Az alkatrészhiány miatt áll a termelés a Mercedes-gyárban

Mercedes Benz CLA 250e Coupe

A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt három hétre ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatása szerint, a kecskeméti gyár az aktuális helyzethez a termelés rugalmas módosításával alkalmazkodik. A 30., 31. és a 32. hetet érintő (amely augusztus 15-éig tart) termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használják fel. A félvezető áramköröket gyártó Intel még április 22-én jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak. Emiatt a kecskeméti Mercedes-gyárban idén januárban, majd áprilisban már…

Részletek>

Egy év alatt meghétszereződött a tengeri szállítmányozás ára

konténerhajó

Egy év alatt hétszeresére emelkedtek a tengeri szállítási díjak, tavaly nyáron átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár – hívta fel a figyelmet az iBanFirst SA. A határokon átívelő pénzügyi megoldásokat nyújtó nemzetközi pénzforgalmi intézmény közleményében kiemelték, a tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárul az is, hogy a konténerek ára a 2020. nyári háromezer dollárról mostanra húszezer dollár körüli szintre emelkedett. A fuvardíj-emelkedés először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű árukra – például hűtőgépekre – gyakorolt kedvezőtlen hatást,…

Részletek>

Nagy-Britanniában 28 százalékkal nőtt az új autók eladása júniusban

angol autó

Nagy-Britanniában 28 százalékkal nőtt az eladott új autók darabszáma idén júniusban tavaly júniushoz képest, amikor a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések hatására az autókereskedők egy része még zárva volt. A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) hétfőn azt közölte, hogy idén júniusban 186 ezer 128 autót értékesítettek az egy évvel korábbi 145 ezer 377 után. A koronavírus-járvány megfékezését célzó, tavaly március végén életbe léptetett korlátozó rendelkezések alapján az autókereskedéseknek is zárva kellett tartaniuk, és csak júniustól nyithattak ki azok, amelyeknek megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük van. Az első hat hónapban 909 ezer…

Részletek>

Összekapcsolták a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszert

földgázvezeték

Összehegesztették a Magyarországról átsajtolt csővéget, illetve a szerb vezeték végpontját a vajdasági Horgos határában vasárnap; az úgynevezett „aranyvarrat” elkészítésével megtörtént a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszer fizikai összekapcsolása. Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ Földgázszállító Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a két 1200 milliméteres cső összehegesztésével szimbolikus pontjához érkeztek a Magyarországot és Szerbiát összekötő nagynyomású földgázvezeték építési munkálatai. A tervek szerint a projekt október 1-jére készül el, és így Magyarország jelentős mennyiségű földgázt tud fogadni Szerbia irányából. Az így létrejövő összeköttetés a magyar földgázvezeték-rendszer hatodik nagy teljesítményű betáplálási pontja, így a kereskedők megválaszthatják,…

Részletek>

Innovációs és oktatási központot létesít a Porsche Hungária Budaörsön

porsche

Innovációs és Oktatási Centrumot hoz létre a Porsche Hungária Kft., a kétmilliárd forint értékű beruházás alapkövét a napokban rakták le a cég budaörsi alkatrészközpontja mellett. Németh Balázs, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kétmilliárd forintos beruházást saját erőből valósítja meg a cég. Az innovációs központ otthont ad majd az importőr képzéseinek, műszaki oktatásainak, elsősorban a mintegy ezer fős értékesítési és szervizfeladatokat ellátó munkatársak számára. A tervek szerint évente több mint kétezer oktatási napot biztosítanak a szerződéses autójavító-hálózat számára. A Porsche Hungária ezzel aktívan támogatja az autóipari szakiskolai képzést. A…

Részletek>

Elindult a termelés Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemében

építkezés

A magyar tulajdonú Bayer Construct csoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett megindította a termelést az új betonelem előregyártó üzemében a biharkeresztesi Ipari Park területén – közölte a társaság. A beruházással jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő. A most üzembehelyezett egység húszezer négyzetméteres gyártócsarnokával az ország legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházással a Viastein Kft. 220 új munkahelyet teremt a térségben, a Bayer Construct csoport így már több mint 1500 család megélhetését biztosítja az országban. A Viastein Kft. 2017 második felében kezdte meg a termelést biharkeresztesi térkőgyárában.…

