A logisztikai megbízásai is segítették a tavaly a rekorderedménnyel záró 4iG-t

szerver

A növekedési dinamikát megőrizve minden korábbit meghaladó üzleti eredményességgel zárt 2020-ban a 4iG, adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt – közölte a vállalat. Az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási szabályok) szerinti konszolidált értékesítési árbevétel 57,3 milliárd forint volt, ami 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az EBITDA (pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény) 24 százalékos növekedéssel 5,05 milliárd forint lett. A társaság helyzete stabil, a sikeresen zárt negyedéveknek köszönhetően pedig továbbra is jelentős tartalékokkal rendelkezik – írták. A gyorsjelentés szerint a társaság kevésbé érezte meg a válságot, hiszen…

Részletek>

MLBKT: csökkent a beszerzésimenedzser-index februárban

BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 49,4 pontra esett a januári 54,5-ről – közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A válaszadók az előző hónaphoz képest – négy hónapos trendet megszakítva – kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be. A szűkülés üteme viszonylag enyhe – tette hozzá a társaság. A BMI 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 százalék alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal. Az új rendelések mennyisége a csökkenés ellenére is dinamikusabb bővülést mutat, a termelési mennyiség, valamint a vásárolt készletek mennyisége és a…

Részletek>

A Metrans logisztikai bázist épít Zalaegerszegen

konténer vonat

A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen, amelyhez a magyar kormány 3,9 milliárd forintos támogatást biztosít. Mint közismert, Zalaegerszegen már most is komoly az átmenő vasúti forgalom, csak a Metransnak naponta 12-14 vonatja halad el a város mellett. Annak érdekében, hogy Zalaegerszeg legyen az adriai-tengeri kikötők felől a belépési pont Magyarországra Szlovákia, Csehország és Lengyelország irányába, a Metrans úgy döntött, hogy egy logisztikai bázist, egy konténer terminált épít ott. A Koper, Fiume és Trieszt kikötőiből érkező, illetve az oda tartó vonatok rendezésének helyszíne lesz a zalaegerszegi…

Részletek>

Az elmúlt 50 év legnagyobb fejlesztései várhatók a vasúti járműgyártás területén

vasút

Az elmúlt ötven év legnagyobb fejlesztései várhatók a vasúti járműgyártás területén – hangoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Vasváron a járműülés gyártással is foglalkozó Polgár Lakatos- és Gumiipari Kft. üzemcsarnokának megtekintése után. A tárcavezető elmondta, a kormány várhatóan a jövő héten elfogadja azt a fejlesztési stratégiát amely a következő években az úgynevezett „vasúti gördülő állomány” jelentős növelését tartalmazza, terveik szerint összességében kétezer milliárd forint beruházást hajtanak végre ezen a területen. Palkovics kijelentette: a magyar vasúti járműgyártást szeretnék újra nemzetközileg elismert szintre emelni, ennek megfelelően alakítanák a vasúti szakemberek, mérnökök…

Részletek>

Sztrájkolnak a Continental makói telephelyén

szakszervezet

Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt nyolcórás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szombat reggel 6 órától. Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára azt közölte, hogy a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta azt. Az új megállapodásról – kisebb megszakításokkal – decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért szerdán végső eszközként kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. A munkabeszüntetés utáni újabb egyeztetésen ugyan közeledett a szakszervezet és a munkáltató álláspontja, de nem sikerült megállapodni.…

Részletek>

Átlagosan 5,5 százalékkal emeli a Tesco az áruházakban és a logisztikai központokban dolgozók bérét

Tesco

Átlagosan 5,5 százalékkal emeli a Tesco az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, és az emelést az idén is kiegészíti gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomaggal, mintegy négymilliárd forint értékben – tájékoztatta az áruházlánc. A közleményben kiemelték, hogy megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). Ennek eredményeként a vállalat március 1-jétől minimum bruttó 250 ezer forintos alapbéren foglalkoztatja munkavállalóit. A teljes juttatási csomag így az átlagos műszakpótlékkal és túlórával,…

Részletek>

Közös vállalatot alapít a Mészáros Csoport és a Stadler

Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról – közölte a két cég közös közleményben. A tájékoztatás szerint a magyarországi telephellyel működő svájci-magyar vegyesvállalat fő profilja a tervek szerint vasúti teher- és tartálykocsik gyártása lesz hazai és nemzetközi piacokra. A közleményben kiemelték, hogy a gyártás során kiemelt cél a lehető legszélesebb hazai beszállítási láncolat kiépítése. A vegyesvállalattal létrehozott kapacitás az alaptevékenység mellett alkalmas lesz személyszállító nagyvasúti járművek szervizelésére és összeszerelésére is. A közös vállalat 2023-ig megközelítőleg ötszáz magyarországi munkahely megteremtését célozza meg, továbbá…

Részletek>

Nyolcvanmilliós bírságot kapott a SPAR Magyarország

Spar

Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a SPAR Magyarország Kft.-vel szemben; a cég több élelmiszeripari beszállító esetében is jogsértő magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül úgynevezett fix bónusz megfizetésére kötelezte őket – közölte a Nébih. A jogsértő eljárással a kft. mintegy 75 millió forinttal károsította meg a kereskedelmi partnereit. A Nébih az élelmiszeripari beszállítókkal szemben alkalmazott szerződéses feltételek teljesülését vizsgálta a SPAR Magyarország Kft.-nél. Az ellenőrzés során megállapították: a vizsgált tíz beszállító közül öttel szemben forgalmi cél kikötése nélkül terhelt ki úgynevezett…

Részletek>

Lezárta a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvételét az AutoWallis

BMW

Az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Motor Ljubljana tulajdonába került Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedése, miután a társaság sikeresen lezárta az akvizíciót, ezzel az AutoWallis belépett az ország autó-kiskereskedelmi piacára is – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az AutoWallis csoport már eddig is jelen volt Szlovéniában, ahol a társaság másik leányvállalata, a Wallis Automotive Europe a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagos márkaképviseletét látja el, és – a versenyhivatali engedélyezést követően – hamarosan megkezdi az Opel márka nagykereskedelmét is. A ljubljanai, egyben legnagyobb szlovén BMW autókereskedés 2009 óta működik. A használt…

Részletek>

Az Euronics árbevétele nyolc százalékkal nőtt tavaly

Euronics

Az Euronics műszaki áruházlánc kiskereskedelmi árbevétele nyolc százalékkal, nettó 64 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évi nettó 59,2 milliárdról – közölte a vállalat. A közlemény szerint az Euronics webáruházának részesedése tavaly már meghaladta a teljes céges forgalom húsz százalékát. A vállalat kiemelte, hogy kihívásokkal teli üzleti évben sikerült növekedési pályán maradnia, noha a koronavírus-járvány okozta korlátozások és a megváltozott fogyasztói szokások miatt az áruházaiba betérők száma tíz százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. A közleményben Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a tavalyi eredményeket nem tudták…

Részletek>