A Waberer’s International adásvételi szerződést írt alá a vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az ügylet pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Waberer’s a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott feltételek teljesülése, illetve a szokásos hatósági eljárások lefolytatását követően 2024 elején várható. A Waberer’s korábbi közlése szerint…
Részletek>Címke: vasúti
A Waberer’s megvenné a Petrolsped Szállítmányozási Kft.-t
Előzetes megállapodást írt alá a Waberer’s International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat. Az előzetes megállapodás keretében a felek megegyeztek a vételárban és a főbb szerződéses feltételekben, amely a tranzakció zárásával, várhatóan 2023 utolsó negyedévében válik kötelező érvényűvé – közölte a Waberer’s. A magyar tulajdonban lévő Petrolsped csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága, amely – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat. A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint…
Részletek>Budapest körül logisztikai gyűrű, Debrecen környékén intermodális terminál épül
Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre — jelentette ki az építési és közlekedési miniszter. Lázár János egy gimnázium új épületének átadásán arról beszélt, hogy mivel az új oktatási intézmény a logisztikát, az informatikát és pénzügy-számvitelt tűzte zászlajára, fontos szerepe lehet a kormány terveiben. Úgy fogalmazott: „meg kell vizsgálni, lehet-e a Kárpát-medence kelet és nyugat között, észak és dél között, a kultúrák találkozásánál most már nem kompország, hanem inkább hídország”. A szónak abban az értelmében, hogy vasútvonalaival,…
Részletek>Nincs megállás, ismét bővíti meglévő hálózatát a cargo-partner
Az elmúlt hónapokban Kína főbb kereskedelmi csomópontjainál nyitott új irodákat és raktárakat a cargo-partner. Kiemelendő a sanghaji „Pharma Competence” központ (a gyógyszeriparban tevékenykedő ügyfelek logisztikai folyamatainak támogatása miatt), a kantoni raktár, valamint a nankingi és csungkingi új irodák. Egy hónapja a cargo-partner saját standdal volt jelen a sanghaji „New International Expo Centre – transport logistic” kiállításon. A 30 ezer m²-es területen közel 400 kiállítójával nyújtott betekintést 21.500 látogatójának a logisztikában, szállítmányozásban, gyártásban, vendéglátóiparban és kiskereskedelemben tevékenykedő vállalatok számára, hogy megoszthassák egymással legújabb ismereteiket és iparági tapasztalataikat. A cargo-partner ezen a…
Részletek>Ömlik a pénz Debrecenbe
Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel — közölte Papp László. A polgármester emlékeztetett: egy korábbi kormánydöntés értelmében gazdaságfejlesztésre 175,5 milliárd forintot kapott a város, amelyet víziközmű, illetve vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak. A mostani, 112,198 milliárdos csomag forrásait elsősorban közúti közlekedésfejlesztésre fordítják, de megvalósulnak belőle a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a biztonság szempontjából is fontos beruházások. Utóbbiak közül Papp megemlítette a több mint negyven hektáros területen megvalósuló…
Részletek>Folyamatos a fejlesztés a MÁV-Volán Csoportnál a kerékpáros turizmus támogatására
A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpáros szállítás, tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra; a szolgáltatások idén tovább bővülnek, és a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A MÁV-Volán Csoport közölte: fenntarthatósági célkitűzései között nagy szerepet kapott a kerékpárszállítás feltételeinek folyamatos javítása a közöségi közlekedési eszközökön. A kerékpáros turizmus támogatásával a vállalatcsoport célja a fenntartható közlekedési módok népszerűsítése és ezzel a környezeti terhelés jelentős csökkentése. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az eseményen arról beszélt, az Építési…
Részletek>Mintegy kétmilliárd forintból újul meg két dél-balatoni vasútállomás
A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon – hangsúlyozta. Az államtitkár kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetett…
Részletek>Új kerékpáros útvonalak épülnek Kőbányán
Jelentős közlekedési fejlesztések kezdődtek a főváros X. kerületében: kiépülnek Kőbánya kerékpárút-hálózatának hiányzó szakaszai – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Elkezdődtek az építési munkák és előreláthatólag idén nyáron be is fejeződnek. A projekt a kőbányai Kolozsvári utca-Korponai utca-Vaspálya utca-Gyömrői út-Sibrik Miklós út-Mádi utca által határolt területet fedi le. Hozzátették: a kőbányai kerékpárút-hálózat hiányzó szakaszainak megépítésével gyors és biztonságos kapcsolatok jönnek létre a kerületen belül. A jelentősebb közlekedési csomópontok, mint a Szent László tér és a zöldövezetek – például az Óhegy park – rövidebb idő alatt lesznek elérhetők. A fejlesztés részeként…
Részletek>Évértékelő: Lendületben a Raben Group
Gazdasági stabilitást nem hozott ugyan, de a több mint 90 éves Raben Group számára így is sikeres év volt 2022. Többek között az osztrák Bexity akvizíciója és ezzel a tizenötödik európai piac megnyitása, jelentős flotta- és infrastrukturális beruházások, számos új nemzetközi összeköttetés létesítése és ambiciózus fenntarthatósági projektek jelzik, hogy a cégcsoport továbbra is lendületes fejlődési pályán halad. A globális gazdaságot fenyegető kihívások az elmúlt évben sem szűntek meg, legfeljebb jellegükben változtak. A koronavírus-járványból fakadó nehézségeket nyersanyaghiány, rekordmértékű áremelkedés és megugró infláció váltotta, ami a fogyasztóktól a szolgáltatókon át az összes…
Részletek>Jön a vármegyebérlet és az országbérlet
Korszakalkotó változás, minden eddigi konstrukciónál kedvezőbb lesz a vármegyebérlet és az országbérlet május 1-jei bevezetése a közösségi közlekedésben – közölte a MÁV-Volánbusz csoport. A csoport szerint az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók. Kiemelték, május 1-jétől az új bérletekkel teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybevételével. E társaságok helyközi járatait korlátlanul használhatják majd az utazók a bérleten feltüntetett területen. A vármegyebérlet és az országbérlet napi több tízezer buszon és kötöttpályás…
Részletek>