A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a Konzum PE Magántőkealap, valamint a Konzum Management Kft. együttesen 51,34 százalékos, többségi befolyást szerezhet az irodaházakat, ipari és logisztikai ingatlanokat tulajdonló, illetve üzemeltető Appeninn Holding Nyrt. fölött. A Konzum Nyrt. tájékoztatása szerint a társaság többségi tulajdonának megszerzése két ügyletből áll. Az augusztusi bejelentésnek megfelelően most került a társaság tulajdonába a Lehn Consulting AG-tól vásárolt, 24,51 százalékos részvénycsomag. Emellett a Konzum Nyrt. leányvállalata, a Konzum Management Kft. a december 18-i záróárfolyamon, részvényenként 724 forintos áron…
Részletek>Címke: logisztikai
A jövő bevásárlóközpontjai közösségi központok lesznek
A jövő bevásárlóközpontjai közösségi központok lesznek, amelyeknek alapvető részei lesznek az egészségügyi, az oktatási és a szórakoztató egységek – derül ki a CBRE ingatlantanácsadó Kiskereskedelem jövője 2030 című kutatásából. Ismertetik, a bevásárlóközpontok tulajdonosai és fejlesztői egyre inkább a fogyasztók elvárásaira összpontosítanak, és olyan integrált közösségeket kezdenek majd létrehozni, ahol élni, dolgozni és vásárolni egyaránt lehet. A hagyományos üzemanyagtöltő állomások (benzinkutak) pedig fontos mini logisztikai csomópontokká válnak, mivel ideális helyszínt jelentenek az online vásárlások átvételére. Andrew Phipps, a CBRE európai kiskereskedelmi kutatásért felelős vezetője szerint megváltozik a bevásárlóközpontok, a töltőállomások és…
Részletek>Helyreállítják a Magyar Honvédség légi szállítási képességét
Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek. A honvédség nem kormánygépeket vásárol – szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok. A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás – mondta Simicskó. A miniszter elmondta: az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet…
Részletek>Védelmi együttműködés: logisztikai központtal is erősít az EU
Hivatalosan is jóváhagyták az Európai Unió közös védelmi dimenziójának megerősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) létrehozását hétfőn a tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén. A közös fejlesztésekről, beszerzésekről és missziókról, illetve az európai hadiipar megerősítéséről szóló kezdeményezéssel sok szakember szerint a jövőbeli európai védelmi unió alapjait rakják most le. Federica Mogherini (képünkön) uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő történelmi jelentőségűnek nevezte a döntést, amely lehetővé teszi a szorosabb biztonsági és védelmi együttműködést a tagállamok között, és csökkenti az EU függőségét az Egyesült Államoktól. A miniszterek az először végrehajtandó projektek előzetes listájáról is…
Részletek>Magyar Posta: rendben zajlik a csomagok kézbesítése
Rendben zajlik a csomagok kézbesítése a Magyar Postánál a karácsony előtti csúcsidőszakban, átlagosan 30 százalékkal több csomagot kezeltek november közepétől, mint egy évvel korábban – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a november végi Black Friday és az azt megelőző leárazások növelték a csomagforgalmat, a november 20-tól kezdődő három hétben 1 millió 767 ezer csomagot kézbesítettek. Mint írták: a levelek és a csomagok kézbesítése folyamatosan és rendben zajlik, fennakadások nincsenek. A csúcsidőszakra a posta több intézkedéssel készült, a logisztikai kapacitások bővítése mellett jelentősen emelte a dolgozói létszámot az év végére,…
Részletek>Magyar Honvédség: rádiólokációs és logisztikai beszerzések tízmilliárdért
