Beköltözött az első bérlő a HelloParks maglódi ipari és logisztikai parkjának első létesítményébe, a Magyarországon csomagautomata-hálózattal rendelkező FoxPost 8400 négyzetméter területet vesz igénybe, ahol megkezdte az 1,5 millió eurós beruházást jelentő csomagszortírozó gépsorok telepítését – közölte a Futureal-cégcsoporthoz tartozó HelloParks. A közlemény szerint a HelloParks határidőre átadta a múlt héten a maglódi ipari és logisztikai park első ütemét jelentő 46 000 négyzetméteres raktárépület első egységét, amelynek kivitelezése öt hónappal ezelőtt kezdődött. Az épület különlegessége, hogy Magyarországon ez lehet az első ipari létesítmény, amely megfelel a rendkívül szigorú követelményeket támasztó BREEAM…
Részletek>Kategória: Ingatlan
Q2: most jó Duna House-nak lenni
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés – közölte a társaság. A Duna House-csoport adózott eredménye az első fél évben 559,7 millió forintra nőtt az előző év azonos időszakában elért 469,8 millió forinthoz képest. A csoport nettó árbevétele az év első hat hónapjában elérte az 5,91 milliárd forintot, míg egy évvel korábban 4,35 milliárd forint volt. A…
Részletek>A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot
A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor – közölte a cég. A felvásárlás felgyorsítja a kevéssé eszközigényes vállalattá való átalakulást, és az első megtett lépés a Hyatt azon kötelezettségvállalása jegyében, miszerint 2024 végére 2 milliárd dollár értékben ad el szállodákat. Mark Hoplamazian, a Hyatt elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: „Az ALG ingatlanjainak tulajdonunkba kerülésével megduplázódik a Hyatt globális üdülőhelyi…
Részletek>Háromszáz hektárral bővülhet a fényeslitkei ipari park
Három ütemben, akár további háromszáz hektárral is bővülhet a jelenleg 145 hektáros fényeslitkei ipari park, erre mintegy húszmilliárd forintot fordít a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója a felső-szabolcsi községben. Tálosi János az önkormányzat és a beruházó erről szóló megállapodásának aláírását követően elmondta, a társaság a települési és szabályozási terv módosításának jóváhagyása után elindítja az első száz hektár fejlesztését, és az igényeknek megfelelően további 100-100 hektárt szeretnének az immár ipari és technológiai parknak nevezett létesítmény területébe bevonni. Felidézte, a jelenlegi parkban 85 hektáron épül az East-West…
Részletek>Budapesten inkább csökkennek, vidéken emelkednek a lakásárak
Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti lakásuk eladása során árat változtató tulajdonosok nyolcvan százaléka mérsékelte a kínálati árat 2020-ban és az idén is, míg a községekben még erős a kereslet és a drágulásnak is tere van. Az ingatlan.com szerint a lakáspiaci élénkülés idén elsősorban az adásvételek számában jelentkezhet, a korábbi évekhez hasonló országos szintű kétszámjegyű drágulásnak nincs tere. Míg Budapesten a meghirdetett lakások túlnyomó többségénél csökkentik az árat az eladók, addig vidéken idén tízből négy árat változtató eladó az eredetileg meghirdetett árnál nagyobb összeget szeretne kapni az ingatlanért. Kiemelték, hogy bár…
Részletek>Megduplázta raktárkapacitását a Lucart Kft. Nyergesújfalun
Megduplázta raktárkapacitását az olasz érdekeltségű Lucart Kft. Nyergesújfalun, a 900 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtottak a magyar állampolgárok. A Lucart Kft. sajtóközleménye szerint a saját ingatlanon végrehajtott 4600 négyzetméteres bővítéssel már tízezer raklapnyi készárut raktározhatnak. A fejlesztés előtt a Lucart három külső raktárt használt az alappapírok és a késztermékek tárolására, a szállítás jelentős többletköltséget okozott a cégnek. A raktárbővítés mellett az üzemben további két raklapozó robotot is telepítettek. „A világjárvány okozta válság egyik üzenete, hogy szerencsésebb a termelés teljes vertikumát egy helyre koncentrálni. A…
Részletek>Vecsésen építtet logisztikai létesítményt a német Geis Group
A CTPark Vecsés ipari parkban építtet logisztikai létesítményt a német Geis Group – közölte az CTP ingatlanfejlesztő. A Geis Group magyarországi vállalata, a Geis Logistics Hungary Kft. majdnem 16 ezer négyzetméteres létesítményt fog bérelni. Az új épületben a Knorr-Bremse vasúti és haszongépjárműveihez készült fékrendszereket tárolják majd – írták. Hozzátették, hogy a megrendelő a stratégiai elhelyezkedés és az ingatlanfejlesztő cég rugalmassága miatt döntött a vecsési logisztikai park mellett. A CTP olyan funkciókat alakít ki a létesítményben, amelyek a Geis Group tárolási igényeihez alkalmazkodnak. A közlemény Közép- és Kelet-Európa legnagyobb ipariingatlan-fejlesztőjeként ír a…
Részletek>Új logisztikai üzemet épít Miskolc-Alsózsolcán a Posta
Mintegy 1,7 milliárd forint értékű beruházással épít új logisztikai üzemet Miskolc-Alsózsolca Ipari Parkban a Magyar Posta. Az üzemcsarnok átadása a jövő év elején várható és 2022 folyamán automata csomagszortírozó rendszert is telepítenek a depóba – közölte a posta. Az új üzem zöldmezős beruházással épül, és a jelenleginél háromszor nagyobb alapterületű lesz, bruttó 4747 négyzetméter, mely magában foglalja az üzemcsarnokot, az irodákat és a szociális helyiségeket, emellett további 12 100 négyzetméter kiterjedésű lesz a külső burkolt területet. Jelenleg az alapozási munkálatok zajlanak. A közlemény szerint Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és…
Részletek>A Robertson Hungary megvásárolja a BNP Paribas Real Estate Magyarországot
Az irodai, kiskereskedelmi, hotel, ipari és logisztikai ingatlanok bérbeadásával, eladásával, illetve értékbecslésével foglalkozó magyar cég, a Robertson Hungary Kft. megvásárolta a BNP Paribas Real Estate Magyarország Tanácsadó és Ingatlankezelő Zrt.-t, amely az ingatlankezelés, projekt- és pénzügyi menedzsment területén nyújtott szolgáltatásokat ügyfeleinek – közölte a Robertson Hungary. A tranzakciót követően – amelynek értékét nem hozták nyilvánosságra – a BNP Paribas Real Estate Magyarország teljes egészében a Robertson Hungary Kft. tulajdonába kerül, és Robertson Property Management Zrt. néven folytatja tevékenységét. A két Robertson vállalkozás arra törekszik, hogy működésükkel az ingatlanok teljes életciklusát le…
Részletek>Új bérlő a CTP üllői CTPark Budapest East ipari parkjában
Az Euronics műszaki áruházlánc közel 28 ezer négyzetméteres raktárterületre írt alá szerződést a CTP üllői CTPark Budapest East ipari parkjában. Az Euronics közvetlenül a Lenovo most épülő első európai gyára melletti területen alakít ki egy teljesen automatizált raktárat, amely a tervek szerint 2022 elején kezdi meg működését. Az Euronics áruházlánc a hazai e-kereskedelemben betöltött meghatározó szerepe és az elmúlt két év folyamatosan növekvő forgalma miatt tűzte ki célul egy teljesen automatizált, modern raktárterület kialakítását, amely a CTPark Budapest East ipari parkban közel 28 ezer négyzetméteren valósul meg. „Az elmúlt időszakban…
Részletek>