Tavaly 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Budapest Airport Cargo City konténer

Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. A közleményben kiemelték, 2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány jelentős hatással volt. A pandémiás környezetben az utasforgalom éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, azonban az elmúlt néhány hónapot figyelembe véve, már a járvány előtti szint felét is meghaladta. Ismertették, hogy tavaly – a 2020-as évvel összevetve – 20 százalékkal több, 4 622 882 utas, és…

Részletek>

A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét

Dacia

A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét dél-romániai üzemében, amely 1968 óta működik – közölte szerdán a román média. A gyártó közlése szerint a hétmilliomodik jármű egy Duster Extreme modell volt, amely egy romániai megrendelő birtokába került. Az egymilliomodik járművet 1985-ben gyártották, a kétmilliomodikat 1998-ban, az ötmilliomodikat 2014-ben. A Dacia-üzem a francia Renault tulajdonában van. A dél-romániai Mioveni településen található gyár termelésének 85 százalékát exportálják. Romániában két járműgyártó van, a Dacia mellett az amerikai Fordnak is van egy üzeme. Utóbbi tavaly december közepén jelentette be, hogy szintén az ország déli részén,…

Részletek>

Egyelőre nem csökkent létszámot a Continental makói gyára

Continental

Egyelőre nem csökkent létszámot a Continental makói autóipari tömlővezetékeket gyártó üzeme, 2022 második feléig nem várható átszervezés – közölte a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Azt írták, hogy október óta a makói gyárban megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet. Így a gyár mintegy 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. A tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről. „A következő hónapok piaci környezete és a vevői megrendelések határozzák meg, hogy 2022 második felében szükséges lesz-e a makói…

Részletek>

Január óta már 13 százalékkal nőttek a lakásbérleti díjak

lakás, lakáskulcs

Országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak a kiadó lakások piacán novemberben az egy hónappal korábbihoz képest, így januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com legújabb lakbérindexéről. A közleményben kiemelték a drágulás ellenére a járvány előtti csúcsot még nem érték el az átlagos bérleti díjak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben megjegyezte: a 2015-ös szintekhez képest novemberben több mint 42 százalékkal álltak magasabban az albérletárak, ami megközelíti, de nem éri el a 2020 januári csúcsot,…

Részletek>

A jó csomagolás logisztikai előnyei

csomagoljunk.hu

A csomagolást néha szükségszerűen rossznak tekintjük: mivel költségeket és hulladékot termel. A kutatás, a gyakorlat és a tapasztalat azonban bebizonyította, hogy stratégiailag fontos, és jelentős hatással van az ellátási lánc teljesítményére, ezáltal a logisztikára is. Valójában ha belegondolunk, a csomagolás minden egyes logisztikai műveletet érint: emiatt is olyan fontos, hogy körültekintően csomagoljunk, minőségi anyagok használatával!  Gondolj csak bele:  A gyártónak ezeket a csomagokat kell feltöltenie termékekkel, tárolnia és kezelnie. A fuvarozónak hatékonyan be és ki kell rakodnia, valamint még a térfogat- és súlyhatékony csomagolásra is törekedni kell a megfelelő terhelési…

Részletek>

Folyamatosan bővül a magyar futárszolgáltatás piaca

futár

Folyamatosan bővül a magyarországi futárszolgáltatás piaca, főként az e-kereskedelem fejlődésére alapozva Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) főtitkára szerint. A szakember azonban rámutatott, a futárszolgáltatás piacáról készült önálló elemzés hiányában inkább a jellemző folyamatokról lehet beszélni, a szövetség tagjaitól a szakmai szervezethez beérkezett adatok alapján például az látszik, hogy a futárszolgáltató cégek árbevételi átlaga 36 százalékkal növekedett 2020-ban, ami összhangban van az e-kereskedelmi piac 45 százalék körüli növekedésével. A 2021-re vonatkozó adatok a szövetséghez tartozó cégektől még nem érkeztek be, de minden bizonnyal ezek is bővülést…

Részletek>

Repülőgépalkatrész-javító céget hozott létre a Tungsram csoport

Tungsram

Kétmilliárd forintos alaptőkével új cég jött létre a Tungsram csoporton belül, a Tungsram Aero Space Power Kft. repülőgépek hajtómű-alkatrészeinek javításával, karbantartásával foglalkozik, és egy világszerte 100 milliárd dolláros piacra készül betörni – közölte Tungsram. Az új, budapesti székhelyű, kisvárdai telephelyű üzem 125 ember foglalkoztat, alapítója Joerg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója és Herdon István, a Xanga csoport tulajdonosa. Az új cég a Tungsram csoport gyorsan növekvő divíziója, amely a repülési és energiaágazat számára nyújtott MRO (maintenance, repair, overhaul; magyarul légiközlekedési karbantartás és nagyjavítás) szolgáltatásokra specializálódik. A közlemény szerint a repülőgépipari…

Részletek>

Nagyot futott tavaly a Liegl&Dascher

Dachser

A 2021-ben közel 3,5 millió kilométert futott a Liegl&Dachser flottája, és a hazai telephelyeket érintő export-import küldemények száma már novemberben elérte a 200 ezret. A logisztikai cég idén a régió megnövekedett forgalmára reagálva 6 új, közvetlen nemzetközi gyűjtőjáratot indított, így többek között Kassára is 24 órán belül szállít, és Szlovénia mellett Horvátországba, Lengyelországba is működtet napi járatot. Most már a logisztikai cég minden telephelyéről indulnak már nemzetközi járatok, így a szállítások ideje is jelentősen csökkent az elmúlt egy évben. A Covid-19 járvány logisztikában okozott nehézségei ellenére is tudtak bővülni idén…

Részletek>

Csaknem 107 milliárd forintból épülhet meg az M44-es záró szakasza

Az M44 gyorsforgalmi út

A Hódút Kft. építheti meg az M44-es gyorsforgalmi út utolsó, Kecskemét-Szentkirály közti szakaszát csaknem nettó 107 milliárd forintért. A szerződést várhatóan még idén megkötik – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúrakezelő (NIF) Zrt. Az M44-es gyorsforgalmi út ezzel a szakasszal kapcsolódik be az M5-ös autópályába. Azt írták, a Kecskemét-Szentkirály közti szakasz 32,2 kilométer hosszú, 22,50 méter koronaszélességű lesz, 14 műtárgyat kell kialakítani. Az építkezés az 5. számú főúton létesítendő turbó típusú körforgalommal kezdődik, mely biztosítja a csatlakozást az M5-ös autópályával a Kecskemét-Észak csomóponton keresztül. A szakasz elején egy egyszerű pihenőhely épül. Nagykőrösig…

Részletek>

Az Airbus 611 kereskedelmi repülőgépet szállított le ügyfeleinek 2021-ben

Airbus Helicopters

Az Airbus 2021-ben 611 kereskedelmi repülőgépet szállított le 88 ügyfél számára – közölte a társaság. A közleményben Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója jelentősnek nevezte a 2021-es eredményt, amellyel a gyártó elérte célkitűzését, nyolc százalékkal meghaladva a 2020. évi teljesítményt, amikor 566 repülőgépet adott át. „Miközben maradtak bizonytalanságok, jó úton vagyunk afelé, hogy 2022-ben is növeljük a kibocsátást” – fogalmazott a vezérigazgató. A tájékoztatás szerint az Airbus rendelésállományában 2021 végén 7082 kereskedelmi repülőgép volt, ebben az évben (a lemondások nélkül) 771 új repülőgépre kaptak megrendelést. Az Airbus a világ egyik vezető repülés-…

Részletek>