Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta

Helló! Parks

Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta – közölte a társaság. Az automatizált, 38 ezer négyzetméteres csomagfeldolgozót még ebben hónapban elkezdik építeni Maglódon, és a tervek szerint 2023 októberében fejezik be. Az új postai csomagautomatákat a közlemény szerint ugyancsak rövid időn belül, még a nyáron elkezdik telepíteni, és őszig be is üzemelik. Többségük a fővárosba és Pest megyébe, valamint a vidéki nagyvárosokba kerül, olyan helyeken, ahol könnyen elérhetőek lesznek. A fejlesztéseket az ügyfelek színvonalasabb ellátásával, illetve a versenyképesség erősítésével indokolták. A logisztikai infrastruktúra 2019-ben kezdődött átalakítása…

Részletek>

Duna House: az első félévben csaknem 75 ezer ingatlan-adásvétel történt

Duna House

Az ingatlanpiacon csaknem 75 ezer adásvétel történt az első félévben, tíz százalékkal kevesebb a tavalyinál, de 25 százalékkal több, mint a járvány sújtotta 2020-ban – közölte a Duna House. Az emelkedő kamatkörnyezet miatt a második félévben visszafogottabb ingatlanpiaci forgalommal számolnak a szakemberek. A kifutó Zöld otthon hitelprogram miatt a jelzáloghitel-piacon is csökkenő tendencia érvényesült júniusban. A Duna House becslése szerint a júniusi 120 milliárd összegű lakáshitel kevesebb az előző hónaphoz és a tavalyi azonos időszakhoz képest is. Az első félévben azonban – a Magyar Nemzeti Bank első négyhavi tényadata és a…

Részletek>

400 milliárd forint: új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes

Christian Wolff Mercedes

Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét. A fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba. A projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. azt közölte: a több mint 1 milliárd…

Részletek>

Évközi alapbéremelés az Audi Hungariánál

Audi

Kilencszázalékos évközi alapbéremelést hajtanak végre az Audi Hungariánál, az intézkedésről pénteken állapodott meg a munkáltató a munkavállalói oldallal – közölte a győri cég sajtóosztálya. A menedzsment és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) megállapodása értelmében valamennyi munkavállaló bére július 1-jei hatállyal megemelkedik 9 százalékkal, az emelés már az augusztusi fizetésekben megjelenik. Az Audi Hungaria Zrt. mintegy 12 ezer embert foglalkoztat. A béremelés az infláció növekedésével vált indokolttá, az autógyártó cég törekvése, hogy a bérek versenyképesek maradjanak – hangsúlyozta a sajtóosztály. Emlékeztettek arra, hogy a győri gyárnál érvényben van a 2020-ben kötött hároméves…

Részletek>

Több mint 1,2 millió utas júniusban a Liszt Ferenc-repülőtéren

Ferihegy

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban 1 208 169 utas fordult meg – közölte a Budapest Airport. A repülőtér üzemeltetőjének havi összesítése szerint júniusban elérték a három évvel ezelőtti, vagyis a járvány előtti utolsó június utasforgalmának 82 százalékát. Megjegyezték: a dinamikus emelkedés ellenére a budapesti repülőtéren nem alakultak ki fennakadások, mint a legtöbb európai légikikötőben, az utasok kezelése gördülékeny és folyamatos. A légitársaságok hetente átlagosan 15-20 járatot töröltek, a repülők 68 százaléka indult el időben, vagy legfeljebb harminc perc késéssel – tették hozzá. A cargo forgalom az április óta világszinten…

Részletek>

Németország nem támogatja a belső égésű motorok EU-s kivezetését

Mercedes Benz

Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére – jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter. A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok „de facto betiltását”, ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot. A piacgazdaságot a „technológiai nyitottság” élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly „nemes cél”…

Részletek>

Bekapcsolja az East-West Gate terminált az EUROGATE a nemzetközi vasúti logisztikai hálózatba

East-West Gate

Együttműködési megállapodást kötött Európa vezető konténerterminál-üzemeltetője, a EUROGATE csoport hazai vasúti leányvállalata, az EUROGATE Rail Hungary Zrt. (ERH) az East-West Gate (EWG) beruházójával, hogy a fényeslitkei terminált bekapcsolják az európai vasúti áruszállítási útvonalhálózatba – közölte az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. Az együttműködési megállapodást Christopher Beplat, az ERH anyavállalata, az EUROGATE Intermodal GmbH ügyvezető igazgatója és Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója írta alá. A közlemény szerint a megállapodás révén az EUROGATE Rail Hungary Zrt. ügyfelei számára közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a kontinens legnagyobb és legmodernebb szárazföldi terminálja, az…

Részletek>

Rekordévet zárt tavaly a Praktiker

Praktiker

Tavaly rekordévet zárt a Praktiker: a magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc 2021-ben több mint 10 százalékkal 84,1 milliárd forintra növelte árbevételét, nyeresége 6,1 milliárd forintra bővült – közölte a cég. Kiemelték: az általános gazdasági növekedés, az építőipar fellendülése, a növekvő vásárlóerő, az Otthonfelújítási támogatás elindulása és az SZJA-visszatérítés is pozitívan hatott a barkácspiacra 2021-ben. Ugyanakkor a koronavírus-járvány továbbra sem érintette negatívan az áruházlánc gazdálkodását, mert a vásárlást érdemben befolyásoló korlátozások nem voltak, sőt az év során egyre többen keresték fel a cég üzleteit. Tavaly árbevétel szempontjából a négy legnépszerűbb termékkategória a szaniter,…

Részletek>

Fenntarthatósági intézkedésekkel csökkenti ökológiai lábnyomát a Westend

Westend

Ökológiai lábnyomának csökkentésére a fogyasztók bevonásával valósítja meg zöld stratégiáját a Westend, hosszabb távon megalapozva többek között a cég sikeres tőzsdére menetelét – ismertette a Westendet tulajdonló és üzemeltető Gránit Pólus kommunikációs és marketingigazgatója közleményben. Kovács Orsolya beszámolt róla, hogy a nemzetközi ESG (fenntarthatósági) sztenderdhez igazított zöld stratégia alkalmazásával a Westend szén-dioxid-kibocsátása jelentősen csökken, az üzemeltetésben évente több mint 30 százalékos energiamegtakarítást értek el már az elmúlt három évben is, a gépészeti elemek folyamatban lévő cseréje révén pedig további legalább 30 százalékos energiamegtakarítás és kibocsátáscsökkentés is elérhető. Hozzátette, a Gránit…

Részletek>

Megújult a buszpályaudvar Lentiben

Megújult a buszpályaudvar Lentiben

Több mint 600 millió forintos beruházással újult meg a buszpályaudvar Lentiben, ahol új kerékpárút is épült – közölte a város önkormányzata. A közlemény szerint a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Lentiben elnevezésű programban a város csaknem 477 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a több mint 625 millió forint összegű beruházáshoz. Az önkormányzat, a Volánbusz, valamint a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. alkotta konzorcium célja volt a Lenti közigazgatási területén lévő kerékpáros létesítmények hálózatba kapcsolása, illetve a leromlott állapotú autóbusz-pályaudvar helyett egy új, korszerű pályaudvar kialakítása. A…

Részletek>