Terjeszkedik a Waberer’s

Waberer's

A Waberer’s International adásvételi szerződést írt alá a vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az ügylet pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Waberer’s a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott feltételek teljesülése, illetve a szokásos hatósági eljárások lefolytatását követően 2024 elején várható. A Waberer’s korábbi közlése szerint…

Részletek>

A kereskedelmi légijáratok száma továbbra is elmarad a 2019-es szinttől

repülő

Az Európai Unióban közlekedő kereskedelmi légijáratok számainak nyári adatai továbbra sem érik el a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es szintet – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A jelentés szerint idén szeptemberben 605 806 kereskedelmi légijárat közlekedett az Európai Unióban, ami 7,9 százalékos növekedés a tavaly szeptemberi járatszám-adatokhoz képest, azonban 8,9 százalékkal elmarad 2019 azonos hónapjának számaitól. Ugyanez a tendencia volt tapasztalható a nyári hónapokban is júniustól augusztusig. Ezekben a hónapokban jelentős növekedést regisztráltak az előző év azonos hónapjainak adataihoz képest – júniusban +6,9 százalék, júliusban +7,4 százalék és augusztusban…

Részletek>

Szerbiai disztribútorcéget vett a Waberer’s

Barna Zsolt, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója

Megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését a Waberer’s International és opciót szerez a fennmaradó 45 százalékos részesedés megvásárlására – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A közlemény szerint az MDI a szerb FMCG (napi fogyasztási cikkek) disztribúciós piacának meghatározó szereplője, fő tevékenysége a közúti fuvarozás és a raktározás. A vállalat 2022-es árbevétele 50,3 millió euró, EBIT-je (kamatok, és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) 2,1 millió euró, adózott eredménye 1,7 millió euró volt. A tranzakciót – összhangban a kötvény kibocsátásakor meghatározott célokkal – a Waberer’s a 2022-ben…

Részletek>

A Waberer’s megvenné a Petrolsped Szállítmányozási Kft.-t

Waberer's

Előzetes megállapodást írt alá a Waberer’s International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat. Az előzetes megállapodás keretében a felek megegyeztek a vételárban és a főbb szerződéses feltételekben, amely a tranzakció zárásával, várhatóan 2023 utolsó negyedévében válik kötelező érvényűvé – közölte a Waberer’s. A magyar tulajdonban lévő Petrolsped csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága, amely – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat. A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint…

Részletek>

Aláírták az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének finanszírozási szerződését

Gyorsforgalmi út

Augusztus végéig lezárják a megvalósíthatósági tanulmány engedélyezési eljárását, majd a kormányhatározat megjelenése és a műszaki terv elfogadása után elindulhat az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út kivitelezőjének kiválasztási folyamata – közölte Békés megye önkormányzata. Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke a napokban aláírta az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének finanszírozási szerződését – idézi a közlemény Zalai Mihályt, a Békés Vármegyei Közgyűlés elnökét. A négysávosra tervezett út több mint 120 kilométer hosszan fut majd, de a projekt szerint összeköttetést alakítanak ki Nagyszalontával, amely egy öt kilométeres szakaszt jelent. E mellett Araddal is összekapcsolják…

Részletek>

További 75 repülőgéppel bővíti flottáját a Wizz Air

wizzair

A Wizz Air további 75 darab A321neo családba tartozó repülőgép megrendelésére kötött szerződést – tudatta a légitársaság. A Wizz Air kizárólag Airbus típusú repülőgépeket üzemeltet: flottáját jelenleg 185 A320-as családba tartozó gép alkotja. A legfrissebb rendeléssel együtt a legnagyobb keskenytörzsű Airbus-típusból 434 kerül a jövőben a légitársaság birtokába, míg az A320 repülőgépcsalád modelljeit is beleszámítva ez a szám már 484 új gépet jelent a flottának. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a bejelentéssel a Wizz Air tovább erősíti pozícióját, mint az A321neo típus legnagyobb repülőgép-üzemeltetője Európában…

Részletek>

Ömlik a pénz Debrecenbe

Debrecen, BMW gyár

Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel — közölte Papp László. A polgármester emlékeztetett: egy korábbi kormánydöntés értelmében gazdaságfejlesztésre 175,5 milliárd forintot kapott a város, amelyet víziközmű, illetve vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak. A mostani, 112,198 milliárdos csomag forrásait elsősorban közúti közlekedésfejlesztésre fordítják, de megvalósulnak belőle a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a biztonság szempontjából is fontos beruházások. Utóbbiak közül Papp megemlítette a több mint negyven hektáros területen megvalósuló…

Részletek>

Megérkezett Siófokra az új balatoni hajókat szállító flotta

Új balaoni hajók

Megérkezett Siófokra az egy hete Komáromból induló, az új balatoni hajókat szállító flotta, amely két új kompot és két új katamaránt hozott – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). A közleményben részletezik, hogy az eleinte 7 hajóból álló flotta először a Duna 272 kilométeres szakaszán haladt végig Komárom és a Sió torkolata között. Majd a már mintegy 20 hajósra bővült szállítóflotta további 121 kilométert tett meg a Sió csatornán az elmúlt napokban. A tájékoztatás szerint a hajók kedden érték el a Siófok-Kiliti zsilipet, és szerdán sikeresen átzsilipeltek. Itt a hajók…

Részletek>

Kínában gyártott Airbus A321neo repülő érkezik a Wizz Airhez

Wizz Air Airbus

Kínában gyártott Airbus A321neo repülőgép érkezik hamarosan a Wizz Air flottájába – közölte a légitársaság. A tájékoztatás szerint a Wizz Air az első olyan európai vállalat a légi közlekedési iparágban, amely Kínában gyártott Airbus A321neo repülőgépet vehet át. A Tianjinban készült repülőgép lesz a 92. Airbus A321neo a légitársaság birtokában, ezáltal a „neo” technológiával felszerelt modellek aránya a flottájában több mint 50 százalékra nő, jelenleg 181 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépük van. A közleményben kiemelték, hogy a cégé a legnagyobb Airbus A321neo megrendelés Európában, a „WIZZ500 ambition” program keretében további…

Részletek>

Ősztől B kategóriára érvényes jogosítvánnyal is megszerezhető a buszvezetői képesítés

buszvezető

Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok – jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára. Nagy Bálint emlékeztetett, a B kategóriás jogosítvánnyal eddig csak a C, azaz tehergépkocsi vezetésére jogosító engedély birtokában lehetett buszvezetői képzésre jelentkezni, ami időben és költségben is plusz terheket jelentett a foglalkoztatottak és a foglalkoztatók számára is. A múlt héten elfogadott, már hatályba lépett rendelet szerint a B kategóriával rendelkezők ezentúl a teherautó-jogosítvány megszerzése nélkül is részt…

Részletek>