A Bosch 37 milliárd forintos beruházást indít Budapesten

Bosch

A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget. A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. alapkőletételén a Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője közölte, hogy a csaknem két és félezer mérnököt foglalkoztató létesítmény nagyszabású fejlesztésekre is önállóan alkalmas. Oliver Schatz hozzátette, hogy a most kezdődő bővítés mindezt egyedülálló műszaki lehetőségekkel bővíti, és biztosítja a kreatív mérnöki munka feltételeit. Klaus Peter Fouquet, a Robert Bosch AG elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország mind a gyártásban, mind a fejlesztésben kulcsfontosságú a Bosch számára. Utóbbi területre a…

Részletek>

Szigorított formában fogadták el Romániában a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt

A fekete-tengeri földgáz kitermelésében érdekelt befektetők számára szigorított formában fogadta el hétfőn este a román képviselőház azt a jogszabályt, amely a nyersanyag kitermelését szabályozza. A jogszabályt 175 támogató, harminc ellenszavazattal és harminc tartózkodás mellett szavazta meg a képviselőház, amelynek ügydöntő jogköre volt ebben az esetben. A törvényt az idén februárban a szenátus is elfogadta, így már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie, hogy hatályba lépjen. A törvényt késő délután módosították Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök javaslatára, aki már korábban jelezte, szerinte túl engedékeny a jogszabály szenátusban elfogadott változata, ezért a földgáz…

Részletek>

A Suzuki közel 552 millió jent forgat vissza a jármű-újrafeldolgozási üzletágba Japánban

Suzuki

A Suzuki Motor Corporation Japánban a 2017-es pénzügyi évben (2017. április-2018. március) a jármű-újrafeldolgozási bevételéből nettó 551,92 millió jent (1,3 milliárd forint) forgatott vissza az üzletágba – közölte a társaság. A közlemény szerint a Suzuki a vizsgált időszakban 3,1 milliárd jent (mintegy 7,7 milliárd forint) fordított a járműalkatrészek újrahasznosítására, ami az ügyfelek által ebből a célból befizetett díjakból (3,7 milliárd jen, azaz közel kilencmilliárd forint) valósult meg, így a cég számára az eszközök újrahasznosítása nettó 551,92 millió jen többletet eredményezett. A Suzuki a környezet és az élővilág iránti felelősségvállalásának jegyében,…

Részletek>

Bártfai-Mager Andrea: a MÁV stratégiai fontosságú vállalat

A MÁV a magyar állam stratégiai fontosságú vállalata, míg 2010 előtt a vasúti hálózat leépítése, a vasutasok elbocsátása volt napirenden, mostanra a fejlesztésekről, a munkaerő képzéséről, az egyre sürgetőbb munkába állásról lehet beszélni – hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a MÁV 68. Vasutasnap tisztavató rendezvényén, Budapesten. Hangsúlyozta, 2010-ben a magyar vasút fejlesztése új lendületet kapott, azóta teljesítménye, létszáma, gazdasági ereje növekszik. Felidézte, hogy a MÁV az idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, és – mint fogalmazott – Magyarországon kevés olyan cég, intézmény van ma, amelyik elmondhatja…

Részletek>

Eredménytelen volt a BILK jegyzése

A BILK Logisztikai Nyrt. bejelentette pénteken, hogy felajánlott részvényeinek zártkörű értékesítése megfelelő eredmény nélkül zárult, az értékesítést lezárták. A vezérigazgató szerint a részvények jegyzésének kezdete után a forint euróhoz viszonyított árfolyama váratlanul gyors ütemben növekedni kezdett, ami óvatosságra intette a befektetőket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztató szerint az értékesítési eljárás során nem jött létre megfelelő ár melletti, a szit-törvény (szabályozott ingatlanbefektetési társaság) által elvártakkal is összhangban lévő, optimális befektetői struktúra. A társaság ezért értékesítés nélküli lezárásról rendelkezett, és a nyilvános értékesítésre történő felajánlást visszavonta. A BILK június 18-án…

