Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon. Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy az áruházaikba száz új munkatársat keresnek, az őszre elkészülő biatorbágyi hűtőraktár pedig ötven logisztikai alkalmazott felvételét teszi lehetővé. A nyolcezer-nyolcszáz négyzetméteres, körülbelül hatmilliárd forintból felépülő létesítmény megkétszerezi az Aldi hűtőkapacitását Magyarországon. Ennek előnyeit a vásárlók a kínálat bővülésében láthatják majd – tette hozzá. Haider a gazdasági nehézségek miatt különösen fontosnak tartja, hogy az Aldi új munkahelyeket kínál, de kiemelte a fenntarthatóság és…
Részletek>Címke: logisztikai
Új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon
Új logisztikai központot épít a Lidl Magyarországon, az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt. Grósz Jenő (képünkön), a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke ismertette, hogy negyedik magyarországi logisztikai központját építi meg a társaság a Pest megyei Ecseren, a már működő három raktárbázisnál jóval nagyobb, 62 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint 2021 novemberére készül el. Grósz elmondta, hogy az élelmiszerlánc 2004-ben jelent meg Magyarországon, 16 év elteltével 183 áruházat és három logisztikai központot működtetnek, az éves árbevételt tekintve pedig már a második…
Részletek>Rendületlen növekedés a raklapos szállítmányozásban
A Palletways Magyarország – az Imperial üzletcsoport raklapszállító tagja – amellett, hogy a járványidőszakban is változatlanul üzemel, az elmúlt hónapban több, mint 100 ezer raklapot szállított ki. Továbbá a megnövekedett rendelések kiszolgálásával párhuzamosan a vállalat két új partnerrel is bővült. A belépő vállalatok, a Szam Sped Kft. és a Nem-Sped Kft. a Heves, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkező megrendeléseket fogják össze. Velük együtt a Palletways hazánkban immáron 16 logisztikai partnerrel erősíti a raklapos teheráruszállítás országos lefedettségét. Az Imperial csoporthoz tartozó, expressz raklapos szállítmányozásra specializálódott Palletways Magyarországra történő belépése óta, közel másfél…
Részletek>Tízpontos kormányzati intézkedéscsomagot javasol a logisztikai szakma
Tízpontos javaslatcsomagot készített, és nyújtott be a kormánynak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a logisztikai ágazat egyre súlyosbodó problémáinak megoldása érdekében – közölte a szakmai szervezet Fülöp Zsolt (képünkön), az MLSZKSZ elnöke a közleményben kiemelte, a szövetség olyan intézkedéseket javasol a kormánynak, amelyek nemzeti hatáskörben gyorsan kivitelezhetők, állami bevételeket generálnak és jelentős össztársadalmi hatással bírnak. Az MLSZKSZ úgy véli, hogy a minimális fuvarozói szolgáltatási díj bevezetése, a közúti és elektronikus ellenőrzések érdemi erősítése, az új fuvarozási módok – kombinált fuvarozás – fejlesztésének támogatása már rövid távon orvosolhatná az ágazat…
Részletek>Tízpontos kormányzati intézkedéscsomagot javasol az MLSZKSZ a logisztikai iparág megmentéséért
Tízpontos javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak a magyar logisztikai ágazat egyre súlyosbodó problémáinak megoldása érdekében a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség szerint a koronavírus-járvány miatt a logisztikai ágazat egyes szereplői az összeomlás szélére kerültek; bizonyos szegmensekben radikálisan csökkent az áruforgalom, a válság harminc-negyven százalékkal törte le a fuvarozói árakat, érdemben nőtt a nemfizető megbízók száma, valamint veszélybe került a teljes vasúti egyes kocsi forgalom is. Az MLSZKSZ úgy véli, hogy a minimális fuvarozói szolgáltatási díj bevezetése, a közúti és elektronikus ellenőrzések érdemi erősítése és az új fuvarozási…
Részletek>Tovább nőtt a BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele és eredményessége
