Nagy-Britanniában jelentősen enyhítik a repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozását

Heathrow

A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására. A brit kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat alapján a jelenlegi száz milliliterről két literre emelkedik az utasok által a repülőgépekre felvihető folyadékmennyiség. Emellett az új repülőtéri szűrőberendezések másfél éven belül esedékes telepítése után az utasoknak a biztonsági ellenőrzés előtt már nem kell majd kivenniük kézipoggyászukból a folyadékokat, valamint a nagyobb elektronikai berendezéseket, köztük laptopokat. A közlekedési minisztérium ismertetése szerint a legnagyobb…

Részletek>

Uniós bíróság: a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését

stewardess

Az Európai Unió bíróságának határozata szerint az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében a legszükségesebb mértékre kell korlátozni a légi utasok adatainak rögzítését, amelynek a célja egyébként a bűnmegelőzés. Az utasnyilvántartási adatállományról szóló (PNR) irányelvet 2016-ban fogadták el az EU-ban. A szabályozás lehetővé teszi a rendfenntartó és az igazságszolgáltatási hatóságok számára, hogy hozzáférjenek az unióba érkező és onnan induló légi járatok utasainak adataihoz a bűnmegelőzés és a biztonság fenntartása érdekében. 2017-ben egy belgiumi emberi jogi szervezet keresetet nyújtott be az irányelvvel szemben egy belga bíróságon arra hivatkozva, hogy a szabályozás sérti…

Részletek>

A robotok és cobotok mégis kiszorítják az embereket

kobot

A mobilitás és a termelékenység növelés az elmúlt években minden logisztikai vállalat céljává vált. Ahogy az iparágak számos területén, úgy a logisztikában is az automatizáció globális szinten növekvő tendenciát mutat és az elkövetkező években meghatározó lehet a logisztikával foglalkozó vállalatok számára. A QLM Logistics Solutions Kft. piaci kitekintése. A technológia folyamatos fejlődése a raktározással, az áruk mozgatásával foglalkozó vállalatokat is érinti. A nagyobb hatékonyságra való törekvés és a koronavírus-járvány a raktározási folyamatok automatizálásához vezetett. Manapság a cégeknek rendkívül fontos, hogy az árumozgatás során a hatékonyságra összpontosítsanak elsődlegesen, hogy lépést tudjanak…

Részletek>

Johnson: nincs visszatérés az alacsony bérekre, alacsony képzettségre építő modellhez

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem térhet vissza az alacsony bérekre, alacsony szakképesítésű munkavállalókra alapozott gazdasági modellhez, amelyet az ellenőrzés nélküli bevándorlás hozott létre és tartott fenn. Johnson a kormányzó brit Konzervatív Párt Manchesterben tartott éves kongresszusának szerdai zárónapján felszólalva kijelentette: a jelenlegi ellátási feszültségekre nem az a válasz, hogy „ismét meghúzzuk az ‘ellenőrizetlen bevándorlás’ feliratú jó öreg emeltyűt”. A kormányfő szerint a válasz éppen a bevándorlás ellenőrzése. Hozzátette: a tehetséges embereket be kell engedni Nagy-Britanniába, de a bevándorlás nem helyettesítheti a szakképzettség javítását, a munkaeszközök és a munkakörülmények…

Részletek>

Fertő: minden negyedik építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal

Izer Norbert

Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is – jelentette be Izer Norbert (képünkön). A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szabályos foglalkoztatás az államkassza mellett elsősorban a munkavállaló érdeke, ezért is ellenőrzi ezt kiemelten az adóhivatal. Elmondta: az építkezéseken más ágazatokkal összehasonlítva a feketén foglalkoztatottak aránya igen magas, ezt igazolja az építőipari ellenőrzések idei mérlege is, amely…

Részletek>

A fuvarozás hatékonyabb ellenőrzését szorgalmazzák a logisztikai cégek

autópálya, fuvarozás

Az engedélyekkel trükköző, EU-n kívüli fuvarozók évente százmilliárd forintos nagyságrendű bevételkiesést okoznak a hazai fuvarozói piacon, és tízmilliáros nagyságrendű bevételkiesést a költségvetésnek az adó- és járulékfizetések elmaradása miatt, ezért az ellenőrzés hatékonyabbá tételét szorgalmazzák logisztikai cégek. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ahhoz, hogy a közúti árufuvarozók kötelező előzetes engedély-ellenőrzési rendszere (BiReg) valóban elérje a célját, és ki tudja szűrni az engedélyekkel trükköző fuvarozókat, tovább kell fejleszteni a rendszert. Egyértelművé kell tenni, hogy kinek kötelező adatokat rögzítenie a BiReg-be a fuvarról, és melyik…

Részletek>

Nyolcvanmilliós bírságot kapott a SPAR Magyarország

Spar

Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a SPAR Magyarország Kft.-vel szemben; a cég több élelmiszeripari beszállító esetében is jogsértő magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül úgynevezett fix bónusz megfizetésére kötelezte őket – közölte a Nébih. A jogsértő eljárással a kft. mintegy 75 millió forinttal károsította meg a kereskedelmi partnereit. A Nébih az élelmiszeripari beszállítókkal szemben alkalmazott szerződéses feltételek teljesülését vizsgálta a SPAR Magyarország Kft.-nél. Az ellenőrzés során megállapították: a vizsgált tíz beszállító közül öttel szemben forgalmi cél kikötése nélkül terhelt ki úgynevezett…

Részletek>

ITM: a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem

kosár, beszerzésimenedzser-index

Nemcsak az üzletekben, hanem a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása – közölte a tárca. Azt írták, a szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak. A hatóság mostanáig kizárólag olyan…

Részletek>

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy webáruház beszállítói ellen

áruház, kiskereskedelem

Több mint ötmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy webáruház beszállítói ellen, akik fiktív cégek beiktatásával csalták el az adót – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor közleménye szerint egy nagy forgalmú webáruházat üzemeltető cégnél beszerzést és értékesítést koordináló képviselőként dolgozó férfi költségvetési csalás elkövetésére specializálódott szervezett bűnelkövetői csoportokkal állapodott meg. Ezek belföldi és külföldi cégekből álló, többszintű láncolatokat működtettek, és a bűnös kapcsolatért cserébe vesztegetési pénzt fizettek a férfinak. A cégláncolatok az Európai Unióból szereztek be árut, elsődlegesen műszaki cikkeket, amelyeket aztán…

Részletek>

Az ITM a közúti fuvarozásban a jogkövető magyar vállalkozásokat védené

Mosóczi László

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kiemelt célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a folyamatosan változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben – mondta el Mosóczi László (képünkön) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közúti fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott évindító egyeztetésen. Az államtitkár a szakmai szervezetek kezdeményezésére tekintette át a szektorhoz kapcsolódó legfontosabb feladatokat, beavatkozási lehetőségeket a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetőivel közösen. A felek egyetértettek abban, hogy az ágazat versenyképességének erősítését célzó 2015-os…

Részletek>