Részletek>

MLBKT: visszafogottabban bővült a gazdaság júniusban

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 53,0 pont volt, alacsonyabb a májusi 55,4 pontnál, az ütem továbbra is a gazdaság bővülését jelzi, de az előző havinál enyhébb ütemben – közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A korábbi júniusokkal összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú júniusi átlagot (52,4), de elmarad az elmúlt három év átlagától (55). A felmérésben vizsgált részindexek nagyobb része csökkent májushoz képest, a változás mértéke három esetben haladta meg a négy százalékpontot. A termelési mennyiség indexe csökkent májushoz képest, de 50 pont felett maradt,…

Részletek>

Az EP elutasította a fuvarozói szektor új szabályozásáról szóló tárgyalási mandátumot

autópálya, ekáer, kamion

Elutasította a fuvarozói szektor új szabályozásáról szóló tárgyalási mandátumot szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, az európai uniós kiküldetési irányelvhez is kapcsolódó kérdés így visszakerül további egyeztetésre a testület illetékes szakbizottságához. Az EP közlekedési bizottsága június elején szavazta meg a jelentését, amelynek alapján a jövőben kivonnák a nemzetközi áru- és személyfuvarozást a kiküldetésben dolgozó munkavállalókra általánosan vonatkozó irányelv hatálya alól, a kabotázst (nem honos fuvarozók által végzett belföldi szállítást) végző sofőröket viszont nem. Ha ezt a jelentést jóváhagyta volna az EP plenáris ülése, akkor ez lett volna az Európai…

Részletek>

NiT Hungary: kiszorulhatnak a magyar fuvarozók az európai uniós piacokról

autópálya, kamion

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary szerint a magyar fuvarozók kiszorulhatnak az uniós piacokról, ha az Európai Parlamentben (EP) előterjesztett mobilitási csomag kiküldetési irányelvét kiterjesztik a közúti fuvarozásra, ezért levélben kérték az EP magyar képviselőitől, az állami döntéshozóktól, valamint a nemzetközi társszervezetektől, hogy képviseljék a magyar árufuvarozók érdekeit. A NiT Hungary az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte, a kiküldetési irányelv kiterjesztése a közúti fuvarozásra veszélyt jelent a nemzeti össztermék 6 százalékát megtermelő alágazatra, és az itt dolgozó kis- és középvállalkozásoknál foglalkoztatott 110 000 alkalmazottra. A mobilitási csomag előterjesztésében…

Részletek>

A román külügy elhárítja az energiabiztonság veszélyeztetéséről szóló magyar szemrehányást

A román külügyminisztérium „nyugtalanítónak” tartja a regionális energetikai együttműködés ügyében, többek között a magyar külügyminiszter által megfogalmazott, a „stratégiai partnerség szellemével ellentétes, inkorrekt” nyilatkozatokat, és tájékoztatást kért ezek hátteréről a bukaresti magyar nagykövetségtől. A román külügyminisztérium szombati közleménye szerint a magyar fél pontosan ismeri azokat a nagyszabású romániai beruházásokat, amelyek a regionális gázszállítási hálózat fejlesztését szolgálják, valamit a román hatóságok és az érdekelt vállalatok közti „példás” együttműködést, amellyel Románia a fekete-tengeri energiaforrások hasznosítását, és a regionális gázellátás forrásainak változatosabbá tételét igyekszik biztosítani. A bukaresti kommüniké felidézte: a román parlament egyik…

Részletek>

Az új autók eladása 30,6 százalékkal nőtt júniusban

autókereskedés

Az előző év azonos időszakához képest 30,6 százalékkal több, 3326 darab új személyautót helyeztek forgalomba júniusban, az év első hat hónapjában pedig 29 százalékos volt a növekedés 2017 első fél évéhez képest – közölte a Carinfo.hu. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) MTI-hez eljuttatott elemzése szerint a júniusi adatok azt mutatják, hogy folytatódik a magánvásárlók visszatérése a piacra, arányuk meghaladja a negyven százalékot, miközben valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része magán vásárlásnak tekinthető. Emellett az alacsony betéti kamat és a mostanra kifutott deviza alapú forint hitelek nagy részének…

Részletek>