CBRE: nőtt az ingatlanpiaci befektetések értéke az első negyedévben

CBRE

A magyarországi ingatlanpiaci befektetések értéke 179 millió euró volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte a CBRE ingatlanvállalat. Hozzátették, hogy az év első három hónapjában kizárólag magyar befektetők zártak vételi tranzakciókat. Az első negyedéves adatok alapján az ipari ágazat jobban teljesített a kiskereskedelmi szektornál és az irodapiacnál a bérbeadásokat tekintve is, mivel az utóbbiakat meghatározóan érintette a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Ezáltal az ipari ingatlanok bérbeadási szintje 105 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért értéket, az irodai bérbeadás hasonló mutatója 52 százalékkal marad el…

Részletek>

MÁV: május 17-én életbe lép az előszezoni menetrend

MÁV InterCity vonat

A MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatok indulását: május 17-től a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között. Az előszezonban a Siófok és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok – közölte a MÁV. Hozzátették, közvetlenül elérhetővé válik Budapestről: Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Zamárdi felső, Szántód, Balatonlelle felső, Fonyódliget, Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Máriahullámtelep és Máriaszőlőtelep. Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, InterCity…

Részletek>

Közel ezer testkamerát szerez be a MÁV

testkamera

Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV, mert a tapasztalatok szerint azok hatékonyak a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében. A MÁV-Start közleménye szerint a testkamerát 2019 szeptemberében vezették be, azóta 169 készüléket telepítettek. Az újabb beszerzés célja, hogy a társaság minden szolgálatban lévő jegyvizsgálónak biztosíthassa a testkamera használatát – hangsúlyozták. Ismertették, hogy szombat este Nyíregyházán, a sóstóhegyi vasútállomáson ismét a vasúttársaság munkatársaira támadtak szolgálatteljesítés közben. Egy Záhonyból Nyíregyházára tartó személyvonaton a jegyvizsgáló felszólítása ellenére két férfi nem volt hajlandó jegyet váltani. A szóváltásra a mozdonyvezető is a jegyvizsgáló segítségére sietett, ekkor…

Részletek>

Megterhelte a Tesco eredményét a koronavírus-járvány

Tesco

Csökkent a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco adózás előtti eredménye a februárral véget ért 2020-2021-es pénzügyi évben, elsősorban a koronavírus-járvány okozta kiesések és többletköltségek miatt. Szerdai beszámolójában a cég közölte, hogy közép-európai részlege is megszenvedte a járvány hatásait. A Londoni Értéktőzsdén közzétett, 132 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés a 2019-2020-ban mért 49,9 milliárd fontról 7 százalékkal 53,4 milliárd fontra (22 300 milliárd forintra) emelkedett, az adózás előtti csoportszintű eredmény azonban 19,7 százalékkal 825 millió fontra csökkent. A szerdai eredményjelentés szerint a Tesco közép-európai hálózatának külön mért, éves…

Részletek>

Elektromos busz próbaüzeme kezdődött Esztergomban

Mercedes-Benz eCitaro

A Zöld busz program legújabb állomásaként Esztergomban tisztán elektromos busz áll forgalomba egy hónapos tesztidőszakra – jelentette be kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. Elmondta: a kormány a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részét képező Zöld busz programban tíz éven át összesen 36 milliárd forinttal támogatja az elektromos autóbuszok beszerzését. Az eddig öt nagyvárosban forgalomba állított egy-egy elektromos tesztbusz üzemeltetési tapasztalatai alapján a járművek kilométerenként hatvan forinttal olcsóbban működnek, mint a dízelmotorral meghajtott járművek, és havonta…

Részletek>

Duna House: a lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást

Benedikt Károly Duna House

A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást: a paneleknél és a használt tégla lakásoknál is négy-hét százalékkal emelkedtek az átlagos értékesítési árak az ország keleti és a nyugati részén éves összevetésben – közölte a Duna House. A közlemény szerint ez azt jelenti, hogy a keleti országrészben a paneleknél 17,9 millió forintos, a nyugati országrészben pedig 17,27 millió forintos átlagárral lehet számolni, az egy évvel korábbi 17,067 millió, illetve a 16,48 millió forintos átlagárhoz képest. Az átlagos négyzetméterárak az ország keleti felében a tavaly első negyedévi 313 ezer forintról…

Részletek>

Létrejön a kínai-magyar légi Selyemút

Mosóczi László

Létrejön a kínai-magyar légi Selyemút, az erről szóló megállapodást kedden írta alá Budapesten a Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője) és a CECZ/Utlink kínai-magyar üzleti és logisztikai fejlesztő vállalat. Mosóczi László (képünkön), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden a repülőtérről közvetített sajtótájékoztatón elmondta: a most aláírt együttműködési megállapodás a két repülőtér összekötéséről fontos gazdasági lehetőségeket, illetve a Magyarország és Kína közötti légiáru-szállítás jelentős bővülését eredményezheti. Lényeges és kölcsönös logisztikai előnyöket is hozhat Magyarország, a kelet-közép-európai országok és Kína számára. A szabad és fair…

Részletek>

UPS: jelentős bevétel- és nyereségnövekedés

UPS

Jelentősen nőtt a bevétele és nyeresége is az idei első negyedévben a gyorspostai logisztikai szolgáltatások területén globális piacvezető amerikai vállalatnak, a United Parcel Servicesnek (UPS). Az atlantai székhelyű vállalat jelentése szerint 2021 első negyedévében 22,9 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 27 százalékos növekedés 2020 első negyedévéhez képest. A konszolidált átlagos napi forgalom 14,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A konszolidált üzemi eredmény 2,8 milliárd dollárt tett ki, ami 158 százalékos növekedés 2020 első negyedévéhez képest, és 164 százalékos növekedés kiigazított alapon. Az egy részvényre jutó hígított eredmény…

Részletek>

Összecsukható konténerrel hódítana a Continest

Kis Márton Vidor

Működésének második évében több mint 820 millió forintos árbevételt ért el a Continest Technologies Zrt., amely innovációfókuszú mérnöki vállalatként a logisztika és az ideiglenes infrastruktúra piacának megreformálását tűzte ki célul. Az összecsukható konténereket fejlesztő társaság 2019-es alapítását követően, 2020-ban nagymértékben növelte árbevételét, és sikeresen megvetette lábát a nemzetközi piacokon is, megalapozva ezzel a további növekedésnek. Konténeralapú integrátorként a Continest célja, hogy további piacokon is megjelenjen, megerősítve ezzel piacvezető szerepét a konténertechnológia-fejlesztés területén. A Continest tervei között szerepel az is, hogy megoldásai révén a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindulás egyik kiemelt szolgáltatója…

Részletek>

Légijármű-műszerész technikusi képzés indul Debrecenben

repülőgép-szerelő

Légijármű-műszerész technikusi és légijármű-szerelő technikusi képzést indít szeptembertől a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC), hogy biztosítsák a helyi repülőtér szakember-utánpótlását – közölte a DSzC kancellárja. Tirpák Zsolt azt mondta, mintegy 1800 tanuló kezdi meg tanulmányait a centrum 11 intézményében, tíz százalékkal több, mint tavaly. Pósán László országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke emlékeztetett rá, hogy több légitársaság is Debrecenbe telepítette kiszolgáló-karbantartó részlegét, így a korábban elkezdődött pilótaképzés mellett komoly igény van a technikus végzettségű műszerészekre és szerelőkre. A képviselő szerint egyre több család a szakképzésben látja a gyermeke jövőjét, biztos…

Részletek>