Lezárta a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvételét az AutoWallis

BMW

Az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Motor Ljubljana tulajdonába került Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedése, miután a társaság sikeresen lezárta az akvizíciót, ezzel az AutoWallis belépett az ország autó-kiskereskedelmi piacára is – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az AutoWallis csoport már eddig is jelen volt Szlovéniában, ahol a társaság másik leányvállalata, a Wallis Automotive Europe a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos márkaképviseletét látja el, és – a versenyhivatali engedélyezést követően – hamarosan megkezdi az Opel márka nagykereskedelmét is. A ljubljanai, egyben legnagyobb szlovén BMW autókereskedés 2009 óta működik. A használt…

Részletek>

Az Auchan átlagosan 5,6 százalékkal emeli az áruházi dolgozók alapbérét

Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója

Az Auchan Retail Magyarországnál a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től – jelentette be a vállalat. A közlemény szerint a legalacsonyabb belépő alapbér 6,2 százalékos emelés után bruttó 260 ezer forint lesz. A márciusi béremelésen túl az áruházi szakértő szintű munkatársaknál a gazdasági célok megvalósulása és az egyéni teljesítmény függvényében az év második felében további béremelést tervez a vállalat, a kétlépcsős emeléssel a béremelésük mértéke elérheti a 7,1 százalékot. A közleményben példaként említik, hogy az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más…

Részletek>

Az Euronics árbevétele nyolc százalékkal nőtt tavaly

Euronics

Az Euronics műszaki áruházlánc kiskereskedelmi árbevétele nyolc százalékkal, nettó 64 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évi nettó 59,2 milliárdról – közölte a vállalat. A közlemény szerint az Euronics webáruházának részesedése tavaly már meghaladta a teljes céges forgalom húsz százalékát. A vállalat kiemelte, hogy kihívásokkal teli üzleti évben sikerült növekedési pályán maradnia, noha a koronavírus-járvány okozta korlátozások és a megváltozott fogyasztói szokások miatt az áruházaiba betérők száma tíz százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. A közleményben Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a tavalyi eredményeket nem tudták…

Részletek>

Az IKEA magyarországi forgalma 8,5 százalékkal nőtt tavaly

Mounia El Hilali, az IKEA regionális kereskedelmi vezetője

A koronavírus-járvány miatti nehézségek ellenére az IKEA magyarországi árbevétele 8,5 százalékkal, 98 milliárd forintra nőtt a vállalat 2019. szeptember 1-jétől 2020. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest – mondta az IKEA regionális kereskedelmi vezetője. Mounia El Hilali (képünkön) kiemelte, hogy a járvány érezhető átalakulást hozott a vásárlói szokásokban, az online vásárlások erősödése miatt a vállalat magyarországi e-kereskedelmének forgalma az előző évhez képest megduplázódott. Mint mondta, ez a növekedés erős nyomást is jelentett az üzletmenetben, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy több munkavállalót foglalkoztassanak Magyarországon. A 2020-as pénzügyi évben…

Részletek>

Az Audi Hungaria visszatér a három műszakos munkarendre

Czechmeister Mónika Audi

Ismét három műszakos munkarendben termel hétfőtől az Audi Hungaria Zrt., visszatérve az egy műszakról, amelyet a félvezető alkatrészellátás akadozása miatti átmeneti termeléscsökkentés tett szükségessé – közölte a győri székhelyű autóipari vállalat kommunikációs vezetője. Czechmeister Mónika (képünkön) felidézte, hogy a félvezetők iránti igények az elmúlt időszakban világszerte olyan mértékben növekedtek, amely az alkatrészszállítások kiesését vagy jelentős késését okozta. Ez hatást gyakorolt a világszerte működő autógyárak, így az Audi Hungaria működésére is: a fennakadások miatt január 18-tól egy műszakos munkarendet vezettek be a járműgyártásban. „A motorgyártás alapvetően a normál termelési rend szerint…

