Az MNB megbírságolta a Duna House Hitelcentrumát

Duna House

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17 millió forintra bírságolta a Duna House Holding Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Hitelcentrum Szolgáltató Kft.-t a többes ügynöki tevékenységgel összefüggő jogszabályok és a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése miatt – közölte a Duna House. A közlemény szerint a jegybank november 23-án hozott határozatában megállapított hiányosságok a cégcsoport tevékenységét nem veszélyeztetik. Kiemelték: a társaság a vizsgálat során teljes körűen együttműködött a felügyelettel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a határozatban megfogalmazott megállapításoknak megfeleljen, határidőn belül intézkedjen. A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT…

Részletek>

Autótulajdonosok százai tüntettek Ungváron az európai regisztrációjú gépkocsik ukrajnai belépésének szigorítása ellen

Több száz kárpátaljai autótulajdonos rendezett tüntetést Ungváron, mert Ukrajnában november 25-től nehezen értelmezhető, szigorú törvényekkel – magas behozatali vám vagy kaució kiszabásával – nehezítették meg az ukrán állampolgároknak, hogy külföldön regisztrált autóikkal lépjenek be az országba és azokat belföldön használják. Az autósok az ungvári stadionnál gyülekeztek, majd a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elé vonultak. A tiltakozók azt követelik, hogy kezdjen tárgyalásokat velük a megye vezetése – adták hírül kárpátaljai hírportálok. A jelentések szerint a tüntetők gépkocsi gumiköpenyeket raktak le az adminisztráció épülete elé, és meggyújtották őket. A tiltakozók nem engedték…

Részletek>

A Csarna-völgyi kisvasút építése nem élvezi az agrárminisztérium támogatását

Nem támogatja az Agrárminisztérium a kisvasút építését a fokozott védelmet élvező, különleges természeti értékekkel rendelkező börzsönyi Csarna-völgyben. Csütörtöki közleményében a környezetügyért is felelős szaktárca hangsúlyozza, hogy a Csarna-völgyben a jogszabályok csak természetvédelmi céllal, a természeti folyamatok működésének biztosítása és elősegítése érdekében engedik a beavatkozást. A minisztérium szerint mindezt hosszú távon a nemzeti park igazgatósági vagyonkezelése biztosíthatná, ezért soron kívül intézkednek arról, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe kerüljön át a terület az állami erdőgazdaságtól. Az Ipoly Erdő Zrt.-t Nagy István miniszter a beruházás engedélyeztetési kérelmének visszavonására utasította – közölték.

Részletek>

Tizenhét százalékkal növelte adózott eredményét az easyJet

Tizenhét százalékkal növelte adózott eredményét az előző évihez képest az angol easyJet diszkont légitársaság a szeptember 30-ával végződött pénzügyi évben. A légicég honlapján közölt eredmény-kimutatás szerint bevételeik 5,8 milliárd fontot tettek ki, 16,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az üzemelés költsége 13 százalékkal nőtt és 4,9 milliárd font volt, így az easyJet üzemi eredménye 17,9 százalékkal 836 millió fontra, az adózott eredmény pedig 17 százalékos növekedéssel 358 millió fontra javult. Az elmúlt egy évben az easyJet 88,5 millió utast fuvarozott, 10,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában,…

Részletek>

Jelentős bővülést vár a logisztikai robotok alkalmazásában a Mobile Industrial Robots

A Mobile Industrial Robots (MIR) jelentős bővülésre számít a logisztikai robotok alkalmazásában, amit az automatizálás sokoldalú alkalmazhatóságával magyaráznak. A MiR, az autonóm mobil robotokat (AMR) gyártó vállalattól kapott információk alapján; a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IRF) 2018-as World Robotics Reportja szerint jelentős növekedésnek (162 százalék) lehettünk tanúi a logisztikában használt robotok eladási számait tekintően. 2017-ben 69 ezer logisztikai rendszert telepítettek, ami az adott időszakban szakmai területeken alkalmazott robotok 63 százalékát teszi ki. Az IFR 2018-ra még ennél is nagyobb növekedést jósol: az előrejelzések szerint 2018-ban a logisztikai rendszerek száma 66 százalékkal…

