Tavaly 6,2 százalékkal bővült a romániai autópálya-hálózat

román autópálya

Romániában tavaly 6,2 százalékkal, 54 kilométerrel bővült az autópálya-hálózat – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet a közlekedési infrastruktúra állapotáról szóló éves jelentésében. A statisztikai intézet adatai szerint Romániában 6178 kilométer európai jelzésű út van, amely a teljes közúthálózat 34,5 százalékát teszi ki, az autópályák hossza 920 kilométer, ami a teljes úthálózat 5,1 százaléka. Romániában tavaly 1959 kilométer út volt négysávos (10,9 százalék) 297 kilométer háromsávos (1,7 százalék), és 35 kilométer hatsávos. A használatban lévő romániai vasúthálózat teljes hossza 2020 végén 10 769 kilométer, ennek 37,5 százaléka van villamosítva,…

Részletek>

Hungrail: a logisztikai iparág fejlesztésénél is figyelembe kell venni az uniós célkitűzéseket

vasút

A logisztikai iparág a vasúttal együttműködve veheti ki részét a klímasemleges gazdaság megvalósításából – írta a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a Logisztika napjára kiadott közleményében. A közleményében a vasutas szakmai érdekképviselet kiemelte, a logisztikai iparág fejlesztésénél is figyelembe kell venni az energiahatékonysági, környezettudatossági, fenntarthatósági uniós célkitűzéseket. Kifejtik, a klímasemlegesség eléréséhez a közlekedésből származó kibocsátások legalább kilencven százalékos csökkentésére van szükség 2050-ig, ehhez az egyéb intézkedések mellett vasúton kellene bonyolítani 2030-ra az áruszállítás legalább harminc százalékát, 2050-ig a felét. A Hungrail közleményében rámutat arra, hogy a vasút térnyerése látszólag kedvezőtlenül hat…

Részletek>

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Skoda

Az első negyedévben éves összehasonlításban 1,3 százalékkal 49 534-re csökkent az új személygépkocsik eladása Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség. Az idén márciusban viszont 46,5 százalékkal nőtt a személykocsik eladása az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tavaly márciusban ugyanis a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések következtében az autóeladás drasztikusan visszaesett. Az idén márciusban eladott 20 053 darab személykocsi ugyan javított a negyedévi mérlegen, de az még így is 2014 óta a második legrosszabb eredmény volt. Cseh piaci szakértők szerint a személygépkocsi eladások az idén alapvetően attól függenek, hogyan alakul…

Részletek>

Negyven kilométer utat újítanak fel Komárom-Esztergom megyében

út

Komárom-Esztergom megyében az idén 40,5 kilométernyi útszakasz újulhat meg, közel hétmilliárd forint értékben – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság tájékoztatása szerint a beruházások során megújul az aszfaltburkolat, a vízelvezetés, a forgalmi jelek, valamint a szakaszokon található korlátokon és más műtárgyakon is elvégzik az állagmegóvó beavatkozásokat. A leghosszabb egybefüggő felújítás a 13-as úton zajlik majd, itt Kisbér, Komárom és az országhatár között 5,5 kilométernyi útpályát hoznak rendbe, 1,3 milliárd forint költséggel. Az Őrisáp-Bajót összekötő út közel 3,2 kilométeres szakaszán, a Tatabánya-Kisbér összekötő út 2,7 kilométeres szakaszán, valamint a várgesztesi…

Részletek>

A francia állam Brüsszel jóváhagyásával feltőkésíti az Air France-ot

Air France, stewardess

Az Európai Bizottság gazdasági, szociális és környezetvédelmi intézkedésekért cserébe jóváhagyta kedden, hogy a francia állam négymilliárd eurós támogatást nyújtson a koronavírus-járvány miatt jelentős veszteségeket elkönyvelt Air France légitársaságnak, és harminc százalékos részesedéssel a legfőbb részvényesévé váljon. A francia légitársaság cserébe elfogadta, hogy a túlterhelt párizsi Orly repülőtéren átenged más légitársaságoknak olyan idősávokat, amelyek egy jelentős részét birtokolta a piacon. Ennek köszönhetően a konkurens társaságok lehetőséget kapnak, hogy bővítsék tevékenységüket a párizsi repülőtéren – jelezte Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogért felelős ügyvezető alelnöke. Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter tájékoztatása…

