Közel tízmilliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten a MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. Alföldy-Boruss Márk Dezső, az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős helyettes államtitkára a bejelentés kapcsán elmondta: az eddigi telepítések révén eddig nagyjából 5300 megawattnyni napenergiás fotovoltaikus létesítmény van Magyarországon. Ebből 2000 megawatt háztartási méretű, míg 3300 megawatt körüli az üzleti, kereskedelmi naperőművi portfólió. Az előrejelzések szerint ez a mennyiség 2030 körül 12 ezer megawattra bővülhet, és ebbe a sorba illeszkedik be a Kecskeméten megépülő naperőmű is, amely a jövőképhez 23,8 megawattal…
Részletek>Kategória: Energia
Engedélyezték a legrégebbi spanyol atomerőmű leszerelésének megkezdését
Engedélyezték a legrégebbi spanyol atomerőmű leszerelésének megkezdését egy hétfőn megjelent miniszteri rendeletben. A 2012-ben leállított Santa María de Garona-i nukleáris létesítmény leszerelési munkálatait két fázisban fogják végrehajtani 2033-ig, mintegy 475 millió eurós (177,5 milliárd forint) költségvetésből. „Ma előrelépés történt ebben a rendezett, lakossági garanciákkal és gazdasági alternatívákkal rendelkező bezárási folyamatban” – mondta Teresa Ribera ökológiai átmenetért felelő miniszterelnök-helyettes újságíróknak a témával kapcsolatban, kiemelve, hogy a leszerelési folyamat átesett a szükséges környezetvédelmi értékelésen és senkire nem jelent kockázatot. Az ország északi részén, Kasztília és León tartományban található egyreaktoros atomerőmű működését azután…
Részletek>Kiegyenlíti a feszültségingadozásokat az E.ON innovációja
Az E.ON a közleményében emlékeztet arra, hogy lakossági és vállalati részről is megnőtt a naperőművek létesítésének igénye, a következő időszakban a villamos hálózatra kapcsolódó nagyszámú háztartási napelemes rendszer jelentős kihívás elé állítja a villamosenergia-hálózatok üzemeltetőit. Felidézték, hogy a megújuló energia befogadásának biztosítására az E.ON Hungária csoport 74 milliárd forint értékű hálózatfejlesztési tervet jelentett be, amelynek keretében mintegy 15 ezer különböző nagyságrendű beruházás valósul meg 2026-ig. Mivel a megújuló energiaforrások hálózatra kapcsolása a megnőtt igények miatt a hagyományos technológiákkal néhány hónap alatt nem megvalósítható, a nagyszabású hálózatfejlesztési program mellett egy komplex…
Részletek>Hegyeshalom: Automata EuroTruck töltőállomást épített az OMV Hungária
Félmilliárd forintból építette meg Hegyeshalomnál új, automata EuroTruck töltőállomását az OMV Hungária Kft. Az OMV Hungária csaknem 1,3 millió euróból (több mint 500 millió forint) épített kamionokat és buszokat kiszolgáló, személyzet nélküli töltőállomást Hegyeshalomnál, az M1-es autópálya mellett, közvetlenül az osztrák határ előtt – közölte a társaság. A magyar-osztrák határon álló automata töltőállomás mindkét irányból elérhető, üzemanyag-ellátását az ausztriai Schwechat finomítója biztosítja, és ha a kihasználtság indokolja, újabb állomás létesülhet Magyarországon. Az OMV első EuroTruck-töltőállomása 2007-ben Ausztriában nyílt meg, és a hálózat azóta Csehországra, Szlovéniára, Romániára is kiterjedt, a hegyeshalmival együtt…
Részletek>Többszörösére nőttek a vállalati energiaköltségek egy felmérés szerint
A magyarországi cégek nyolcvan százalékának legalább a háromszorosára, kisebb részüknek ennél is nagyobb mértékben nőtt az energiaköltsége 2022-ben az EY felmérése szerint. A vállalatok többsége legalább részben a fogyasztókra hárította át a költségei emelkedését, és gyakran a beszerzési stratégiájukat is átalakították az árazással együtt. Az energiadrágulást az iparvállalatok ellensúlyozták a leghatékonyabban a visszajelzések alapján – írták. Szintén 80 százalék azok aránya, akik szerint energiahatékonysági beruházásokkal lehet megtartani a versenyképességet, és minden negyedik cég arról is döntött már, hogy alternatív energiaforrásból fedezi a fogyasztását. A leggyakoribb választás a napelem és a…
