Szlovéniában tiltakoztak a magánfuvarozók a nyugati országok rendelkezései ellen

autópálya, ekáer, kamion

Szlovéniában tiltakozott a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (Nit Hungary) a nyugati országok számos új rendelkezése miatt, mivel azok – a szervezet szerint – hátrányosan érintik a régió fuvarozóit. A Nit Hungary szerdai közleménye szerint több mint kétezren írták alá azt a tiltakozó ívet, amelyet hétfőn adtak át az Európai Unió közlekedésért felelős biztosának a szlovén fővárosban. Hozzátették, hogy az aláírásgyűjtéshez a szlovén és a horvát érdekképviselet is csatlakozott, mivel számos EU-tagállam – többek között Ausztria, Németország és Franciaország – több adminisztrációs munkát, a sofőrök számára pedig országonként változó órabért ír…

Részletek>

Az észak-déli gázfolyosó létesítését elősegítő lengyel-horvát megállapodásokat írtak alá

Az észak-déli gázfolyosó létesítését elősegítő megállapodásokat írtak alá pénteken lengyel és horvát cégek Varsóban Andrzej Duda lengyel és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök jelenlétében. A lengyel és a horvát elnök aznap kétoldalú tárgyalást folytatott a lengyel fővárosban. Grabar-Kitarovic társszervezője volt a 12 közép-európai és balkáni ország alkotta Három Tenger Kezdeményezés előző napi varsói államfői csúcstalálkozójának, amelyet Donald Trump részvételével tartottak. A megállapodásokat aláíró lengyel és horvát cégek a logisztika, valamint a vasúti és tengeri közlekedés terén tevékenykednek. A Három Tenger Kezdeményezés keretében megvalósuló együttműködés megerősítéséről szóló megállapodást látott el kézjegyével Marek…

Részletek>

NFM: a kormányzati intézkedések pozitívan hatottak a közúti árufuvarozásra és a szállítmányozásra

Homolya Róbert

A logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességének növelésére tett kormányzati intézkedések pozitívan hatottak az ágazatra – mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: az ágazat stratégiai terület, a szállítás és raktározás éves szinten 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a magyar GDP-hez, részaránya az összes nemzetgazdasági szektor között az ötödik legmagasabb. Az államtitkár jelezte, a magyar közúti fuvarozói ágazat versenyképességének növelése és pozíciójának megtartása szempontjából jelentős kihívás az Európai Bizottság május végén beterjesztett mobilitási javaslatcsomagja. Hozzátette, erről folyamatosan egyeztetnek a tagállamok, és vélhetően hosszú…

Részletek>

Az Európai Unió a világ legnagyobb gépjármű-exportőre

autókereskedés

Az Európai Unió a világ legnagyobb gépjármű-exportőre, az Egyesült Államok pedig a világ első számú gépjármű-importőre – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt, 2016-ra vonatkozó adataiból. A gépjárműipar (személyautók, teherautók, traktorok, motorkerékpárok, gépjármű-alkatrészek gyártása) fontos része az Európai Unió gazdaságának és a globális kereskedelemnek is. 2016-ban az Európai Unió volt a világ legnagyobb gépjármű-exportőre, az EU unión kívüli gépjármű-kivitele 192 milliárd eurót ért el tavaly. Ugyanakkor az EU összesen 77 milliárd euró értékben importált gépjárműveket. A világelső gépjármű-importőr Egyesült Államok tavaly több mint 250 milliárd euró…

Részletek>

Cseresnyés Péter: a kiküldetési irányelv módosítása hátrányos lenne Magyarországnak

Az Európai Unió kiküldtetési irányelvének tervezett módosítása hátrányos lenne Magyarországnak, az előterjesztésről később döntenek, a tárgyalások folytatódnak – nyilatkozta Cseresnyés Péter (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a Luxemburgban tartott foglalkoztatási és szociális ügyek minisztereinek tanácsülését (EPSCO) követően. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a foglalkoztatási és szociális ügyek minisztereinek tanácsülésén Magyarország két témában volt érintett, az Európai Bizottság 2017. évi országjelentés és a kiküldetési irányelvek tárgyalásában. Cseresnyés kifejtette: az európai uniós kiküldetési irányelv beterjesztett módosítása sértené a nemzeti önrendelkezést. A módosítással nem minimálbért, hanem egyfajta javadalmazást…