Részletek>

MLSZKSZ: keveset nőtt az intermodális fuvarozás volumene tavaly

kamion

Szerény mértékben, 1,7 százalékkal nőtt a hazai intermodális áruforgalom tavaly, de ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja a vállalt klímacélokat, évi ötven-százezer kamionnyi forgalmat kellene közútról az intermodális fuvarozás felé terelni – áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legfrissebb elemzésében. Aösszefoglaló szerint a koronavírus-világjárvány jelentősen átrendezte tavaly az áruforgalmi térképet: miközben a vízi fuvarozás volumene és a vasúti fuvarozás tonnakilométer-teljesítménye nőtt, a közúti áruforgalom minden mutató tekintetében visszaesett. A hazai közúti áruforgalom volumene 7,2 százalékkal, árutonna-kilométer teljesítménye 12,8 százalékkal csökkent tavaly 2019-hez képest. A nemzetközi forgalomban a volumen 12,8…

Részletek>

MÁV-osok a Stratosz élén

Homolya Róbert

Homolya Róbertet (képünkön), a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének elnökévé, a főtitkári feladatokat a jövőben a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese, Steininger Zsolt látja el – közölte MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A Stratosz egyik kiemelt feladata – a közszolgáltató vállalatok fejlődésének elősegítése mellett – a tagvállalatok esetében a munkabéke és a rendezett munkaügyi kapcsolatok fenntartásának támogatása. A megújult elnökség elsődleges feladatának tekinti a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) mielőbbi összehívását és a korábbi években kialakított együttműködés tovább folytatását ezen a területen is – áll a…

Részletek>

Több női és színesbőrű pilótát képezne a United Airlines amerikai légitársaság

pilóta

A United Airlines amerikai légitársaság azt tervezi, hogy 2030-ig 5000 új pilótát képezne ki akadémiáján, akiknek a tervek szerint legalább a fele nő vagy színesbőrű lenne – írja a helyi sajtó. „A pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a repülőgépeinken utazó emberek sokféleségét. Ezért azt tervezzük, hogy a következő évtizedben betanított ötezer pilótánk ötven százaléka nő, illetve színesbőrű lesz” – áll a légitársaság keddi közleményében. A United Airlines pénzügyi partnere, az amerikai JPMorgan Chase bank 1,2 millió dollárt ajánlott fel ösztöndíjakra. Az egyetlen nagy amerikai légitársaság, amelynek saját repülési akadémiája van, közölte,…

Részletek>

A MÁV az idei első menetrendmódosítással számos újítást vezet be

menetrend

A szokásos évi első menetrendmódosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést – közölte a MÁV Zrt. Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként – ismertették. Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem tíz százalékkal olcsóbban vehetők igénybe – tették hozzá. Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet…

Részletek>

Már a tendertis kiírták az új kelenföldi buszállomás tervezésére

Vitézi, Tarlós

Kiírta a tendert a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) az új kelenföldi buszállomás tervezésére, az elképzelések szerint kulturált BKK- és Volánbusz-végállomás, több P+R parkoló épül Őrmezőn, a kelenföldi metróvégállomáson – jelentette be a BFK vezérigazgatója. Vitézy Dvid (képünkön középen) közölte: szerda reggel megjelent a nyílt európai uniós közbeszerzési felhívásuk, így indul a tervezés. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán sok év után megállapodás született a fővárosi önkormányzat és a kormány között arról, hogy a kabinet átveszi és megvalósítja ezt a fejlesztést. Így Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős…

Részletek>