A lehető leghamarabb leselejtezik a német kormány sorozatosan meghibásodó repülőgépét, amelynek újabb műszaki gondjai miatt le kellett mondani a külügyminiszter egyhetes körútját az indo-csendes-óceáni térségben. A német hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint heteken belül kivonják a forgalomból az Airbus A340-300 típusú gépet, és a védelmi minisztérium politikai tisztségviselőket hivatalos úton repülővel szállító szolgálatának (Flugbereitschaft) másik ugyanilyen típusú gépét is, előrehozva az idén szeptemberre, illetve 2024 végére tervezett leselejtezést. A repülőgép az utóbbi napokban kétszer is meghibásodott, ellehetetlenítve Annalena Baerbock külügyminiszter és diplomatákból és újságírókból álló nagylétszámú kísérete Ausztráliába, Új-Zélandra és a…
Részletek>Címke: légiközlekedés
Kairói járattal bővül a Wizz Air kínálata
Újabb egyiptomi járattal bővíti magyarországi kínálatát a Wizz Air, június 15-től a légitársaság weboldalán és mobilapplikációjában megkezdődött a Budapest-Kairó útvonal jegyértékesítése. A Wizz Air csütörtöki tájékoztatása szerint a Kairóba tartó első járat október 30-án hagyja majd el a magyar fővárost, hetente három járatuk indul az Egyiptomi Arab Köztársaság fővárosába. A kairói a harmadik egyiptomi Wizz Air desztináció Magyarországról, így évente már több mint 170 ezer jegyet kínálnak Magyarországról az észak-afrikai országba – közölték. A Wizz Air márciusi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy magyarországi utasszáma a tavalyi több mint 3,7 millióról idén 4,8…
Részletek>EU: Szén-dioxid-mentes lesz a légiközlekedési ágazat
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács és az Európai Parlament kedd este ideiglenes politikai megállapodásra jutott azzal kapcsolatban, hogy növeljék a fenntartható üzemanyagok – például a fejlett bioüzemanyagok vagy a hidrogén – elterjedését a légiközlekedésben. A megállapodás értelmében 2025-től kezdődően a légiközlekedésben használt üzemanyagok legalább két százalékának zöld üzemanyagot kell tartalmaznia. Ez az arány ötévente emelkedne, 2030-ban hat, 2035-ben húsz százalékra. A végcél az, hogy a fenntartható üzemanyagok aránya hetven százalékos legyen a légiközlekedésben használt üzemanyag keverékekben. A fenntartható repülőgép-üzemanyagoknak mezőgazdasági maradékokból, algákból, biohulladékból, használt étolajból vagy bizonyos állati zsírokból,…
Részletek>Bővíti budapesti kínálatát a Ryanair, új járatok indulnak Belfastba
A Ryanair ír légitársaság új, belfasti desztinációval bővíti budapesti menetrendjét a nyári időszakban – jelentette be Michael O’Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója. A társaság ötvenhat útvonalon, heti ötszáz járattal és nyolc repülőgéppel indítja el március végén kezdődő és októberig tartó nyári menetrendjét, Belfastba heti kétszer repül majd Budapestről. Összesen 15 útvonalon – egyebek között Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába – növelik a heti járatszámot. O’Leary a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy még júniusban döntés születhet az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, amelynek számítása tavaly év végén átalakult, és az adó mértéke…
Részletek>A tavalyi eredménye alapján a légi utasforgalom további növekedését vára a bécsi reptér üzemeltetője
Nőtt tavaly a Flughafen Wien AG utasforgalma, bevétele és nyeresége a cég honlapján csütörtökön publikált beszámoló alapján. A bécsi repteret üzemeltető vállalat megítélése szerint tavaly már visszatért az élet a polgári légi közlekedésbe és az idén a növekedés folytatódása várható. A bécsi reptér tavaly 23,682 millió utast szolgált ki, ami 127,6 százalékos növekedés a 2021-eshez képes, de még 25,2 százalékkal marad el a járvány által nem érintett utolsó év, a 2019-es forgalmától. A bécsi reptéren a le- és felszállások száma 188 ezer volt 2022-ben, 68,9 százalékkal több mint az előző évben,…
Részletek>Kivonul a brüsszeli Zaventem repülőtérről a Ryanair légitársaság
Végleg bezárja brüsszeli repülőtéri bázisát a Ryanair légitársaság, mintegy 59 munkavállalót bocsáthatnak el – írta az RTBF belga hírportál. A Ryanair azzal indokolta döntését, hogy a brüsszeli repülőtér 2023 áprilisától 11 százalékkal emeli díjait. „Ellentétben az Európai Unió számos más repülőterével, amelyek a koronavírus-járvány alatt kiesett forgalom visszaszerzése érdekében csökkentik áraikat, vagy befagyasztják a díjakat, hogy ösztönözzék az utasforgalom növekedését” – írta a hírportál a légitársaság közleményére hivatkozva. A Ryanair szerint a brüsszeli repülőtér díjemelése „a jövőben tovább fogja rontani a légikikötő versenyképességét Európában.” A diszkont légitársaság már 2022 szeptember…
Részletek>Nagy-Britanniában jelentősen enyhítik a repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozását
A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására. A brit kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat alapján a jelenlegi száz milliliterről két literre emelkedik az utasok által a repülőgépekre felvihető folyadékmennyiség. Emellett az új repülőtéri szűrőberendezések másfél éven belül esedékes telepítése után az utasoknak a biztonsági ellenőrzés előtt már nem kell majd kivenniük kézipoggyászukból a folyadékokat, valamint a nagyobb elektronikai berendezéseket, köztük laptopokat. A közlekedési minisztérium ismertetése szerint a legnagyobb…
Részletek>Budapest Airport: már csaknem 80 milliárd forintnál tartanak a repülőtéri fejlesztések
A Budapest Airport több mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első felében, az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már csaknem 80 milliárd forint – közölte a repülőteret üzemeltető társaság. A Budapest Airport tájékoztatása szerint folyamatosak a fejlesztések annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utasforgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el az év végére. A cég felidézte, hogy júliusban megnyitott Budapest belvárosában…
Részletek>Az amszterdami repülőtér szeptemberben és októberben is korlátozzza az utasok számát
Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér szeptemberben és októberben is korlátozza az utasok számát, a következő hónapban naponta legfeljebb 67 500 utas indulhat el, októberben pedig 69 500 lesz a létszámhatár – írta kedden az NLtimes hírportál a légikikötő bejelentésre hivatkozva. A repülőtér szerint, az intézkedésekre különösen az őszi időszakra eső ünnepek idején van szükség. Ha az összes menetrend szerinti járaton minden helyet eladnának, akkor a repülőtérnek 3500-zal több utasa lenne, mint amennyit naponta kezelni tud. A Schiphol először júliusban korlátozta a repülőtérről induló utasok számát a biztonsági személyzet hiánya miatt.…
Részletek>A Wizz Air Máltán alapít új légitársaságot
A Wizz Air máltai leányvállalatot alapít – közölte a légitársaság. A Wizz Air Malta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) üzemben tartási és a Máltai Polgári Légi Közlekedési Hivatal (CAD) működési engedélyének kiadása függvényében 2022 októberében kezdheti meg működését máltai lajstromozású repülőgépekkel – írták. A Wizz Air folyamatosan vizsgálja üzleti struktúráját, és az új üzemben tartási engedélyek és bázisok létrehozásának lehetőségeit Európában és azon kívül is – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a közlemény szerint. A Wizz Air európai diszkont légitársaság 149 darab Airbus A320, A321, A320neo és A321neo…
Részletek>