A visegrádi országok fuvarozói érdekképviseleti szervezetei közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben arra kérik az Európai Bizottságot, hogy minden tagállamra egységes szabályozást, irányelveket fogadjon el a piacon, mert véleményük szerint a jelenlegi helyzet versenykorlátozó és ellehetetleníti az európai ellátási láncot – jelentette be Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, miniszterelnöki megbízott. Példaként említette, hogy a nyugat-európai hatóságok a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások – egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék – bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Megugrott az első negyedévben a prágai repülőtér utasforgalma
Az első negyedévben 19 százalékkal nőtt a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma az előző év azonos időszakához képest. A légikikötő csütörtöki közleménye szerint a január-márciusi időszakban összesen 2,7 millió utast kezeltek. Az utasforgalom növekedése egyebek között annak köszönhető, hogy bővült a Prágából elérhető célpontok száma. A Prágába érkező, illetve onnan induló repülőgépek utasterének foglaltsága átlagban 78 százalékos volt, ami jobb arány a vártnál. „Az első negyedév adatai alapján arra számítunk, hogy éves szinten ismét nyolc-kilenc százalékkal nő az utasforgalom” – mondta Václav Rehor, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke. Prágából az első…
Részletek>KISS lépés a világ vasútí közösségének, de nagy a magyar vasút életében
Kis lépés a világnak, de nagy a magyar vasút életében: kiemelt jelentőségű keretmegállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. Ezzel belátható közelségbe kerül a vasúti személyszállítás fejlesztésének következő állomása, az első kétszintes személyszállító járművek forgalomba állítása 2019 tavaszán. A Magyar Kormány vasúti stratégiájába illeszkedő pálya- és járműfelújítások, az új motorvonatok, a kedvező menetrendi struktúra meghozta a várt eredményt: idén az első három hónapban négy százalékkal nőtt az utasszám a bevételek harmadát adó budapesti agglomerációban. Az egyre népszerűbbé váló vasúti utazás újabb és újabb fejlesztéseket tesz szükségessé, ezért…
Részletek>Indul a „lengyel EKAER”, a SENT
A lengyel parlament elfogadta az erre vonatkozó törvényjavaslatot és a lengyel köztársasági elnök március 31-én aláírta a közúti áruszállítás ellenőrzésére létrehozott rendszerről szóló törvényt. A törvény 2017 április 3-án került kihirdetésre, melyet követően 14 nappal később, április 17-én lép hatályba, kivéve a törvény azon a rendelkezései, amelyek a törvény előírásainak megszegéséért kiszabott büntetésekre vonatkoznak. Ezek 2017. május 1-től lépnek életbe. A bejelentésre kötelezett áruk között szerepelnek:folyékony üzemanyagok, ebben: motorbenzinek és dieselolaj, biodízel; kenőolajok, üzemanyag adalékok, etilalkohol bázisú fagyállók, hígítók és oldószerek, részben és teljesen denaturált szesz, szárított dohány, azaz olyan…
Részletek>A UPS kiterjeszti veszélyes áru portfólióját
A UPS kibővítette veszélyesáru-szállítási programját világszerte több mint 400 új árucikkel a légi szállítás, és Európában több mint 300 új árucikkel a földi szállítás terén. A cég egyúttal a megengedett szállítható mennyiséget is növelte egyes áruknál. A különböző ipari vállalatok közt egyre nő az igény e speciális termékek küldésére. Például, az egészségügyet ellátó vállalatoknak vegyszereket kell szállítani a laboratóriumi felszerelések tisztításához, míg az ipari gyártó cégek egyebek mellett festéket, sűrített gázokat, ragasztókat, akkumulátorokat szállíttatnak. A UPS mostantól már 36 ország között segíti ügyfeleit ezen veszélyes áruk szállításában. „A UPS abban…
Részletek>Csökkentek az Airbus eladásai az első negyedévben