Részletek>Idén a közúti fuvarozók költségei 8-10 százalékkal emelkedhetnek
A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) a 2022-es rekordemelkedés után 2023-ban az infláció alatt, 8,2-9,6 százalékkal növekedhet, kérdés azonban, hogy az idén ebből mennyit tudnak áthárítani a cégek — mondta Lajkó Ferenc. A DigiLog Consulting tanácsadó cég vezetője és egyben a Magyar Közgazdasági Társaság logisztikai szakosztályának elnöke szerint a hazai áruszállítás hetven százalékát a közúti árufuvarozás adja. Magyarországon 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk kilencvenezer járműből áll. A magyar foglalkoztatottak 3,3 százalékát alkalmazzák, és jelentős exportszolgáltatók. Tavaly a nemzetközi áruszállításban résztvevő vállalkozások költségei 25,1 százalékkal,…
Részletek>EM: új vezetéssel törekszik erőteljesebb regionális szerepre az MVM
Mátrai Károly az MVM Csoport vezérigazgatója 2023. január 23-ától, ezzel együtt a nemzeti vállalatcsoport igazgatósága is megújul – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A közlemény szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium azt várja az MVM Energetika Zrt. új vezetésétől, hogy tovább fokozza a nemzeti nagyvállalat nemzetközi jelenlétét és jelentőségét. A tárca szándékai szerint a cégcsoport regionális bajnokká válik, így még többet tehet majd Magyarország, a hazai fogyasztók energiabiztonságáért és a sikeres energiaátmenetért is. A vállalat vezérigazgatója, Mátrai (képünkön) több mint negyedszázados tőkepiaci tapasztalattal rendelkezik, 2008-tól tizenkét éven át volt a…
Részletek>Az átlagosnál alacsonyabb volt az áramfogyasztás karácsonykor
Az átlagosnál alacsonyabb volt a magyarországi villamosenergia-fogyasztás a karácsonyi időszakban, december legalacsonyabb napi csúcsterhelését karácsony első napján regisztrálta a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tavaly, ahogy tavalyelőtt is. A rendszerirányító honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint 2021-ben 5192 megawatt (MW), 2022-ben 4670 MW volt ez az érték, ennél alacsonyabb fogyasztás csak a pünkösdi és az augusztus 20-i ünnepekkor figyelhető meg. Hozzátették, hogy tavaly karácsonykor ráadásul annyira enyhe volt az idő, hogy napi hőmérsékleti rekordok is megdőltek, ebből adódott, hogy a decemberben regisztrált napi csúcsterhelések még a megszokottnál is alacsonyabb értékeket…
Részletek>Csepp a tengerben: Kidobott karácsonyfákból állítanak elő hőenergiát a pécsi erőműben
Akár 40 tonnányi, a karácsonyi ünnepek után kidobott fenyőfát is elégethetnek a következő időszakban a két biomassza-tüzelésű blokkal működő pécsi hőerőműben — közölte a tulajdonos Veolia Energia Magyarország Zrt. A közleményben tudatták: a 31 500 lakás és 480 közintézmény távfűtését szolgáló, tisztán biomassza alapon működő pécsi hőerőmű a feleslegessé váló karácsonyfák hasznosításával egy több mint tizenöt éves hagyományt folytat idén is. A háztartásokból kidobott és január végéig begyűjtött fenyőket az erőműben mobil aprítógépek segítségével darabolják fel, majd a faanyag az ömlesztett biomasszát felhasználó egységbe kerül, ahol magas gyantatartalma miatt egyéb…
Részletek>Beindult az Energiaügyi Minisztérium: vezetőváltások az energetikai szektorban
Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) eddigi elnöke az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójaként felel majd az előkészületben lévő üzemidő-hosszabbítás sikeres végrehajtásáért. Hivatali utóda 2023. január 16-tól Juhász Edit lesz. A MEKH a drasztikusan megváltozott nemzetközi energiakörnyezetben is a hazai ellátás biztonságának, a magyar fogyasztók védelmének szolgálatában működik tovább — közölte az Energiaügyi Minisztérium. A MEKH éléről 2023. január 15-i hatállyal távozik az önálló szabályozó szerv jelenlegi elnöke. Horváth az energetikai ágazat számos állami és vállalati szereplőjénél dolgozott, előzőleg 2010 és 2013 között, majd 2020 nyara…
Részletek>