeng G3 típusú utcai terepjáróját 2018 decemberében dobták piacra, második modelljét pedig 2020 áprilisában mutatták be. Az autókat jelenleg két kínai üzemben gyártják, de a vállalat már tervezi egy harmadik gyár felépítését is.…
Részletek>Negyedével csökkentek tavaly a SEAT eladásai, a CUPRA szonban sikeres volt
Negyedével csökkentek tavaly a SEAT autóeladásai világszerte, rekordot döntött viszont a konszern új márkája a CUPRA – közölte a Porsche Hungaria Kft. A spanyol SEAT S.A. autógyártó vállalat tavaly 427 ezer autót értékesített világszerte SEAT és CUPRA márkáiból, 25,6 százalékkal kevesebbet a 2019-es 574 ezres rekordnál. Legnagyobb piacán, a forgalmának több mint a negyedét adó Németországban 109,5 ezer autót értékesített tavaly a SEAT, 17,9 százalékkal többet az előző évinél. Spanyolországban 32,1 százalékkal 73,3 ezerre csökkentek az eladások, de ezzel együtt is piacvezető maradt a márka. A spanyol mellett a koronavírus-válság által leginkább…
Részletek>Az elektromos hajtású személyautókra összpontosít a Ford
Az elektromos hajtású személyautókra összpontosít, valamint jelentős mértékben bővíti és elektromosítja piacvezető haszongépjármű-kínálatát a Ford Motor amerikai autógyártó – tájékoztatta a Ford Magyarország. A közlemény szerint a Ford elkötelezte magát amellett, hogy 2026 közepére európai személyautó-palettájának 100 százalékában megjelenik a nulla károsanyag-kibocsátásra képes, tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, 2030-ra pedig a teljes kínálatban elérhető lesz a tisztán elektromos hajtás. Ezzel párhuzamosan 2024-re a Ford teljes európai haszongépjármű-kínálatában elérhetővé válik a tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtás, és 2030-ra a márka haszongépjárműveinek várhatóan kétharmada tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtással…
Részletek>Az elmúlt 50 év legnagyobb fejlesztései várhatók a vasúti járműgyártás területén
Az elmúlt ötven év legnagyobb fejlesztései várhatók a vasúti járműgyártás területén – hangoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Vasváron a járműülés gyártással is foglalkozó Polgár Lakatos- és Gumiipari Kft. üzemcsarnokának megtekintése után. A tárcavezető elmondta, a kormány várhatóan a jövő héten elfogadja azt a fejlesztési stratégiát amely a következő években az úgynevezett „vasúti gördülő állomány” jelentős növelését tartalmazza, terveik szerint összességében kétezer milliárd forint beruházást hajtanak végre ezen a területen. Palkovics kijelentette: a magyar vasúti járműgyártást szeretnék újra nemzetközileg elismert szintre emelni, ennek megfelelően alakítanák a vasúti szakemberek, mérnökök…
Részletek>Liftekkel akadálymentesítik jövőre ideiglenesen a tatabányai vasútállomást
A peronok mellé telepített három lifttel akadálymentesítik jövőre a tatabányai vasútállomást, ideiglenesen három évig, várhatóan 2025-ig, a teljes korszerűsítés idejére – jelentette be közös sajtótájékoztatóján kedden a térség országgyűlési képviselője, a város polgármestere és a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese. Szücsné Posztovics Ilona polgármester elmondta, hogy a jelenlegi állomásépületet a peronokra vezető gyalogos felüljáróval megépülése óta bírálják, mert a síneket csak ezen keresztül, lépcsősorokon át lehet megközelíteni. Az önkormányzat idei költségvetésében 140 millió forintot tett félre a felvonók beszerzésére. Mivel időközben elindult a vasútállomás komplex áttervezése, a város a lifteket a későbbiekben közintézményekben…
Részletek>Tavaly 12 százalékkal esett vissza az ingatlanpiac
A koronavírus-járvány első hulláma alatt bevezetett társadalmi korlátozó intézkedések miatt tavaly 131 460 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, 12 százalékkal kevesebb mint 2019-ben a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint – közölte a társaság. Hozzátették, hogy 2020-ban márciusban, áprilisban, májusban az ingatlanpiac forgalma majdnem negyven százalékkal volt kisebb az előző évinél, a mélypontot április jelentette csaknem hatvan százalékos elmaradással. Tavaly decemberben pedig 10 354 adásvétel történt, ami két százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A közlemény szerint idén januártól a kormányzati otthonteremtési támogatásoknak is köszönhetően aktív kereslet…
Részletek>Megkezdték Európa legnagyobb intermodális termináljának építését Fényeslitkén
Megkezdték Európa legnagyobb intermodális terminálja, az East-West Gate (EWG) építését Fényeslitkén 22 milliárd forint magánberuházásban, amelyhez a magyar állam 2,95 milliárd forint munkahelyteremtő támogatást nyújt – közölte a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. A tájékoztatás szerint a terminál évente akár egymillió darab hűszlábas konténert (TEU) is tud majd kezelni. Üzembe helyezésekor 15 ezer négyzetméter raktárterület szolgálja ki az ügyfeleket, Magyarország az EWG-terminállal aktív részese lehet a Kína és Európa közötti Új selyemút kontinentális forgalmának, és új lehetőségek nyílnak meg a Kínába irányuló export számára is. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén azt…
Részletek>Sztrájkolnak a Continental makói telephelyén
Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt nyolcórás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szombat reggel 6 órától. Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára azt közölte, hogy a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta azt. Az új megállapodásról – kisebb megszakításokkal – decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért szerdán végső eszközként kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. A munkabeszüntetés utáni újabb egyeztetésen ugyan közeledett a szakszervezet és a munkáltató álláspontja, de nem sikerült megállapodni.…
Részletek>A forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 19 százalékkal csökkent tavaly
Magyarországon tavaly 128 031 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 19 százalékkal kevesebbet a 2019-es évinek, a forgalomba helyezést követő hat hónapon belül kivont gépkocsik aránya 25 százalékot tett ki – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). A közleményben kiemelték, hogy az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dieselek kárára, ami – értékelésük szerint – a széndioxid kibocsátás szempontjából nem jó folyamat, míg más károsanyagok oldaláról nézve kedvezőbb. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid autók piaci részaránya 2,5 százalék alatt maradt. Rámutatnak arra, hogy az elektromos autókra biztosított állami támogatás…
Részletek>