Részletek>

Új ügyvezető a Hankook Tire rácalmási gyárának élén

Hankook-Tire

A Hankook Tire Kim Hjung Junt nevezte ki az európai piacot kiszolgáló rácalmási gyárának új ügyvezető igazgatójává, a korábbi ügyvezető, Hwang Seong Hak három év után új szerepet vállal a cégcsoporton belül. Az 58 éves Kim Hjung Jun a koreai Inha Egyetem kémia szakán szerezte diplomáját, majd itt végezte el a fizikai-kémiai tanszék mesterképzését is. 1991 óta dolgozik a Hankook Tire-nél, legutóbbi megbízatása a vállalatcsoport koreai központjában a gyártástervezési részleg vezetése volt. Az új ügyvezető szerint a cégcsoport magyarországi gyára nagyban hozzájárul a vállalat globális sikeréhez, ezért alapvető célja, hogy tovább…

Részletek>

Környezetvédelmet segítő, termékinnovációs projektet indít egy hazai nyomda

BoxPrint

A BOX PRINT–FSD PACKAGING Kft. összesen 214.595.532 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a „PEEL-OFF BLISTER CARD PRO” című pályázatára. A mintegy 370 millió forint összköltségű projekt keretében egy teljes mértékben újrahasznosítható bliszterkártya megvalósítása a cél. A fejlesztésnek köszönhetően olyan bliszterkártyák kerülhetnek a piacra, melyek kevésbé terhelik a környezetet. Ez úgy tud megvalósulni, ha a blisztercsomagolás alkotóelemei teljes mértékben szétválaszthatóak, így szelektív hulladékként való kezelésük nem ígényel további erőfeszítést. A piacon jelenleg elérhető blisztercsomagolásnál ugyanis külön munkát igényel, hogy a kartonrostokat lekaparják a…

Részletek>

Már a Gazprom szerint is meghiúsulhat az Északi Áramlat-2 megépítése

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója

Először ismerte el az orosz Gazprom gázipari vállalat, hogy meghiúsulhat az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének befejezése. A Gazprom a holdig által kibocsátott új kötvényekhez kiadott, a hírügynökségek által ismertetett memorandumban nem zárta ki, hogy a politikai helyzet hirtelen megváltozása esetén a projektet fel kell majd függeszteni vagy törölni kell. „Az olyan nagy nemzetközi projektjeink megvalósításakor, mint amilyen a Török Áramlat vagy az Északi Áramlat-2, egyes régiókban olyan, a politikai helyzet változásával kapcsolatos kockázatokba ütköztünk és ütközünk, amelyek az országok közötti feszültség növekedéséhez, valamint partnereink és a szabályozó…

Részletek>

Több ezres elbocsátásra készül a FedEx

FedEX

A FedEx gyorsposta szolgáltató vállalat a holland TNT felvásárlásával az elkövetkező években több ezerrel csökkenti alkalmazottai számát Európában. Az amerikai FedEx 2016-ban vásárolta meg több mint négymilliárd euróért a holland TNT Express gyorsposta szolgáltatást európai terjeszkedésének a jegyében. Az akvizícióval kiterjedt európai légi és közúti terjesztő hálózatra tett szert a világ legnagyobb légi csomagszállító hálózata. A 2016-os akvizíció óta a FedEx technológiai és infrastrukturális beruházásokkal mostanra integrálta a TNT légi és közúti szállítási hálózatát és informatikai rendszereit a FedEx Express szolgáltatási hálózatával. Az átfedések felszámolásával az elkövetkező években 5500-6300 munkahely…

Részletek>

Csökkent tavaly az Audi Hungaria gyártási eredménye

Audi

Csökkent tavaly az Audi Hungaria Zrt. gyártási eredménye 2019-hez képest, a győri üzemben 1 millió 661 ezer 599 motort és 155 ezer 157 járművet készítettek – közölte a vállalat. A motorok száma 2019-hez képest 307 143 darabbal csökkent, míg a gyártósorról legördülő járművek száma 9660 darabbal volt kevesebb, mint az előző évben. A közleményben részletezték, hogy a vállalat 87 343 darab elektromos motort gyártott, 164 799 háromhengeres-, 730 998 négyhengeres benzinmotort és 315 972 darab négyhengeres dízelmotort. Az öthengeres Otto-motorból 11 007 darab készült, a hathengeres motorokból 241 295 benzin- és…

Részletek>