Tízmilliárdos pénzügyi keretek biztosításával döntött a kormány a Magyar Honvédség szárazföldi tűztámogatásának megerősítéséről, valamint a légtérellenőrző és légvédelmi rendszerek fejlesztéséről. Az erről szóló határozatok a Magyar Közlönyben jelent meg. A szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelésével kapcsolatos feladatokhoz történő előzetes hozzájárulás címén a 2017-2019. költségvetési évek előirányzatait érintően legfeljebb tízmilliárd forintot fordítanak. Ezt a keretet a Magyar Honvédség tűztámogató képességének fejlesztésére, a szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelése érdekében szükséges tüzérségi eszközök és lőszerek beszerzése fordítja a Honvédelmi Minisztérium. Szintén a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a „Magyar Honvédség légtérellenőrző és légvédelmi rendszere…
Részletek>Új gyáregységet nyitott az indiai, autóipari Samvardhana Motherson cégcsoport Kecskeméten
Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) harmincmilliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés ötszáz új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá. Vivek Chaand Sehgal, a Samvardhana Motherson Group elnöke a csütörtöki megnyitón elmondta: 2009-ben globális autógyártó céggé válva a legnagyobb gyárakat tudták megnyitni. Mint mondta, európai jelenlétüket Magyarországnak köszönhetik, és a lehetőségért a mai napig hálásak. A kormány a lökhárító elemekre és alkatrészekre specializálódott kecskeméti SMP gyár létrehozásához jelentős támogatással…
Részletek>A Belgrád-Budapest vonal nélkül is kevesebb, mint három hét alatt Kínából Franciaországba érkezett a GEFCO első zárt tehervonata
Az ipari logisztika globális szereplőjeként és Európa vezető autóipari logisztikai vállalataként ismert GEFCO Csoport első, Kínából induló konténervonata 11 ezer kilométernyi utazást követően megérkezett Franciaországba. A kínai Vuhanból induló, negyven lábas konténereket szállító vonat kevesebb, mint három hét alatt érkezett meg a GEFCO-partner PSA-hoz az észak-franciaországi Dourges-ba. A tehervonat 2017. november 3-án hagyta el a kínai Vuhan városát, hogy Kazahsztánon, Oroszországon és Fehéroroszországon keresztül haladjon tovább. A szerelvény Dostyk (Kazahsztán) és Brest (Fehéroroszország) között a United Transport and Logistics Company (UTLC) vasúttársaságokat tömörítő konzorcium 1520* mm-es nyomtávú pályáján haladt. A…
Részletek>Elindultak az első exportvonatok Budapestről Kínába
Elindult az első két exportvonat Kínába, a szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba, a másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják tovább. A vonatok indítása alkalmából Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára fölhívta a figyelmet Magyarország tranzitszerepére, ennek előnyeit – mint fogalmazott – a közlekedési hálózat és a logisztikai infrastruktúra fejlesztésével lehet kiaknázni. A kedvező földrajzi fekvés az Európa és a Távol-kelet közötti hatalmas áruforgalom szempontjából is előnyös adottság – tette hozzá. Mosóczi kiemelte, hogy az áruk…
Részletek>Sztrájkolnak az Amazon olaszországi dolgozói Black Friday péntekén
Emberségesebb munkafeltételeket és jobb bérezést követelnek maguknak az Amazon internetes kereskedelmi óriás olaszországi dolgozói, akik a Black Friday napjára 24 órás sztrájkot hirdettek, megbénítva az akciós vásárlási nap rendeléseit. Az Emilia-Romagna tartományban, Piacenza városa közelében található Amazon-elosztóközpont mintegy négyezer dolgozója tart munkabeszüntetést a november 25-i reggeli turmus kezdetéig. A cég európai központjában ezerhatszázan dolgoznak. A sztrájkot a területi szolgáltatási és kereskedelmi munkavállalók szakszervezetei hirdették meg emberségesebb munkakörülményeket és jobb bérfeltételeket követelve a szerintük kizsákmányolt dolgozóknak. „A sztrájkkal nem az a célunk, hogy anyagi kárt okozzunk a vállalatnak, figyelemfelkeltésnek szánjuk a…
Részletek>