Részletek>

Posta: húsz százalékkal nőtt az e-kereskedelem

posta

Tavaly és tavaly előtt is körülbelül húsz százalékkal nőtt az e-kereskedelem, így az online rendelésekhez kapcsolódó csomagforgalom is – mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője. A szóvivő szerint idén is hasonló mértékben bővülhet az e-kereskedelem, amit jelez, hogy már most karácsonyi csúcsüzemben dolgoznak a posta csomagfeldolgozóiban. Elhangzott az is, a távol-keleti rendelések esetén arra kell készülni, hogy akár hat-nyolc hét is eltelhet, mire megérkeznek a küldemények, az Európai Unióban egy-két hét, míg Magyarországon három nap. Belföldi rendelés esetén a leggyorsabb, ha a rendelők személyes átvételt kérnek – fűzte hozzá.

Részletek>

Putyin és Erdogan avatta fel a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát

Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan isztambulban avatta fel a Török Áramlat földgázvezeték utolsó fekete-tengeri szakaszát. Az orosz és a török államfő videón keresztül kapcsolódott ahhoz a külső helyszínhez a Fekete-tenger török partjainál, ahol a Pioneering Spirit nevű hajó a vezeték utolsó métereit is a vízbe eresztette. Erdogan a kongresszusi központban tartott rendezvényen bejelentette: a vezeték a 2019-es teszteket követően áll majd készen az üzembe helyezésre. Egyúttal hangsúlyozta: tiszteletben kell tartani, hogy az egyes országok adottságaikhoz mérten mely államokból fedezik földgázszükségleteiket. Mint fogalmazott: Törökország számára Oroszország olyan megbízható barát, amellyel…

Részletek>

Tőzsdére lépést is tervez az átalakult WebEye Telematics Zrt.

Részvénytársasággá alakult, és folyamatos növekedés mellett tőzsdei belépést fontolgat a magyar tulajdonú telematikai, flottakövető szolgáltatást nyújtó cég, a WebEye. Németh Pál (képünkön), a WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatója a cég keddi, budapesti sajtóbeszélgetésén elmondta: idén novemberben zárult a Webeye International Kft. és a Lambda-Com Kft. egyesülése, a jogutód cég a WebEye Telematics Zrt. lett. A létrejött, háromszáz dolgozót foglalkoztató cégcsoport céljai között szerepel, hogy az árbevételét megduplázza, azon belül az export arányát nyolcvan százalék fölé emelje öt éven belül, tovább az általuk kezelt telematikai végpontok számát 64 ezerről 200 ezerre növelje. Az…

Részletek>

Elfogadta középtávú stratégiáját a Zalai Önvezető Jármű Klaszter

A vezető hazai infó-kommunikációs, energetikai, járműipari és légi közlekedési cégek együttműködésével létrehozott Zalai Önvezető Jármű Klaszter elfogadta középtávú stratégiáját, ahol küldetésként határozta meg, hogy a Klaszter a jövő mobilitási megoldásainak és infrastruktúráinak meghatározó európai szakmai bázisa kíván lenni. A tagcégek négy területen kínálnak partnerséget a kormányzati és tudományos szférának: 1. szabályozás és módszertanok, 2. zalai innovációs ökoszisztéma megalapozása, 3. demonstrációs és mintaprojektek hazai megvalósítása, 4. oktatás, képzés, szemléletformálás. A középtávú stratégia elfogadásának célja, hogy a Zalai Önvezető Jármű Klaszter a jövő mobilitási megoldásainak és infrastruktúráinak (önvezető földi- és légi járművek,…

Részletek>

MÁV: már több mint félmillió jegyet vásároltak a Vonatinfóval

Több mint félmillió menetjegy kelt el júniustól novemberig a jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül – közölte a MÁV. A közlemény szerint az elektronikus jegyváltás népszerűsége – a gyorsaság és a kényelem mellett – a tíz százalékos kedvezménynek is köszönhető: csaknem 750 millió forintot takarítottak meg az utasok az alkalmazás használatával, ugyanakkor a MÁV-START bevételei is emelkedtek. Az interneten egyébként október végéig már 7,6 millió jegyet vásároltak az utasok, s ez százszázalékos növekedés 2017 hasonló időszakához képest; ma már tízből kilenc esetben ezt választják az utasok. Mint írták, az…

Részletek>