Budapest körül logisztikai gyűrű, Debrecen környékén intermodális terminál épül

sín, vaspálya, vasút

Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre — jelentette ki az építési és közlekedési miniszter. Lázár János egy gimnázium új épületének átadásán arról beszélt, hogy mivel az új oktatási intézmény a logisztikát, az informatikát és pénzügy-számvitelt tűzte zászlajára, fontos szerepe lehet a kormány terveiben. Úgy fogalmazott: „meg kell vizsgálni, lehet-e a Kárpát-medence kelet és nyugat között, észak és dél között, a kultúrák találkozásánál most már nem kompország, hanem inkább hídország”. A szónak abban az értelmében, hogy vasútvonalaival,…

Részletek>

Metrófesztivált szerveznek az M3-as metró megújult állomásain

Moszkvai metró

Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba látogatókat. Öt év felújítás után május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik a budapesti kék, azaz az M3-as metró, véget ért az állomások, szerelvények és pályák felújítása. Az idén 150. születésnapját ünneplő főváros méltó módon zárja le ezt az átszállásokkal, pótlóbuszokkal, mozgólépcsőzéssel és várakozással túlterhelt öt évet – emelik ki a Budapest Brand Nonprofit Zrt. a közleményében.…

Részletek>

Folyamatos a fejlesztés a MÁV-Volán Csoportnál a kerékpáros turizmus támogatására

MÁV kerékpár

A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpáros szállítás, tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra; a szolgáltatások idén tovább bővülnek, és a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A MÁV-Volán Csoport közölte: fenntarthatósági célkitűzései között nagy szerepet kapott a kerékpárszállítás feltételeinek folyamatos javítása a közöségi közlekedési eszközökön. A kerékpáros turizmus támogatásával a vállalatcsoport célja a fenntartható közlekedési módok népszerűsítése és ezzel a környezeti terhelés jelentős csökkentése. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az eseményen arról beszélt, az Építési…

Részletek>

Okány: Átadták a felújított vasútállomást

Okány, vasútállomás

A kormánynak támogatnia kell a közlekedés fejlesztését is – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Békés vármegyei Okányban, a Magyar falu programban megújult vasútállomás felvételi épületének átadásán. Gyopáros Alpár kifejtette, a 2018-ban indult Magyar falu program a falvakban élők életminőségének javítását tűzte ki célul. Ehhez szükség volt az alapegészségügyi ellátás és a játszóterek fejlesztésére, járdák felújítására, kommunális eszközök beszerzésének, valamint egyházi és civil szervezeteknek a támogatására. Okányban ezekkel a lehetőségekkel éltek is, „a játszótér fejlesztése még előttünk áll” – mondta. Hozzátette, az emberek ki is mozdulnak a falvakból,…

Részletek>

Mintegy kétmilliárd forintból újul meg két dél-balatoni vasútállomás

Balatonfenyves vasútállomás - Nagy Bálint, Pafféri Zoltán, Witzmann Mihály

A Balatonszéplak felsői vasútállomás 600 millió forintból, a balatonfenyvesi csaknem 1,4 milliárd forintból újul meg év végéig – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a projektindító sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon – hangsúlyozta. Az államtitkár kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetett…

Részletek>

MÁV: már minden belföldi InterCityn lehet okosjeggyel utazni

MÁV InterCity vonat

Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy, ezáltal ez a szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint 80 város felé. A MÁV Zrt. közleménye szerint azok az utasok, akik az interneten és a MÁV applikáción váltható okosjegyet választják, akár 40 százalékkal kedvezőbb áron utazhatnak a pénztárban váltott teljes árú jegyhez képest. Az okosjegy ára magában foglalja a helybiztosítás díját is, további kedvezmény a jegyárból nem vehető igénybe. A Szeged, Debrecen-Nyíregyháza, Pécs, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Miskolc és Kaposvár felé közlekedő InterCity vonatokra eddig…

Részletek>

BKK: további 31 új CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta

CAF villamos

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta. A BKK a közleményében azt írta: egy február végi kormánydöntés értelmében a Széchenyi Terv Plusz programban összesen 51 villamossal gazdagodik a főváros. A tavaly októberben már megrendelt húsz rövid villamos és a mostani további 31 szerelvény – 26 rövid és öt hosszú jármű – 2024 szeptember végétől áll majd fokozatosan forgalomba. Az utolsó villamost 2026. november végéig…

Részletek>

Jön a vármegyebérlet és az országbérlet

bérlet

Korszakalkotó változás, minden eddigi konstrukciónál kedvezőbb lesz a vármegyebérlet és az országbérlet május 1-jei bevezetése a közösségi közlekedésben – közölte a MÁV-Volánbusz csoport. A csoport szerint az elmúlt három évtized legjelentősebb díjszabási fejlesztését hajtják végre a hazai helyközi közösségi szolgáltatók. Kiemelték, május 1-jétől az új bérletekkel teljes vármegyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatainak igénybevételével. E társaságok helyközi járatait korlátlanul használhatják majd az utazók a bérleten feltüntetett területen. A vármegyebérlet és az országbérlet napi több tízezer buszon és kötöttpályás…

Részletek>

Mintegy 700 millióan utaztak tavaly a MÁV-Volán-csoport járatain

MÁV, pályaudvar

Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain — tájékoztatott a MÁV Zrt. Azt írták, reményeik szerint idén a közösségi közlekedésnek lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, az utasok igényeire a korábbiaknál is jobban figyelő új menetrend, a teljessé vált, 40 KISS motorvonatot tartalmazó flotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Ugyanakkor a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és komfortos járművel bővülő autóbusz-állománya is hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen válasszák a közösségi közlekedést. A MÁV-Start járatain 2022-ben…

Részletek>

Bővült a feltételes vasúti megállóhelyek köre

MÁV-START

Hat vasútvonalon tizennéggyel bővült azon – jellemzően alacsony utasforgalmú – megállóhelyek száma, ahol a vonatok csak akkor állnak meg, ha az utasok előre jelzik leszállási szándékukat, vagy várakoznak a peronon – közölte a MÁV-Start. A pontosabb közlekedés az üzemanyag-, illetve árammegtakarítás érdekében bevezetett és 2021 óta több ütemben kiterjesztett feltételes megállási rendet gyorsan megszokták az utasok, nem okoz számukra problémát a leszállási szándék jelzése – írták. A Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk vonalon a Helikon InterRégió vonatokat érintően Gyenesdiás, Balatongyörök és Gógánfa megállóhelyek; a Pusztaszabolcs-Pécs vonalszakaszon Sáregres, Belecska, Szárazd, Regöly, Dúzs és Csibrák megállóhelyek;…

Részletek>