A Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szerint Magyarország regionális e-kereskedelmi elosztóközponttá válik a közép-európai régióban, 2021 második felében a Magyarországon vámkezelt kisértékű csomagok kilencven százalékának más uniós tagország volt a célpontja. A szövetség a közleményében kiemelte, hogy az általuk szervezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián Herceghalmon elhangzott, Magyarországnak kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy az interneten rendelt, az Európai Unión kívülről érkező áruk regionális elosztóközpontja legyen, azonban a munkaerőhiány problémát jelent. A közleményben ismertetik, tavaly 1200 milliárd forintos forgalmat ért el a hazai online értékesítés, harminc százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest a…
Részletek>Szerző: ©
Elkészült a Magyar Posta új tatabányai logisztikai központja
Átadták a tatabányai ipari parkban a Magyar Posta Zrt. új logisztikai központját, ahonnan 52 település százezer címére kézbesítik a csomagokat – közölte a társaság. A vállalat tájékoztatása szerint a zöldmezős beruházással épült logisztikai üzem 3200 négyzetméter belső és 8700 négyzetméter külső térrel rendelkezik. A depóban 80 embert foglalkoztatnak majd, akik eddig a Tatabánya 1-es postán dolgoztak. Az új telephelyet a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) építette, a depónak otthont adó tízezer négyzetméteres csarnok egyik része kimondottan a Magyar Posta számára épült. A létesítmény tavaly októberi bokrétaavatóján a NIPÜF…
Részletek>Ismét elkészült az M76-os autóút egy szakasza
Elkészült az M76-os autóút három kilométeres szakasza Balatonszentgyörgy térségében. Az M7-es autópályát Zalaegerszeggel összekötő M76-os a zalaegerszegi járműipari tesztpálya részeként is működik majd, ugyanis egy tíz kilométeres szakaszt tesztútként alakítanak majd ki. Ez a rész alkalmanként teljesen lezárható lesz, így ott nagysebességű járművizsgálatokat is végezhetnek majd. A Balatonszentgyörgynél most elkészült három kilométeres szakasz rendkívül bonyolult a terepviszonyok és az út-vasút-csatlakozások miatt. Hasonlóan műszaki kihívást jelent a folytatás – már pályázatra meghirdetett – építése, mert a Kis-Balaton mellett kell megépíteni: remények szerint két év alatt elkészülhet. Nyul Zoltán, a NIF Zrt.…
Részletek>A Ford továbbra is erős a haszonjármű-szegmensben a magyarországi újautó-piacon
Főleg a haszongépjárművek iránt tapasztalt kimagasló keresletnek köszönhetően erős évet zárt a magyarországi újautó-piacon a Ford, 17 487 darab gépkocsi értékesítésével 11,62 százalékos piaci részesedést szerzett 2021-ben – ismertette a Ford Magyarország. Szabó Attila ügyvezető elmondta: a 2020. évi 19 053 jármű után ez még mindig csökkenés, de az idén már növekedést valószínűsítenek a piacon jellemző magas kereslet miatt, amelyet a Ford márka követni tud majd. Egyelőre kérdésesnek nevezte ugyanakkor az iparágban jellemző költségnövekedésnek és a forintárfolyam alakulásának hatásait. A személyautó szegmensben a Ford a harmadik helyen zárt 10 604…
Részletek>Harmadával nőtt tavaly a frankfurti reptér forgalma
Harmadával nőtt tavaly a frankfurti repülőtér forgalma az előző évihez képest, de még így is kétharmadával maradt el a krízisév előtti forgalomtól a reptérüzemeltető Fraport AG hétfői közleménye alapján. A frankfurti repülőtéren (FRA) 24,8 millió utas fordult meg 2021-ben, 32,2 százalékkal több, mint 2020-ban. A krízis előtti év, 2019 forgalmától azonban a 2021-es még 64,8 százalékos elmaradásban volt. A repülőtér forgalma tavaly májusban élénkült meg a járványvédelmi utazási korlátozások feloldásával és elsősorban az európai desztinációk viszonylatában. Az év vége felé azonban a korlátozások ismételt bevezetésével a forgalom valamelyest csökkent. Az…
Részletek>LEED gold minősítést kapott a Vitesco Technologies debreceni gyára
