A Magyar Közút gépei 190 ezer munkaórát teljesítettek az elmúlt téli szezonban – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A téli üzemhez kapcsolódó feladatokat 850 hóeltakarításra és síkosságmentesítésre is bevethető munkagép, valamint több mint 160 rakodógép, továbbá 3300 dolgozó végezte 12 órás váltott műszakokban. Közleményük szerint a 2020-21-es téli szezon átlagosan enyhébb volt a korábbi évekhez képest, viszont jóval változékonyabb és szélsőségesebb is volt az időjárás. Példaként említették, hogy február elején napközben is mínusz 15-20 fokot, míg pár héttel később már plusz 15 fokot is lehetett mérni. Ez a szeszélyes és…
Részletek>Szerző: ©
Dinsdale a megfelelő személy az újrainsításhoz
Március végén Chris Dinsdale (képünkön) váltotta a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztján Rolf Schnitzlert – közölte a cég. Dinsdale 2015 óta dolgozik a Budapest Airport Zrt.-nél pénzügyi igazgatóként, illetve vezérigazgató-helyettesként. A társaságnál nem csupán a pénzügyi, hanem a beszerzési, a jogi és az informatikai szakterületeket is felügyelte, és a RÜK Kft., a Budapest Airport üzemanyag-kiszolgáló leányvállalatának ügyvezető igazgatói posztját is betöltötte. „Mélyreható és részletes ismeretekkel rendelkezik a repülőtérről és annak működéséről. Ezért Dinsdale a megfelelő személy arra, hogy felkészítse a repülőteret a légiközlekedés újraindulására és az újbóli növekedésre, amint azt…
Részletek>Növelte forgalmát a Gebrüder Weiss, nemzetközi szállítmányozási vállalat
A Gebrüder Weiss Kft. forgalma tavaly nyolc százalékkal, a továbbított küldemények száma 17 százalékkal, a házhozszállítás küldeményszáma pedig száz százalékkal nőtt, és tíz százalékkal bővült a foglalkoztatottak létszáma – közölte a Dunaharaszti székhelyű társaság. A közleményben kiemelték, a vállalat a 2020-as üzleti évben 1,77 milliárd euró nettó árbevételt ért el, ami a megelőző évben elért 1,71 milliárd euróhoz képest 3,7 százalékos árbevétel-növekedés. Wolfram Senger-Weiss (képünkön), a Gebrüder Weiss igazgatótanácsának elnöke a közleményben kiemelt, hogy a vállalat az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is növekedési pályán mozog, a pozitív mérleg szempontjából meghatározó…
Részletek>Évtizedes csúcson a brit gyáripar aktivitása
Évtizedes rekordra emelkedtek a brit feldolgozószektor aktivitásának márciusi mérőszámai. A gyáripari ágazat derűlátását mindenekelőtt a koronavírus elleni lendületes nagy-britanniai oltási kampány és a járvány megfékezését célzó korlátozások tervezett folyamatos enyhítése táplálja. Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) márciusban 58,9 volt a februári 55,1 és a januárban mért 54,1 után. Az 50 alatti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának csökkenését, az 50 feletti mutatók az adott…
Részletek>MLBKT: csökkent a beszerzésimenedzser-index márciusban
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 48,7 pontra csökkent a februári 49-ről – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A válaszadók az előző hónaphoz képest második hónapja kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be, a szűkülés üteme továbbra sem erős – tette hozzá a társaság. A jelentés szerint az index összetétele továbbra is kétarcúságot mutat. Az új rendelések mennyisége, a termelési mennyiség, valamint a vásárolt készletek mennyisége és a foglalkoztatottság alindexei is 50 pont fölé kerülve bővülésre utalnak. A kedvezőtlen BMI érték az indexet alkotó ötödik almutatóval magyarázható: a…
Részletek>Ipari ingatlan: Közép-Európ az ázsiai befektetők fókuszában
Az ázsiai-csendes-óceáni (APAC) régióból, azon belül főként Szingapúrból, Kínából és Dél-Koreából származó tőke adta Közép- és Kelet-Európában a teljes ipari és logisztikai ingatlanbefektetési volumen 52 százalékát – közölte a Colliers International. A legfrissebb, The CEE (Central and Eastern Europe, CEE) Industrial Scene 2020-2021 című jelentés szerint annak ellenére, hogy a nemzetközi befektetők nem tudtak utazni és személyesen megtekinteni az ingatlanokat, az APAC régióból származó befektetők kereslete jelentős volt az ipari és logisztikai eszközök iránt. Kiemelték, hogy tavaly év végére az ipari és logisztikai ingatlanok befektetési volumene rekordot döntött, elérte a 3,3…
Részletek>Rekord mértékben, 45 százalékkal bővült az online kiskereskedelmi forgalom tavaly
A belföldi online kiskereskedelem bruttó 909 milliárd forintos éves forgalmat ért el tavaly, ami rekord mértékben, 45 százalékkal haladta meg a 2019-es szintet a GKI Digital és az Árukereső.hu legfrissebb közös kutatása szerint. A hazai e-kereskedelem az előző évek folyamatos, 16-18 százalék közötti bővülését alapul véve legalább három évet ugrott előre a fejlődésben 2020-ban – összegezték a kutatás eredményét. A koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációt, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és átformálta a vásárlói szokásokat. Az online szektort és a kiszolgálásában részt vevő logisztikát nem hátráltatták leállások vagy bezárások, a járvány egyik…
Részletek>Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése
A vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül. A kormány a következő évtizedben összesen mintegy hatezer milliárd forintot szán a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére és a járműállomány megújítására. A vasútstratégiában megjelölt kiemelt törekvés, hogy Magyarország Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Az országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció és annak alapján a V0 projekt…
Részletek>A pesti rakpart hétvégéken ismét a gyalogosoké lesz
A főváros újra megnyitja a gyalogosok és a kerékpárosok számára hétvégéken – az útszakaszt érintő beruházások megkezdéséig – a pesti rakpartot – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Március 27-én ismét a Margit híd és a Közraktár utca között nyitják meg a pesti rakpartot, így több lesz a gyalogosan bejárható szabad tér Budapesten, kevesebb lesz az esély arra, hogy sokan legyenek egy helyen – írták. Közölték, hogy a rakpart szombat reggel 6 órától vasárnap este 7 óráig lesz lezárva az autóforgalom elől. Arra kérnek mindenkit, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, viseljen…
Részletek>Megkezdi próbaüzemét a korszerűsített hannoveri villamos
Megkezdi próbaüzemét a korszerűsített hannoveri, azaz TW villamos hétfőn az 50-es villamos vonalán – közölte a BKV Zrt. A közlemény szerint a villamoson olyan korszerűsítéseket végeztek, amelyeknek köszönhetően nőtt az utasok kényelme és gazdaságosabbá vált a jármű üzemeltetése. Az utastérbe és attól külön vezérelhetően a vezetőtérbe is klímát építettek be, megszüntették a visszapillantó tükröket, helyettük a járműfedélzetet is figyelő kamerás rendszert építettek be. A vezetőfülkét teljesen zárttá változtatták, kihajolás elleni védelemmel ellátott eltolható, sötétített ablakokat szereltek be, a külső és belső világítást pedig takarékos LED-lámpákra cserélték. A lenyíló lépcsőket fix…
Részletek>