Részletek>

Az Európai Bizottság a károsanyag-kibocsátás alapján állapítaná meg az útdíjakat

A károsanyag-kibocsátás mértéke alapján állapítaná meg az útdíjakat az Európai Bizottság (EB). A napokban közzétett úgynevezett mobilitási és közlekedési reformcsomagban szereplő javaslat értelmében így a jövőben a megtett távolság után kellene fizetni az utak használatáért. A brüsszeli testület szerint az „Európa mozgásban” elnevezésű kezdeményezéscsomag „javítaná a forgalom biztonságát, méltányosabbá tenné az úthasználati díjakat, mérsékelné a légszennyezést, a közlekedési dugókat, csökkentené a vállalkozásokat terhelő bürokráciát és az illegális foglalkoztatást, továbbá megfelelő körülményeket és pihenőidőt biztosítana a dolgozók számára.

Részletek>

Logisztikai központ és konténerterminál épülhet Zalaegerszegen

A jövő megtalálta Zalaegerszeget, reméljük, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában is egyedülálló lesz a mintegy negyvenmilliárd forintból megvalósuló tesztpálya – emelte ki Orbán Viktor Zalaegerszegen, a hagyományos és önvezető járművek tesztelésére is alkalmas járműipari tesztpálya alapkőletételén. A csaknem 250 hektáros területen épülő beruházás kapcsán a miniszterelnök kijelentette: „Magyarország felkerül a járműipari kutatás-fejlesztés és tesztelés világtérképére, mi magyarok pedig teszünk egy lépést, hogy Közép-Európa egyik járműipari fellegvárává váljunk”. Ez egyszerre nyújt lehetőséget a Magyarországon dolgozó járműipari vállaltoknak, az ebben az iparágban dolgozó, elhelyezkedni akaró szakembereknek, a kutatóműhelyeknek és a beszállítóknak…

Részletek>

Közös visegrádi fellépés a fuvarozást érintő nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szemben

Waberer's

A visegrádi országok fuvarozói érdekképviseleti szervezetei közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben arra kérik az Európai Bizottságot, hogy minden tagállamra egységes szabályozást, irányelveket fogadjon el a piacon, mert véleményük szerint a jelenlegi helyzet versenykorlátozó és ellehetetleníti az európai ellátási láncot – jelentette be Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, miniszterelnöki megbízott. Példaként említette, hogy a nyugat-európai hatóságok a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások – egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék – bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott…

Részletek>

Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ indul Magyarországon

Robert-Jan Smits (képünkön), az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóság főigazgatója is részt vett az EU „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramjából támogatott projekt budapesti indítórendezvényén, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban tartottak. A Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (Centre of Excellence in Production Informatics and Control – EPIC) elnevezésű projektet a Horizont 2020 partnerségalakítási eszköze (Teaming) támogatja, ami hozzájárul a kutatási teljesítmény javításához és a kutatási kiválóság tekintetében kedvezőtlenebb besorolású országokban végzett befektetések növeléséhez. A partnerségalakítás első szakaszában a létrehozandó kiválósági központ üzleti tervének kidolgozására nyújtható támogatás,…

Részletek>

Uniós főtanácsnok: a török tehergautókra kivetett magyar adó nincs összhangban az uniós joggal

kamion

A török tehergépjárművekre kivetett magyar gépjárműadó nincs összhangban az uniós joggal, ugyanis a vizsgált adó az EU-Törökország Társulási Tanács határozata alapján a vámmal azonos hatású díjnak minősül – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága. A bírósági tájékoztatás szerint Henrik Saugmandsgaard Oe főtanácsnok indítványában hangsúlyozta, a vámmal azonos hatású díj megfizetésének alkalmazása az Európai Unió és a Törökország között fennálló vámunió hatálya alá tartozó árukat illetően nem megengedett. Az ügy résztelteit ismertetve az uniós bíróság arról tájékoztatott, hogy az Istanbul Lojistik nevű török cég Németországba tartó…

Részletek>