LEED arany minősítést kapott a Vitesco Technologies debreceni gyára: a 21 ezer négyzetméteres épület a világszinten elismert fenntarthatósági tervezési, építési sztenderdeknek megfelelve nyerte el a minősítést. A gyár fontos szerepet játszik az olyan autóipari trendek követésében, mint a villamosítás és a fenntarthatóság – közölte a cég. Közleményük szerint a LEED a legszélesebb körben használt zöldépület-minősítő rendszer, amely vizsgálja az épület belső környezetének minőségét, a környezeti szempontból előnyös elhelyezkedését, energia- és vízfelhasználásának hatékonyságát, a beépített innovatív technológiát és anyagokat, illetve a fenntartható üzemeltetést. A debreceni Vitesco Technologies épülete kiemelkedően magas pontszámot…
Részletek>Németországi cégvásárlást zárt le a CTP
Lezárta a Deutsche Industrie Grundbesitz AG (DIR) felvásárlását az Európai Unió legnagyobb tőzsdei ingatlanvállalata, a CTP, egyúttal kivezetési ajánlatot nyújtott be a cég részvényeire – közölte a társaság. A felvásárlással a CTP jelentősen növelve a súlyát a német piacon, egyidejűleg a portfólióján belül elért 15 százalékos aránnyal Németország a harmadik legjelentősebb piaca lett Csehország (42 százalék) és Románia (21 százalék) után – indokolták az akvizíció jelentőségét. Helyi vállalatuk a következő öt évben egymilliárd eurót fektet fejlesztési projektekbe. A DIR ingatlanjainak felújításával a jelenlegi kétszeresére, 3,2 millió négyzetméterre növelik a kiadható ingatlanjaik…
Részletek>Szijjártó szerint létrejön a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat
Még a tavasszal létrejön az a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat, amelynek célja, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt írta, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök február 1-jei tárgyalásának egyik fontos témája volt a vasúti teherszállítási együttműködés fejlesztése. „Nekünk ugyanis az az érdekünk, hogy a Kínából Nyugat-Európába irányuló vasúti konténerforgalom minél nagyobb része haladjon keresztül Magyarországon” – szögezte le. A miniszter közölte: az ország keleti részében, Fényeslitkén a logisztikai központ napokban befejeződő építése azt eredményezi, hogy…
Részletek>Az EU 80 millió eurót biztosít a Szajol és Debrecen közötti vasútvonal korszerűsítésére
Az Európai Bizottság mintegy 80 millió eurós beruházást hagyott jóvá az unió Kohéziós Alapjából a személy- és teherszállítás vasúti összeköttetéseinek javítására az észak-alföldi régióban, a Szajol és Debrecen közötti vonalon – közölte az uniós bizottság. Elisa Ferreira (képünkön), a kohézióért és a reformokért felelős biztos közölte, hogy a magyarországi vasútvonalak korszerűsítése az unió zöld átállást segítő prioritásaival összhangban végzett beruházást jelent, amely jobb vasúti összeköttetést biztosít a régió lakosságának és vállalkozásainak, egyben segíti az európai áruszállítást is. Elmondta, a megítélt támogatási forrásból megvalósuló korszerűsítés keretében Ebes és Debrecen között három,…
Részletek>Óvott a Strabag, továbbra sem épülhet az autópálya Aranyosgyéres és Maroskece között
Az osztrák Strabag megóvta a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) január végén közzétett döntését, amelyben a társaság egy román-spanyol konzorciumot bízott meg az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece (Chetani) – Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakaszának a befejezésével. Az óvásról az Economica.net román gazdasági portál számolt be hétfőn. A portál szerint az osztrák útépítő február 10-én negyvenoldalas dokumentumot nyújtott be az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz (CNSC), amelyben a nyertesnek kihirdetett konzorcium pályázatának újraértékelését és érvénytelenítését kéri. Január végén Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter jelentette be, hogy az útépítés befejezésére kiírt pályázaton a…
Részletek>