Részletek>

Új logisztikai üzemet épít Miskolc-Alsózsolcán a Posta

Magyar Posta

Mintegy 1,7 milliárd forint értékű beruházással épít új logisztikai üzemet Miskolc-Alsózsolca Ipari Parkban a Magyar Posta. Az üzemcsarnok átadása a jövő év elején várható és 2022 folyamán automata csomagszortírozó rendszert is telepítenek a depóba – közölte a posta. Az új üzem zöldmezős beruházással épül, és a jelenleginél háromszor nagyobb alapterületű lesz, bruttó 4747 négyzetméter, mely magában foglalja az üzemcsarnokot, az irodákat és a szociális helyiségeket, emellett további 12 100 négyzetméter kiterjedésű lesz a külső burkolt területet. Jelenleg az alapozási munkálatok zajlanak. A közlemény szerint Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és…

Részletek>

HungaroControl: dinamikusan növekszik a hazai légi forgalom

HungaroControl

A HungaroControl légiforgalmi szakszemélyzete mintegy háromszor több járatot kezelt a nyár első hónapjában, mint 2020 júniusában – közölte a társaság. A közleményben ismertetik, hogy a HungaroControl által ellenőrzött légterekben – a magyarországi és a koszovói magas légtérben, illetve a budapesti nemzetközi légikikötő közelkörzeti légterében – júniusban összesen 47 375 légi jármű közlekedett. A gépszám mintegy 55 százalékkal elmaradt a pandémia előtti év forgalomától, a 2020-as év nyári adataihoz viszonyítva ugyanakkor csaknem 167 százalékos emelkedést jelent. A tájékoztatás szerint júniusban a Koszovó feletti magas légtér forgalma bővült a legnagyobb ütemben, a…

Részletek>

Magyarország bekötése az európai nagysebességű vasúti hálózatba elkerülhetetlen

vonat

Magyarország bekötése az európai nagysebességű vasúti hálózatba nemcsak egy kihasználható lehetőség, hanem egy elkerülhetetlen lépés is – mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Visegrádi Együttműködés országait összekötő Budapest-Varsó/Bécs nagysebességű vasút magyarországi szakaszáról tartott online konferencián. A megvalósíthatósági tanulmány eredményeit bemutató eseményen megjegyezte: „életünk legnagyobb szabású vasúti fejlesztése van kilátásban. A beruházás hasznát ugyan mi is élvezhetjük, a nagysebességű vasútat azonban valójában már a gyermekeinknek építjük”. A következő évtizedben megépülő nagysebességű vasútvonalon Budapestről Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint 2 óra alatt, Prágába 3,5 óra alatt, Varsóba 5,5 óra alatt lehet majd…

Részletek>

A Robertson Hungary megvásárolja a BNP Paribas Real Estate Magyarországot

Az irodai, kiskereskedelmi, hotel, ipari és logisztikai ingatlanok bérbeadásával, eladásával, illetve értékbecslésével foglalkozó magyar cég, a Robertson Hungary Kft. megvásárolta a BNP Paribas Real Estate Magyarország Tanácsadó és Ingatlankezelő Zrt.-t, amely az ingatlankezelés, projekt- és pénzügyi menedzsment területén nyújtott szolgáltatásokat ügyfeleinek – közölte a Robertson Hungary. A tranzakciót követően – amelynek értékét nem hozták nyilvánosságra – a BNP Paribas Real Estate Magyarország teljes egészében a Robertson Hungary Kft. tulajdonába kerül, és Robertson Property Management Zrt. néven folytatja tevékenységét. A két Robertson vállalkozás arra törekszik, hogy működésükkel az ingatlanok teljes életciklusát le…

Részletek>