A BILK Logisztikai Nyrt. 2019-ben 13 millió 316 ezer euró árbevételt ért el, 12,7 százalékkal többet, mint az előző évben, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 8 millió 982 ezer eurót tett ki, ami mintegy húsz százalékkal, csaknem 1,5 millió euróval haladja meg az egy évvel korábbi értéket – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a társaság tavaly már az IFRS szerint könyvelt, de a 2018-as évvel történő összevethetőség érdekében az adatokat a magyar számviteli sztenderdek szerint adta meg. A saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával és üzemeltetésével, valamint…
Részletek>A Trans-Sped ötmilliárd forintnyi kötvényt bocsát ki az MNB programjában
A Trans-Sped Kft. ötmilliárd forint értékben kötvényt bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogram (nkp) keretében – közölte a társaság. A tisztán magyar tulajdonban lévő logisztikai cég az Euler Hermes független, nemzetközi hitelminősítő által végzett külső átvilágításon B+ minősítést kapott. Fülöp Szabolcs, a vállalat ügyvezetője a cég közleményében kiemelte: a kötvények kibocsátásának egyik fő célja a Trans-Sped jövőbeni beruházásaihoz szükséges források biztosítása, illetve a Trans-Sped tőkestruktúrájának optimalizálása, hosszú távon is fenntartható, biztonságos és diverzifikált finanszírozási struktúra működtetése. A vállalatcsoport rövid távú tervei között szerepel a banki hitelállomány…
Részletek>Continental: elbocsátások nyíregyházán
Makóra telepíti nyíregyházi gyárának egyik üzletágát, emiatt az év végéig 127 nyírségi dolgozóját bocsátja el a Continental – közölte a járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern magyarországi vállalati kommunikációs vezetője. A közlemény szerint a németországi Contitech Mobile Fluid Systems (MFS) üzletág menedzsmentje által meghozott döntéssel kifuttatják a hűtő-fűtő rendszerek gyártását Nyíregyházán, az üzletághoz kapcsolódó termelést pedig a hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói gyárba helyezik át. Az MFS-tevékenység várhatóan szeptember végére fog megszűnni a nyíregyházi telephelyen, emiatt legkésőbb 2020 végéig 127 munkavállaló szerződését kell felbontani, ebből a létszámból 109 dolgozót munkaviszony…
Részletek>Logisztikai szervezetek intézkedéseket kérnek az árufuvarozás érdekében
A logisztikai szervezeteket tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF)szerint sürgős intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a védekezésben, a lakosság ellátásában, valamint a gazdasági működés fenntartásában nélkülözhetetlen szerepet betöltő logisztikai ágazat ne kerüljön már rövidtávon az összeomlás szélére. A LEF közölte, hogy öt pontban foglalta össze a legégetőbb feladatokat, megoldási lehetőségeket. Rámutattak arra, hogy a kifizetetlen számlák által okozott körbetartozás, a sofőrök csoportos felmondása, a határellenőrzés miatti többórás várakozás, a gépjárművezetők karanténba zárása körüli anomáliák már most súlyos problémákat okoznak az iparágnak, miközben a létfontosságú szállítmányok – élelmiszer, gyógyszer, védőfelszerelés – mennyisége…
Részletek>AERIU TÁVOLI MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI FELMÉRÉS
Az Aeriu drónszoftver startup a koronavírus idején ingyenes megvalósíthatósági felméréssel igyekszik a cégeknek gyors, távoli segítséget nyújtani. A koronavírus terjedésével a cégek egyre nagyobb kihívásoknak néznek elébe, melyek nem csak a külső-, de a belső folyamataikat is érintik: a logisztikai részlegek feladatai, valamint hibátlan működésük kulcsfontosságú szerepet kap a járvány időszakában. Az Aeriu drón alapú megoldásainak köszönhetően jelentősen felgyorsítható a készletek felmerése, növelve a logisztikai folyamatok pontosságát és hatékonyságát. Az Aeriu legfőbb törekvése, hogy a jelenlegi, nehéz időszakban is kiszolgálja új és meglévő partnereinek igényeit, ám a koronavírushoz kapcsolódó korlátozások…
Részletek>