Huszonhárom százalékkal csökkent az Airbus által leszerződött repülőgépek száma az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Huszonhárom százalékkal, 26-ra csökkent az Airbus által leszerződött repülőgépek száma az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, miközben a korábbi megrendelések közül húszat lemondtak, és emiatt a nettó értékesítési darabszám 6-ra csökkent március végéig; ezzel szemben versenytársa, az amerikai Boeing több mint hatszor ennyi, 198 gépre kötött szerződést az első három hónapban – derül ki a társaságok által közölt értékesítési adatokból. Az Airbus az első negyedévben mindössze három szélestörzsű gépre…
Részletek>Csaknem három és fél milliárd dolláros szerződést írt alá a Boeing egy iráni légitársasággal
A Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat 3,4 milliárd dolláros szerződést írt alá az iráni Aseman Airlines légitársasággal utasszállító repülőgépek szállításáról – közölték Washingtonban. A Boeingnak ez az első kereskedelmi megállapodása Teheránnal, amióta az Iránnal szemben folyamatosan keményebb fellépést ígérő Donald Trump az Egyesült Államok elnöke. Az Aseman Airlines teheráni székhelyű, belföldi és külföldi járatokat üzemeltető magántársaság, tulajdonosa és működtetője egy iráni magánnyugdíjalap. Ez a harmadik legnagyobb légitársaság Iránban. A Boeing egyelőre harminc repülőgépet szállít neki, de várhatóan még további harminc gépre kap megrendelést. A Boeing vezetői a kedden aláírt szerződést keretmegállapodásnak…
Részletek>Uniós főtanácsnok: a török tehergautókra kivetett magyar adó nincs összhangban az uniós joggal
A török tehergépjárművekre kivetett magyar gépjárműadó nincs összhangban az uniós joggal, ugyanis a vizsgált adó az EU-Törökország Társulási Tanács határozata alapján a vámmal azonos hatású díjnak minősül – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága. A bírósági tájékoztatás szerint Henrik Saugmandsgaard Oe főtanácsnok indítványában hangsúlyozta, a vámmal azonos hatású díj megfizetésének alkalmazása az Európai Unió és a Törökország között fennálló vámunió hatálya alá tartozó árukat illetően nem megengedett. Az ügy résztelteit ismertetve az uniós bíróság arról tájékoztatott, hogy az Istanbul Lojistik nevű török cég Németországba tartó…
Részletek>Közvetlen légijárat indul Koszovó és Magyarország között
Közvetlen légijárat megindításáról is tárgyalt Magyar Levente (képünkön), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Koszovóban, a héten induló Budapest-Pristina járatot a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság fogja üzemeltetni. Az államtitkár Pristinából az MTI-nek telefonon elmondta, a közvetlen légi összeköttetés a magyar kormány finanszírozásával valósul meg, a járatok heti kétszer fognak közlekedni. Kiemelte: most tartotta első, alakuló ülését a Magyar-Koszovói Gazdasági Vegyes Bizottság, az ülésen számos projektről, és komoly magyar befektetési lehetőségekről is szó esett. A tervek szerint a bizottsági üléseket a jövőben rendszeresítik. Tájékoztatott arról is,…
Részletek>Részegen akarta vezetni a Boeing 737-est, nyolc hónap börtönbüntetést kapott
Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a szlovák pilótát, aki szilveszterkor részegen akart vezetni egy chartergépet Kanadában. A kanadai Alberta tartomány bíróságának ítélete szerint a börtönbüntetés letöltése után a 37 éves Miroslav Gronych még egy évig nem vezethet repülőgépet – írta a BBC News. A pilótának, akinek börtönbüntetéséből levonják az eddig letöltött időt, 100 kanadai dollár (21 ezer forint) pénzbírságot is fizetnie kell. Szilveszter éjjel Gronych ittas állapotban érkezett a Boeing 737-es gép pilótafülkéjébe. A repülőgép a Sunwing kanadai légitársaság megbízásából a mexikói Cancúnba repült volna, fedélzetén 99 utassal és…
Részletek>